Hiánycikk lett a búza, a malmok januártól 40 százalékkal emelhetik a liszt átadási árát. A boltok polcain pedig összességében 10-15 százalékos drágulás jöhet.
Az elmúlt 7-8 év csöndje után a hetekben drasztikus áremelkedési folyamat kezdődött a tőzsdei termékek piacán, így a búza, kukorica árában is – szinte – duplázódást látni. Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrárüzletág ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta, tonnánként 40-50 ezer forint helyett ma már 90 ezer forint felett jár az ár.
A drágulás természetesen megjelenik a liszt, majd a kenyér árában is.
Hollósi Dávid szerint a drágulásnak több összetevője van: energiaválság, Covid okozta gazdasági változások és az aktuális nyersanyagpiaci szuperciklus. Néhány hete az iparági szereplők még mindenkit nyugtattak, hogy van elég búza, de a Takarékbank Agrárüzletág ügyvezető igazgatója szerint csak fizikailag van meg a gabona, a készleteket már lekötötték. Így tehát van egy negyedik összetevője is a drágulásnak: a hiánycikk státusz.
"A problémát az okozza, hogy a modern élelmiszer-gazdaság még nem nézett szembe olyan helyzettel, hogy rövid idő alatt az ár minden komponense egyszerre emelkedjen ekkorát, az energia, a munka, a hozzáférés, az olajár, az anyagár. Azzal biztos számolni kell, hogy tavasszal drágábban fogunk tudni vásárolni sütőipari termékeket" - fogalmazott a szakember.
A malmok 40 százalékkal emelhetik a liszt átadási árát januárban, de Hollósi Dávid szerint
a boltok polcain összességében 10-15 százalékos drágulás jöhet.
De azt is hozzátette: ez csak "a tankönyvi matematika", több befolyásoló tényező módosíthatja az árat tavaszig.
Az elmúlt 7-8 év csöndje után a hetekben drasztikus áremelkedési folyamat kezdődött a tőzsdei termékek piacán, így a búza, kukorica árában is – szinte – duplázódást látni. Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrárüzletág ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta, tonnánként 40-50 ezer forint helyett ma már 90 ezer forint felett jár az ár.
A drágulás természetesen megjelenik a liszt, majd a kenyér árában is.
Hollósi Dávid szerint a drágulásnak több összetevője van: energiaválság, Covid okozta gazdasági változások és az aktuális nyersanyagpiaci szuperciklus. Néhány hete az iparági szereplők még mindenkit nyugtattak, hogy van elég búza, de a Takarékbank Agrárüzletág ügyvezető igazgatója szerint csak fizikailag van meg a gabona, a készleteket már lekötötték. Így tehát van egy negyedik összetevője is a drágulásnak: a hiánycikk státusz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.
Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést
„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.
Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.
„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”
Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.
A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.
„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”
– jegyezte meg.
Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést
„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.
Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.
A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.
A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.
Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.
A portálhoz eljutott személyes történetek között
volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.
Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.
„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.
A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.
A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.
A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.
Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek
– jegyzi meg a lap.
A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.
A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.
Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt, de a bántalmazott gyerekek és az orbáni hatalom üldözöttjei mellett egyszer sem állt ki
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.
„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”
Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.
Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.
„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”
Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne”.
Antik bútorokat hozatott magának Nagy Ervin elődje az Iparművészeti Múzeumból – állítja az új kulturális államtitkár, aki egy videót is közölt szóban forgó berendezésekről.
Azt írja „mi egy másfajta kultúrában hiszünk”, ezért ezeket a tárgyakat visszajuttatják az Iparművészeti Múzeumnak.
Nagy Ervin a videóban elmondja, hogy a múzeumban jobb helyen lesznek a tárgyak, hiszen ott megsérülhetnek, és ezeknek a művészi kincseknek amúgy is a köz javát kell szolgálniuk.
Emlékeztet, Tanács Zoltán miniszter korábban kölcsönfestményt küldött vissza a Szépművészetibe.
A kormányépületekbe múzeumokból kölcsönzött műtárgyak ügye még akkor került elő, amikor Magyar Péter az akkori Miniszterelnökség, a Karmelita kolostor bejárása során több értékes műtárgyat talált. Azóta a Tisza-kormány azt kommunikálja, hogy ezeknek a múzeumokban a helyük, és nem minisztériumokban.