HÍREK
A Rovatból

„A fiatalok igenis meg tudják változtatni a világot, már most is ezt teszik” - mondta Jane Goodall a Szigeten



Szerinte az emberek egyre inkább megértik, hogy miért van válságban a Föld, hiszen a klímaváltozás hatásai mindenhol megmutatkoznak.

"Ez ugyanis nem olyasmi, ami majd egyszer bekövetkezik, hanem már most is létezik, ráadásul egyre rosszabb lesz".

A kutató úgy látja, hogy sokan azért nem tesznek semmit, mert nem tudják, mit tehetnének, hogy segíthetnének a Föld megóvásában. Ezért azt akarja elérni, hogy minden egyes ember megértse, hogy miért fontos egyenként mindenkinek megtenni a maga részét a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Mert ha így élünk továbbra is, mint most, a Föld már nem lesz képes eltartani azt a becslések szerint 9,2 milliárd embert, akik élni fognak 2050-ben ezen a bolygón

- hangsúlyozta a környezetvédő aktivista.

Azért, hogy legyen esélyünk még 2050 után is élni, változtatni kell az életmódunkon, segíteni a szegény országokat, hogy fejlődhessenek és megérteni, hogy nem használhatjuk ki a természetet.

Jane Goodall azt is kiemelte, hogy

az ő küldetése a világ bejárásával az, hogy reményt adjon az embereknek arra, hogy van még jövője az emberiségnek, de ahhoz már most össze kell fognunk és lényegesen változtatni kell az életmódunkon.

Arról is beszélt, hogy utazásai során számos óvodát, iskolát és egyetemet is megjárt már, ahol azt vette észre, hogy a fiatalok nagyon is fogékonyak a téma iránt, ami szerinte nagyon fontos.

"Bárhová is megyek, mindenhol vannak fiatalok, akik csillogó szemekkel hallgatják, mit tehetnek, mit tudnak segíteni, hogy jobbá tegyék a világot, az állatok és az emberek életét, a környezetet. Ők igenis meg tudják változtatni a világot. Már most is ezt teszik. Olyan nagy bennük a lelkesedés, és ez kellene mindannyiunknak"

- mondta.

Jane Goodall szerint a gyerekek a szüleiktől vehetnek példát a zöldebb, környezetet kímélő változások tekintetében, a felnőttek pedig egymástól.

"Édesanyám azt mondta nekem, hogy ha találkozok valakivel, aki máshogy csinálja a dolgokat, mint én, az első dolgom az legyen, hogy meghallgatom, mert lehet, hogy mond valamit, amire én eddig nem is gondoltam. Érdemes megismerni, hogyan lehet másképp élni, hogyan gondolkoznak mások"

- mondta.

Elmondta a véleményét azokról a klímavédelmi kezdeményezésekről, tüntetésekről, amelyeket az utóbbi időben egyre több országban megrendeztek, köztük Magyarországon is. Szerinte nagyszerű, amit Greta Thunberg svéd aktivista és fiatal társai tesznek, mert tényleg itt van az ideje annak, hogy cselekedjünk, már nem lehet tovább halogatni.

A teljes beszélgetés Jane Goodallal:

Jane Goodall Intézet was live. - Jane Goodall Intézet

Jane Goodall Intézet was live.

Címkép: Wikimedia Commons


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vályi István Sulyok Tamásnak: Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.


[sz]

Ahogy arról korábban hírt adtunk, törölte az „orosz” szót Sulyok Tamás egy korábbi posztjából. A köztársasági elnök az éjjel a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás kapcsán először azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek”, majd később törölte a bejegyzésből a támadókra utaló részt.

Az esettel kapcsolatban Török Gábor úgy fogalmazott, hogy „digitális analfabétizmus”. (Az elemző korábban nevezte már az államfőt – és kommunikációs csapatát – politikai analfabétának is.) De Magyar Péter is élesen kritizálta Sulyokot.

Délután az esettel kapcsolatban megszólalt Vályi István autós szakújságíró is, aki az elmúlt időszakban egyre többször ad hangot nemtetszésének közéleti ügyekben – szúrta ki a 24.hu. A népszerű vlogger Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Ennyire vagy gyáva. Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól, még arra sem vagy érdemes.”

Ugyan a nap folyamán Szijjártó Péter külügyminiszter is kerülte, hogy orosz támadásról kelljen írnia, Orbán Viktor a délutáni kormányülés után egyértelművé tette a hivatalos álláspontot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Budaházy György inzultálta a tüntető diákokat – Hadházy Ákos szerint a Fidesznek szüksége van „a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre”
A független országgyűlési képviselő szerint nem véletlen, hogy – K. Endrével együtt – Novák Katalin kegyelmet adott a terrorizmusért elítélt szélsőjobboldali figurának is.


Kedden folytatódott a Hadházy Ákos által indított keddi tüntetéssorozat, ezúttal is a Ferenciek terén, immár ötödik alkalommal a képviselő távollétében. A demonstrálók nemcsak a „technofasiszta” törvények ellen tiltakoztak, hanem a 14 milliárd forintos augusztus 20-i állami tűzijáték megtartása ellen is – írta korábban az Index.

A civilek által szervezett akción mintegy 100-150 ember vett részt. A szervezők kevesebb beszédet, inkább interaktív programokat – plakátkészítést, újságtépkedést – terveztek. A tiltakozók szerint miközben kórházakban és iskolákban súlyos problémák vannak, az állam milliárdokat költ egyetlen estére látványosságra.

A menet közben a résztvevők forgalmat akadályoztak, énekeltek és skandáltak. „Az elmúlt fél év kormányzásának egyetlen eredménye az volt, hogy több százezren kimentek a Pride-ra” – fogalmazott egy tüntető.

Útjuk során elhaladtak a Budaházy Edda-féle Szkíta kézművesbolt előtt, amelynek tulajdonosa korábban így gúnyolódott róluk, mikor azt írta: „Ezek a szerencsétlenek minden kedden itt mennek el az üzletünk előtt ordibálva: nem hagyjuk abba. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, összesen ennyien vannak, és személyi állományukat tekintve kettes alá.”

Ezúttal azonban testvére, Budaházy György várta a tömeget.

Amikor a tüntetők megálltak, vitába keveredett a szervezővel, elvette az egyik „macskás fadíszt”, megpuszilta, majd a tömeg „mocskos Fidesz” skandálására így reagált: „Mocskos Tisza.” A konfliktus végül tettlegességig fajult, Budaházy lelökte az egyik szervezőt az üzlet előtti lépcsőfokról.

Erről csütörtökön posztolt Hadházy Ákos is, aki két következtetést vont le az eseményekből.

„1) A terrorizmusért jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházynak is Novák Katalin kegyelmezett meg. Ez az aktusa legalább olyan szégyenteli, mint a kegyelmi botrányban játszott szerepe.”

2) Nem véletlenül engedte őt ki a Fidesz. Szükségük van a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre a békés ellenzéki polgárok megfélemlítéséhez, különösen egy esetlegesen az eddigieknél is nyíltabban elcsalt választás esetén. Ez ellen egyetlen dolgot tehetünk: minél nagyobb létszámban folytatjuk a békés, de nagyon határozott ellenállást.”

Egyben meghirdette a következő tüntetés időpontját is, ami szeptember 2-án lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter Németh Balázsról: Hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába
Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.


Geszti Péter a múlt heti hódmezővásárhelyi koncertjén több poénnal is odaszúrt a MÁV-nak. A közönségnek azt mondta: külön gratulál azoknak, akik vonattal érkeztek, mert sikerült időben odaérniük. Hozzátette: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra, úgyhogy remélem, rajta leszünk a sínen mindannyian.”

Amikor a nézők közül többen bekiabálták, hogy gyalog jöttek, Geszti annyit felelt: „gondolom nem gyalog.”

A Fidesz-frakció szóvivője, Németh Balázs ezt nem hagyta annyiban. Facebook-oldalán így reagált: „Geszti Péternek, aki a vonattal utazókkal 'vicceskedik' a koncertjén: Németországban a távolsági vonatok pontossága: 62,5%, Magyarországon: 80%. Tudom-tudom, itthon minden sz*r!”

A Hír TV-ben még keményebben fogalmazott: „Ha erre a Geszti Péter-idézetre visszatérhetünk, igazi suttyó, prosztó poén volt szerintem onnan a színpadról egy olyan embertől, aki valószínűleg soha nem jár vonattal, vagy nagyon régen járhatott vonattal (...). Arról van szó, hogy hergelni kell, uszítani kell, gyűlöletet kell kelteni mindenféle közszolgáltatással kapcsolatban. Azt próbálják bebizonyítani, arról próbálják meggyőzni a magyar embereket, hogy nem működik az ország. Miközben azt tapasztalhatjuk a hétköznapokban, hogy igen, persze, vannak hibák – hiszen minden területen mindig vannak hibák –, de összességében sokkal jobban működik Magyarország, mint 2010-ben.”

Geszti nem sokkal később a Facebookon reagált: „Tisztelet a vasutasoknak! Az orvosoknak, a kórházi dolgozóknak, a tanároknak, és még sorolhatnám. Tisztelet mindazoknak, akik alkalmatlan eszközrendszerekkel kell, hogy működtessék hivatásuk feladatait! Ezt a tisztánlátás és a pontosság kedvéért írom le. Amikor ironikus megjegyzést tettem a koncertjeimen a MÁV drámai állapotára, természetesen nem az ott dolgozók kritikája vezetett, hanem egy közszolgáltatás leromlott állapota miatti hiányérzet. Amikor az ember kiszolgáltatottsága miatt lehetetlen helyzetbe kerül, jobb híján humorral igyekszik oldani a stresszhelyzetet.”

Majd így folytatta:

„Ezt 'suttyózta' le a minap egy hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába, ezzel egy másik közszolgáltatást, a hiteles újságírást amortizálva le. Szép munka. Góg és Demagóg sokadik fia a szokásos hergelés során arra is célzott, hogy én biztos nem utazok vonattal. Pedig de. Annyit biztosan, mint ő.”

Az énekes hozzátette, hogy szokott vonattal utazni, főleg Intercityvel, mert kényelmes és pihentető, közben lehet olvasni, zenét hallgatni vagy nézelődni.

Bejegyzését így zárta: „Mivel azonban ez a harcos kötekedés is csak egy olyan sunnyogó kommunikációs stratégia része, amely a bulváros személyeskedéssel a lényegi problémákról akarja elterelni a figyelmet, az általa hamisított statisztikákra mutogat, és ostromlott várként sajnáltatja magát, nem folytatom a gondolatmenetet. Ez nem párbeszéd. Csak pártbeszéd. Lenne. Arra pedig nincs szükségem. Ennyike.”

Németh Balázs sem maradt csendben, kommentben így üzent vissza: „Ohh, a jól ismert liberális, gőgös, felsőbbrendű vádaskodás, fűszerezve egy csipetnyi gyávasággal és visszavonulással. Szóval érdemes vonattal utazni Magyarországon, az Intercity még kényelmes is! Jó ezt hallani egy ismert fővárosi művésztől, Gyurcsány egykori dalszövegírójától, aki most lelkes ellenzéki aktivistaként mindenáron azt akarja bizonygatni, hogy ebben az országban semmi nem működik. (…) Ami pedig a 'hiteles újságírást' illeti. Művész úrnak javaslom, hogy nézze rendszeresen a Harcosok óráját (hétfőtől – csütörtökig reggel 7:30-tól élőben), rengeteget megtudhat a hiteles liberális újságírásról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump nem érti, hogy Ukrajnát eddig miért csak védekezni engedték, támadni nem
Az amerikai elnök a közösségi oldalán bírálta Bident, amiért nem hagyta támadni Ukrajnát. Trump azt is hozzátette, hogy az ő elnöksége alatt meg sem kezdődhetett volna a háború.


„Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta ki a közösségi oldalára, a Truth Socialre csütörtökön Donald Trump amerikai elnök – szúrta ki a Telex. A sport világából hozott példát: szerinte olyan ez, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Úgy látja, ez történik Ukrajna és Oroszország háborújában is.

Trump azt írta, Joe Biden nem engedte visszatámadni az ukránokat, csak védekezhettek. Hozzátette, ha ő lett volna az elnök, akkor el sem kezdődik a háború. „Érdekes idők jönnek!!!” – zárta posztját.

Trump július közepén arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy lője az orosz hátországot, és meg is kérdezte tőle, el tudja-e találni Moszkvát – emlékeztetett a portál. Ukrajna egyébként támad orosz ipari és katonai infrastruktúrát, például olajfinomítókat, gyárakat, vasútvonalakat és hajókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: