Kánikula turbófokozaton: Ivókutakkal és a strandok hosszabb nyitva tartásával is segít a főváros
Üzembe helyezték a rendkívüli helyzetekre kialakított, hétszáz literes vízosztó tartállyal ellátott utánfutót, amelyből vasárnapig a Deák Ferenc téren bárki tölthet a kulacsába vizet egész nap.
Ivókutakkal, vízosztással, a járművek intenzív klimatizálásával és a strandok meghosszabbított nyitva tartásával is segíti a budapestieket a fővárosi önkormányzat intézményei - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
Azt írták, hogy
Karácsony Gergely főpolgármester - a hőségriadó elrendelésére is számítva - utasította a főváros vállalatait, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a kánikula elviselhetőbbé tételéért.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) három helyszínen oszt vizet szerdán és csütörtökön 11 és 13 óra között: a Deák Ferenc téren, a Széll Kálmán téren és a Keleti pályaudvarnál - közölték.
A Fővárosi Vízművek üzembe helyezte a rendkívüli helyzetekre kialakított, hétszáz literes vízosztó tartállyal ellátott utánfutót, amelyből vasárnapig a Deák Ferenc téren bárki tölthet a kulacsába vizet egész nap.
A Főkerttel és a Fővárosi Vízművekkel közösen idén újabb kutakat alakítanak ki a város több pontján - tájékoztattak, hozzátéve, hogy a BudapestGO alkalmazásban létrehoztak a szűrők között egy új menüpontot, amely a városban található ivókutakat mutatja.
Közölték azt is, hogy az FKF locsolóautói a hőségriadó időszakában folyamatosan, kétszer tizenkétórás műszakban, műszakonként általában húsz gépjárművel locsolják a budapesti közutakat.
A nappali műszakban az FKF mosó célgépei elsősorban a lakótelepeket, a sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat, hogy a munkagépek a lehető legkisebb mértékben akadályozzák a forgalmat.
Jelezték: július 20. és 23. között a Rudas és a Dandár kivételével a főváros fürdői és strandjai egységesen este nyolc óráig tartanak nyitva.
Az új járműbeszerzéseknek köszönhetően folyamatosan nő a klímaberendezéssel ellátott villamosok, trolik és autóbuszok száma.
A metrómegállókban és az utasforgalmi terekben a szellőztető-berendezéseket a legnagyobb fokozaton működtetik - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
Ivókutakkal, vízosztással, a járművek intenzív klimatizálásával és a strandok meghosszabbított nyitva tartásával is segíti a budapestieket a fővárosi önkormányzat intézményei - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
Azt írták, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
RTL-híradó: A reptéren vették őrizetbe a Fidesz körözött szegedi politikusát
Rádi Ferízt a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el a hatóságok péntek este. A politikust költségvetési csalás gyanúja miatt körözték, szombaton lemondott a pártban betöltött tisztségéről.
Péntek este a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe Rádi Ferízt, a szegedi Fidesz frissen lemondott elnökét, aki az RTL úgy tudja, hogy épp Egyiptomból érkezett haza. Az információt az adóhatóság is megerősítette a csatorna kérdésére.
A politikus elfogása után egy nappal, szombaton jelentette be a Fidesz szegedi szervezete, hogy Rádi lemondott a posztjáról.
Közleményük szerint Rádi, „amint értesült a vele kapcsolatos vádakról, azonnal lemondott a szegedi Fideszben betöltött elnöki tisztségéről”.
Az ügy múlt szerdán kezdődött, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kecskeméti szerve költségvetési csalás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A Szeretlek Magyarország korábban már beszámolt a körözésről és a lemondásáról is.
Rádi Feríz arab származású növénygenetikus, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja. 2021-ben szerzett doktori fokozatot a Szegedi Tudományegyetemen, és még abban az évben elnyerte „Az év ifjú nemesítője” címet is. Jelenleg a Pannon Genetic Kft. ügyvezető igazgatója.
Mihálik szerint „Kevés olyan embert ismertem, aki jobban utálta a Fidesz rendszerét, mint Rádi Feríz”.
Több helyi lap is jelezte, hogy a Rádi Ferízről szóló körözési adatlap időközben eltűnt a rendőrség hivatalos oldaláról, ennek okát egyelőre nem közölték.
Péntek este a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe Rádi Ferízt, a szegedi Fidesz frissen lemondott elnökét, aki az RTL úgy tudja, hogy épp Egyiptomból érkezett haza. Az információt az adóhatóság is megerősítette a csatorna kérdésére.
A politikus elfogása után egy nappal, szombaton jelentette be a Fidesz szegedi szervezete, hogy Rádi lemondott a posztjáról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Guardian: Bécsből induló magángépekkel menti ki a vagyont Orbán Viktor köre
A The Guardian vasárnapi cikke szerint az Orbán-kormány idején meggazdagodottak sietve viszik külföldre a vagyonukat. A lap fideszes forrásokra hivatkozva Szaúd-Arábiát, Ománt és az Egyesült Arab Emírségeket is a célországok között említi.
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre a választási vereség után – írja a brit The Guardian fideszes forrásokra hivatkozva.
A lap szerint Orbán Viktor belső körének legalább három tagja már megkezdte a vagyonkimentést. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.
„Tudomásom van róla, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával.”
Az értesülések egybecsengenek azzal, amit Magyar Péter szombaton mondott. A Tisza Párt elnöke szerint a háttérben már zajlik az ország elhagyásának előkészítése. Úgy fogalmazott: „az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba és az Egyesült Államokba és más távoli országokba”. Magyar azt is állította, hogy tudomása szerint a napokban Mészáros Lőrinc családja is Dubajba repül.
Az RTL megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem cáfolta az értesülést, de közölték, hogy konkrét ügyekről nem adhatnak ki információt.
A Guardiannek egy amerikai tisztviselő is megerősítette, hogy Orbánhoz közel álló, magas rangú személyek amerikai vízumlehetőségeket keresnek, részben a Donald Trumphoz kötődő MAGA-mozgalomhoz közeli intézményeken keresztül.
A vagyonkimentésről szóló híreknek voltak már előzményei. A 444.hu márciusban írta meg, hogy konténerekben szállítják Dubajba a Matolcsy család vagyontárgyait. Magyar Péter pedig már korábban is beszélt külföldi, többek között svájci és szingapúri számlákról.
A vagyonkimentésről szóló szombati állításait követően Magyar felszólította a hatóságokat, hogy vegyék őrizetbe azokat, akiket a magyar emberek megkárosításával vádol, és ne hagyják őket olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás.
A Guardian a külügyminisztériumi iratmegsemmisítésekről szóló vádakat is felidézte, amelyeket Szijjártó Péter külügyminiszter korábban „nonszensznek” és „felháborítónak” nevezett. A tárca szerint csupán felesleges papíralapú másolatokat selejteztek.
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre a választási vereség után – írja a brit The Guardian fideszes forrásokra hivatkozva.
A lap szerint Orbán Viktor belső körének legalább három tagja már megkezdte a vagyonkimentést. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kormányhivatali dolgozókat jelentettek fel, akik a munkájuk helyett a szombathelyi Fidesz-jelölt kampánycsapatában dolgozhattak
Büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál fantomállások gyanúja miatt. A dokumentum szerint többen is úgy vehettek fel fizetést, hogy közben a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjelöltjének segítettek.
Büntetőfeljelentést tettek a rendőrségen, mert a gyanú szerint a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál többen úgy kaphattak fizetést, hogy valójában nem végeztek munkát, sőt be sem jártak a hivatalba. Az ügyben olyanok is érintettek lehetnek, akik Vámos Zoltán, Vas megye főispánja és a Fidesz–KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltjének kampánycsapatában dolgoztak – írja a nyugat.hu. A lap birtokába jutott feljelentési dokumentumban összesen hét embert neveztek meg.
Köztük van olyan, aki a nyilvántartások szerint hosszú ideje a Kormányhivatal ügyintézője, de legelőször csak a választások után láttak bemenni a munkahelyére.
Akad olyan is, aki a feljelentés szerint a Fidesz országos kampánycsapatában dolgozott, emellett Vámos Zoltán helyi kampánystábját vezette, ám ez idő alatt a kormányhivatali munkahelyén nem jelent meg, és ott munkát nem végzett. Továbbá vannak, akik ténylegesen Vámos kampánycsapatának tagjaiként dolgoztak, de jövedelmüket a kormányhivataltól kapták. Közülük volt, aki névleg a főispáni titkárságon dolgozott.
A feljelentés szerint a mostani eset nem egyedi, hanem egy sokkal régebb óta tartó gyakorlat része lehet. A dokumentum egy hosszabb időszakra is kiterjeszti a gyanút:
„A fentieken túl valószínűsíthető, hogy Vas Vármegyében e fajta bűncselekményeket az ismeretlen tettesek, nemcsak a 2026-os választási kampány alatt, hanem az elmúlt 16 évre vonatkozóan is elkövethettek, különösen annak a ténynek a figyelembevételével, hogy a Vas Megyei kormányhivatal korábbi vezetője egyenesági rokoni kapcsolatban van az egyik Vas megyei országgyűlési képviselővel”.
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyelőre nem kommentálta az értesüléseket a lap érdeklődésére.
Büntetőfeljelentést tettek a rendőrségen, mert a gyanú szerint a Vas Vármegyei Kormányhivatalnál többen úgy kaphattak fizetést, hogy valójában nem végeztek munkát, sőt be sem jártak a hivatalba. Az ügyben olyanok is érintettek lehetnek, akik Vámos Zoltán, Vas megye főispánja és a Fidesz–KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltjének kampánycsapatában dolgoztak – írja a nyugat.hu. A lap birtokába jutott feljelentési dokumentumban összesen hét embert neveztek meg.
Köztük van olyan, aki a nyilvántartások szerint hosszú ideje a Kormányhivatal ügyintézője, de legelőször csak a választások után láttak bemenni a munkahelyére.
Akad olyan is, aki a feljelentés szerint a Fidesz országos kampánycsapatában dolgozott, emellett Vámos Zoltán helyi kampánystábját vezette, ám ez idő alatt a kormányhivatali munkahelyén nem jelent meg, és ott munkát nem végzett. Továbbá vannak, akik ténylegesen Vámos kampánycsapatának tagjaiként dolgoztak, de jövedelmüket a kormányhivataltól kapták. Közülük volt, aki névleg a főispáni titkárságon dolgozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felszámolhatják a Kutyapártot a 644 milliós kampányadósság miatt
A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak a Magyar Államkincstár felszólításától számítva 15 napja lesz a tartozás rendezésére. A párt adománygyűjtésből eddig 124 millió forintot szedett össze.
Félmilliárdos adósság és a megszűnés réme fenyegeti a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, miután az országgyűlési választáson nem érték el a szavazatok egy százalékát. A kampányra kapott állami támogatásból 643,8 millió forintot kell visszafizetniük, amiből tizenkét nap alatt 124 milliót sikerült adományokból összegyűjteniük – írta a Telex. Bár a Magyar Államkincstár fizetési felszólítása még nem érkezett meg, ha megjön, a pártnak 15 napja lesz a teljesítésre, különben a NAV felszámolást kezdeményezhet.
A párt saját adománygyűjtése mellett zenészek, klubok és szervezők is összefogtak, hogy támogató bulisorozattal segítsenek, ahol készpénzben és online utalással is gyűjtenek a párt fennmaradásáért. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a párt működéséhez ezentúl költségvetési támogatás sem jár, így teljesen a közösségi finanszírozásra kell támaszkodniuk.
A tét óriási, mert ha a párt mint jogi személy nem tudja rendezni a tartozást, azt a hatóság a vezető tisztségviselőkön és a jelölteken is behajthatja.
„Jelenleg a törvény úgy fogalmaz, hogy amennyiben a párt nem tudja visszafizetni ezt az összeget, úgy a NAV felszámolást kezdeményez a párttal szemben” – közölte a párt elnökségi tagja, Tóth-Benedek Csanád.
Szerinte a legfőbb céljuk, hogy „a párt mint jogi személy elszámoltatása után ne maradjon tartozás és a jelölteknek ne keletkezzen tartozásuk a NAV felé”.
A párt a napokban hozta nyilvánosságra a kampányelszámolását, amiből kiderül, hogy a legtöbbet, 225 millió forintot hirdetésekre költöttek. Ezen felül 160 millió forintot a Rózsa Sándor Közpénztékozló Alapon keresztül osztottak ki karitatív célokra, városfejlesztési és zöldprojektekre, de jutott 40 millió bérekre, 20 millió rendezvényekre és 7 millió egy kisbuszra is.
A kampány utolsó szakaszát beárnyékolta a Mérő Vera által készített, a pártot bíráló dokumentumfilm, ami Tóth-Benedek Csanád szerint volt, akit eltántorított a támogatástól, de olyanok is akadtak, akik éppen emiatt álltak a párt mellé. A kampánypénzből finanszíroztak olyan közösségi projekteket is, mint például egy ajkai közösségi tér felújítása.
Nem a Kutyapárt az első, amely hasonló helyzetbe került. 2018-ban az Együtt visszafizette a tartozását, de meg is szűnt, míg Gődény György pártja, a Közös Nevező esetében a 2018-as választás után évekkel is közel 153 millió forint tartozás állt fenn, és nyomozás is indult költségvetési csalás miatt.
A Kutyapárt most a korábbi, állami támogatás nélküli működéshez térne vissza.
„Vissza a gyökerekhez, vissza a természethez” – fogalmazott Tóth-Benedek Csanád, hozzátéve, hogy az önkéntes munkára és a párt civil alapjaira koncentrálnak. „Felépítjük a rendszert újra, ezúttal sokkal jobban és erősebben.”
A legrosszabb forgatókönyv a párt megszűnése, amit mindenképpen el akarnak kerülni. „Mindent meg fogunk tenni, nem csak mi, de ahogy látjuk a szimpatizánsaink is, hogy ez ne következzen be, hiszen ahol jelen voltunk, ott lett több közösségi kezdeményezés, több átláthatóság és több részvétel” – mondta az elnökségi tag, hozzátéve, hogy „ez az, ami nélkül a jövő biztosan szegényebb lenne”.