„Én nem választottam. Engem választottak” - mondta Jáksó László a 24.hu-nak, aki hosszú évek után a TV2-n tér vissza a képernyőre, ahol a Szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! című új vetélkedőt vezeti majd. A műsorvezető az interjúban azt is elmondta, előre számít a támadásokra a kormánypárti csatornához való igazolása miatt.
„Ma tényleg olyan állapotok uralkodnak Magyarországon, hogyha kertet kapálok, abba is bele lehet kötni. Ha elmondok egy verset, teljesen mindegy melyiket, vagy lezongorázok egy Chopin-darabot, abban is politikát fognak látni”
– fogalmazott Jáksó, aki hangsúlyozta, a műsor kifejezetten politikamentes, sőt, a szerződése is tiltja, hogy hivatalos keretek között politizáljon. Hozzátette, egyébként sem érdekli a közélet.
„A teljes passzivitás álláspontján vagyok, mert, ha akarnék se tudnék kire szavazni. Nem akarok, nem tudok, nem érdekel”
– jelentette ki.
A Heti Hetes egykori házigazdája elmondta, nem tervezett visszatérni, de a mostani felkérés egy olyan „normális, régi vágású vetélkedőről” szólt, ami „nem a mostanában bevett, megalázásra épülő játék, amiben nyers hallal kell egymást pofán vernie a szereplőknek”.
Azt is elárulta, azért a TV2-t választotta, mert onnan keresték meg, de egy hasonló RTL-es ajánlatot is elfogadott volna. Kisebb csatornához viszont nem menne.
„Ha az ember 16 évig vezeti a Heti Hetes című műsort az RTL-en, akkor utána egy kisebb televízióba elmenni nyilván visszalépés lenne a számára. Visszalépni meg nem akarok, mert egyébként jól elvagyok úgy anyagilag. Akkor mi a túrónak mennék kisebb tévébe?”
– tette fel a kérdést.
Jáksó a jelenlegi közhangulat miatt viszont politikai műsort sem vállalna.
„A mostani helyzetben, ebben a felfokozott marhaságban, amikor a szomszédok is megrugdossák egymást az eltérő pártszimpátiák miatt, én politikai műsorba biztosan nem ülnék be”
– mondta.
A Szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! az amerikai ABC csatornán futó The Hustler című formátum magyar adaptációja. A játékban öt versenyző egy közös kasszát gyűjt, miközben egyikük, a „szemfényvesztő” beépített emberként előre tudja a helyes válaszokat, a többiek célja pedig az ő leleplezése.
„Én nem választottam. Engem választottak” - mondta Jáksó László a 24.hu-nak, aki hosszú évek után a TV2-n tér vissza a képernyőre, ahol a Szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! című új vetélkedőt vezeti majd. A műsorvezető az interjúban azt is elmondta, előre számít a támadásokra a kormánypárti csatornához való igazolása miatt.
„Ma tényleg olyan állapotok uralkodnak Magyarországon, hogyha kertet kapálok, abba is bele lehet kötni. Ha elmondok egy verset, teljesen mindegy melyiket, vagy lezongorázok egy Chopin-darabot, abban is politikát fognak látni”
– fogalmazott Jáksó, aki hangsúlyozta, a műsor kifejezetten politikamentes, sőt, a szerződése is tiltja, hogy hivatalos keretek között politizáljon. Hozzátette, egyébként sem érdekli a közélet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Tóth Gabi, miután kiderült, nem lesz zsűritag a Megasztárban
Az énekesnő az Instagramon reagált a távozásáról szóló hírekre. Hangsúlyozta, hogy a TV2-vel közösen döntöttek arról még év elején, hogy sem ő, sem Curtis nem szerepel már az új évadban.
„Nem »lecseréltek« minket” – reagált Instagram-történetében Tóth Gabi arra, hogy a TV2 teljesen átalakítja a Megasztár zsűrijét.
Az énekesnő és Curtis sem tér vissza a 2026 őszén induló új évadba, helyükre Puskás-Dallos Bogi és T. Danny érkezik, míg a tavalyi csapatból Marics Peti és Herceg Erika maradnak.
Tóth Gabi hangsúlyozta, hogy a váltásról már jóval korábban, közösen határoztak a csatornával.
„Nem »lecseréltek« minket, hanem már év elején meg volt beszélve a TV2-ben, hogy mi idén nem leszünk a zsűriben... Lesz majd más...”
– írta. Hasonlóan nyilatkozott a távozásról Curtis is, aki szerint nem egy hirtelen döntésről van szó.
A csatorna múlt héten, napokra elosztva jelentette be az új zsűritagokat. Először Puskás-Dallos Bogi érkezését erősítették meg, aki elmondta, más hangnemet képvisel, mint a korábbi ítészek. Vasárnap este derült ki, hogy a negyedik zsűritag T. Danny lesz, aki először próbálja ki magát tehetségkutató mentoraként.
„Hálás vagyok, hogy a TV2-höz tartozhatok, és büszke vagyok arra is, amit tavaly elértünk a Megasztárral.”
„Nem »lecseréltek« minket” – reagált Instagram-történetében Tóth Gabi arra, hogy a TV2 teljesen átalakítja a Megasztár zsűrijét.
Az énekesnő és Curtis sem tér vissza a 2026 őszén induló új évadba, helyükre Puskás-Dallos Bogi és T. Danny érkezik, míg a tavalyi csapatból Marics Peti és Herceg Erika maradnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miller Dávid és Pápai Joci otthagyják az X-Faktort
Miller Dávid négy évad után, Pápai Joci pedig egy szezon után távozik az X-Faktor műsorvezetői posztjáról. Az új házigazdák kilétét csütörtökön, az RTL Fókusz című műsorában fedik fel.
Négy évad után távozik az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, de vele együtt társa, Pápai Joci is elköszön a tehetségkutatótól. A színész-énekes a Fókuszban jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy a feladatban már kiteljesedett.
„Öt év alatt négy évadot vezettem le az X-Faktorból, ami, ha jól számolom, a legtöbb, amit műsorvezető levezetett a magyar X-Faktorból. Szóval egyszerűen azt éreztem, egy kicsit körbeértem magam” – mondta Miller.
Hozzátette, hogy az elmúlt évben rendkívül sok tévés feladatot kapott. Tavaly ősszel párhuzamosan három műsorban is szerepelt: az X-Faktor mellett a LEGO Masters második évadát vezette, és a Sztárboxban versenyzőként indult. A leterheltség is hozzájárult a döntéséhez.
„Kemény év volt, és biztos, hogy ez is mögötte van a döntésnek, hogy azért nagyon-nagyon fáradt voltam mentálisan, fizikálisan. Ez nem egy impulzív döntés volt, én a főnökeimnek már egy ideje említettem, hogy szeretnék más lehetőségeket” – fogalmazott Miller Dávid, aki idén már nem lesz látható műsorvezetőként az RTL-en, mert más területekre szeretne koncentrálni.
Kollégája távozása Pápai Jocit is komoly döntés elé állította, aki szintén a távozás mellett döntött. Elmondása szerint Miller barátsága az egyik legnagyobb ajándék számára, amióta az RTL-nél dolgozik, és nélküle nem tudná folytatni a munkát.
„Az élő műsorokra soha nem lehet felkészülni. Arra nincs recept, hiába csináltok előzőleg kamerapróbákat, de utána elkezdődik az élő adás, és ott minden megváltozik. Valaki erre alkalmas, valaki nem. Én a Dávid nélkül ezt semmilyen szinten nem tudtam volna csinálni” – árulta el Pápai Joci.
A műsorvezető-páros távozása mellett a mentorcsapat is átalakul. Múlt héten derült ki, hogy Tóth Andi és Valkusz Milán sem folytatja a zsűrizést.
A mentorok között marad Majka és Gáspár Laci, hozzájuk csatlakozik visszatérőként ByeAlex és új arcként Solére énekesnő.
Az X-Faktor új műsorvezetőinek kilétét a csütörtöki Fókuszban jelentik majd be.
Négy évad után távozik az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, de vele együtt társa, Pápai Joci is elköszön a tehetségkutatótól. A színész-énekes a Fókuszban jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy a feladatban már kiteljesedett.
„Öt év alatt négy évadot vezettem le az X-Faktorból, ami, ha jól számolom, a legtöbb, amit műsorvezető levezetett a magyar X-Faktorból. Szóval egyszerűen azt éreztem, egy kicsit körbeértem magam” – mondta Miller.
Hozzátette, hogy az elmúlt évben rendkívül sok tévés feladatot kapott. Tavaly ősszel párhuzamosan három műsorban is szerepelt: az X-Faktor mellett a LEGO Masters második évadát vezette, és a Sztárboxban versenyzőként indult. A leterheltség is hozzájárult a döntéséhez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Balogh Levente az erdélyi fenyegetésekről: Úgy látom, ott a buta embereknek Orbán Viktor egy Isten lehet
Az üzletember az RTL Reggeliben beszélt a lemondott erdélyi turnéja mögötti okokról és a jövőbeli politikai elképzeléseiről. Az üzletember szerint a Tisza Párt körül olyan felkészült szakemberek gyűlnek, akik képesek a politikai kultúra megváltoztatására.
Balogh Levente hétfőn az RTL Reggeli című műsorában beszélt arról, miért döntött az erdélyi turnéja lemondása mellett. Az üzletember a személyét ért támadásokkal és a felfokozott politikai feszültséggel indokolta a döntést, attól tartott, hogy a helyzetben valaki atrocitást követhet el ellene.
Elmondása szerint több száz támogató üzenet mellett kapott 20-40 olyat is, ami már nem fért bele.
„Úgy látom, ott a buta embereknek Orbán Viktor egy Isten lehet: ha valaki rosszat mond Orbán Viktorról, az gerinctelen áruló” – fogalmazott az üzletember, aki szerint a gyűlöletkeltés a választások után sem állt le.
A Szentkirályi tulajdonosa szerint a közbeszéd állapota jogi beavatkozást is indokolna. „Attól féltem, hogy akár egy ember is csinál valamilyen atrocitást ebben a helyzetben, választások után, hiszen még most is megy a gyűlöletkeltés. Hogy mikor állnak már le, azt nem tudom. Egyébként javasolni fogom, hogy ezt Btk.-ban kéne rögzíteni, hogy azért ne mondjon már mindenki mindenkiről azt, amit akar” – jegyezte meg.
Az üzletember a választások előtt nyíltan a kormányváltás mellett állt ki, ami után a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté egy múlt vasárnapi Facebook-posztban többek között őt is árulónak nevezte.
Balogh Levente erre most úgy reagált: „Mi közük van hozzám? Én nem szólítottam meg őket soha, ők most velem hakniznak. Hogy ez miért jó nekik, azt nem tudom.”
Hozzátette, Wáberer Györggyel és Borbás Marcsival együtt letettek valamit az asztalra, és ki fognak állni a demokráciáért. Az üzletember optimistán látja a jövőt, és úgy véli, a Tisza Párt körül felkészült szakemberek gyülekeznek.
Balogh Levente hétfőn az RTL Reggeli című műsorában beszélt arról, miért döntött az erdélyi turnéja lemondása mellett. Az üzletember a személyét ért támadásokkal és a felfokozott politikai feszültséggel indokolta a döntést, attól tartott, hogy a helyzetben valaki atrocitást követhet el ellene.
Elmondása szerint több száz támogató üzenet mellett kapott 20-40 olyat is, ami már nem fért bele.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Láttunk programigazgatót ordítani a tényekesekkel” – Hajós András és Majka is elmondta, milyen durva viták zajlottak a TV2-nél
A Heti Hetes legutóbbi adásában a TV2 belső konfliktusai is szóba kerültek. Hajós egy folyosói ordibálást, Majka pedig egy korábbi, személyes vitáját idézte fel.
A TV2 egyik programigazgatója ordított a Tények munkatársaival a folyosón – erről Hajós András beszélt a Heti Hetes vasárnapi adásában, miután egy nézői komment a csatorna színvonalához hasonlította az RTL műsorát. A 444.hu szemléje szerint beszélgetésben Majoros Péter, vagyis Majka is felidézett egy korábbi, heves vitát, amit a csatorna egyik nemrég távozott vezetőjével folytatott.
A vita azzal indult, hogy Majka „aljasnak” nevezte a TV2-höz hasonlító kommentet, mire Nagy Ádám műsorvezető visszakérdezett: „Te mondod, aki TV2-es volt?” Erre reagálva Hajós András különbséget tett a csatorna szórakoztató és hírműsorokat készítő részlegei között.
„Ne mossuk össze! A szórakoztatórészleget ne. Majd egyszer a Petivel mesélünk történeteket, láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel, szóval nem olyan fekete-fehér ez az egész.”
A felvetésre csatlakozott Majka is, aki egy személyes történetet osztott meg. Elmondása szerint a Tényekbe hívták (azt nem nevezte meg, hogy pontosan ki, de feltehetően Szalai Vivienre, a nemrég kirúgott hírigazgatóra gondolt), de ő nem akart menni, a telefonos győzködésből pedig vita lett.
„Rettentő módon összevesztünk. [...] ilyen ordibálásig fajult a telefonba, de nem történt egyikünkkel se semmi”
– mondta Majka.
Vadon János ezután azt kérdezte tőle: „De miért haragudott rád? Nem akartad megadni a Lölő telefonszámát?”. Majka annyit felelt: „Szerintem azt tudta”, majd hozzátette, egyszerűen nem akart a Tényekben szerepelni.
Ahogy arról beszámoltunk, a TV2-nél az áprilisi választás után komoly változások történtek. Április 16-án mentették fel Szalai Vivient, és a hírigazgatói posztot meg is szüntették. A csatorna hivatalos közleménye szerint szervezeti átalakítás történt, melynek értelmében a hírműsorok főszerkesztői ezentúl közvetlenül a vezérigazgatónak jelentenek. Ezután kiderült, hogy Marsi Anikót és Gönczi Gábor sem lesz egy ideig látható a Tényekben.