hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Itt vannak a legfrissebb lakásárak: hol a legolcsóbb és a legdrágább egy négyzetméter?

A vidéki városok és megyék, illetve a budapesti kerületek között is rangsort állítottak fel.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. december 07.


Link másolása

hirdetés

A Portfolio készített összeállítást arról, hol mennyiért cseréltek gazdát a lakások Magyarországon 2021 első három negyedévében.

A cikkből kiderül, hogy Budapesten 678 ezer Ft/m2 az aktuális átlagár, a fővárost leszámítva pedig már második éve Somogyban a legdrágább lakást venni (457 ezer Ft/m2).

Győr-Moson-Sopront már Pest és Hajdú-Bihar is megelőzi, Veszprém megye elé pedig Fejér és Tolna is bekerült. Ugyanakkor a lap szerint fontos megjegyezni, hogy az éves adatok teljessé és véglegessé válásával ez a rangsor utólag még módosulhat. Nógrád megye ezúttal is a legolcsóbb 137 ezer Ft/m2 átlagárral, egyedüliként a 200 ezres szint alatt.

Az eladott ingatlanok átlagára országosan az év első három negyedévében Budapesttel együtt 468 ezer, Budapest nélkül számolva pedig 331 ezer forint volt négyzetméterenként.

A településenkénti listát Debrecen vezeti 488 ezed Ft/m2-rel, de ezúttal már Székesfehérvár és Győr is a 450 ezres szint fölé drágult. Az utolsó helyezett továbbra is Salgótarján, 165 ezer forintos átlagos árszinttel.

Bár a járvány hatására Budapest belvárosában némileg megtorpant a lendület, az V. kerület továbbra is vezeti a rangsort: 1,014 millió forintot kell itt átlagosan fizetni egy négyzetméterért. A második legdrágább az I. kerület, ahol az átlagár épphogy a 900 ezres szint felett van. A 800 ezres limit fölé még a II., XII. és a VI. kerületek jutottak.

A lista végén továbbra is Pest peremi városrészek találhatók. A XX. és XXI., illetve a kevés forgalmi adata miatt csak erősen valószínűsíthetően a XXIII. kerületben az átlagár-szint még 500 ezer Ft/m2 alatt marad.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Orbán egy fél nyugdíjnyi értékű csizmában tapossa a sarat – ha disznót öl, megadja a módját
Ippont is csak 64 ezres csizmában visz be a „kispénzű” miniszterelnök. Bájos történet Öttömösről.

Link másolása

hirdetés

Történt nemrég, hogy a magyarok miniszterelnöke disznót vágott a festői szépségű Öttömösön. A disznó, tudva a dolgát, ipponnal megadta magát.

Azonban a képeket nézegetve, a Klubrádió kiszúrta, hogy a miniszterelnök nem akármilyen csizmát húzott erre az alkalomra.

Most már csak az a kérdés, hogy mire értette Orbán a pénteki rádióinterjújában, hogy

„a magyarok közül sokan vagyunk, sokan vannak, akik kispénzűek"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Sarlóval fejeztek le Thaiföldön egy brit turistát, egy másik áldozat kórházban küzd az életéért
Tette után a felbőszült helyiek a gyilkosra támadtak, ezért ő is kórházi ellátást kapott.
Fotó: RichardMc/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. január 23.


Link másolása

hirdetés

Pengenyomokkal a nyakán, vérbe fagyva találták meg egy thaiföldi medencében a 49 éves Marcus Evanst, miután nézeteltérésbe keveredett egy helyi férfivel - írja a Daily Star.

A somerseti kétgyermekes apa mellett barátját, Shaun Kevin Dagnant is megtámadták, ő jelenleg is kórházban küzd az életéért. A két brit turista Kanchanaburiben, az ország délnyugati részén tartózkodott, amikor a helyi lakos rájuk támadt, és Evanst lefejezte.

Az áldozatok egy közös barátja szerint ismerték a támadót, akivel korábban együtt iszogattak, cigarettát adtak neki és viccelődtek egymással.

“Soha nem láttam őket veszekedni, egészen addig az éjszakáig, amikor éjjel 3 körül hallottam, hogy üvöltöznek. Mire kijöttem a zajra, a gyilkosság már bekövetkezett. Úgy gondolom, a zene hangerejéhez lehetett köze a vitának, amit a barátaim hangosan hallgattak” - mondta el az 59 éves Adria Licci.

Az azóta gyilkosságért őrizetbe vett thai férfiről kiderült, hogy súlyos mentális problémákkal küzd. Tette után a felbőszült helyiek a jelentések szerint rátámadtak, ezért ő is kórházi ellátást kapott.

hirdetés

“Egyik percről a másikra ment el egy újabb ember, aki a szívemhez közel állt” - búcsúztatta barátnője a Facebookon Evanst.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Deutsch: „Ha valaki választási megfigyelősdit akar játszani, nyugodtan jöhet, nincs semmi takargatnivalónk”
A Fidesz EP-képviselője szerint „Magyarország normálisan működő jogállam és demokrácia, ahol ezúttal is szabad és tisztességes választások lesznek.”

Link másolása

hirdetés

Az Európai Bizottság (EB) nyílt törvénysértést elkövetve, az idevonatkozó uniós szabályokkal ellentétes módon, politikai, ideológiai szempontot érvényesítve nem folyósítja a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokat - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Deutsch Tamás kifejtette, Paulo Gentiloni, az EB gazdaságpolitikai biztosa azt mondta, arra hivatkozva nem folyósítják a Magyarországnak járó helyreállítási alap forrásait, mert a bizottságnak kifogásai vannak a magyar oktatási szabályozás diszkriminációmentességével.

"Ez a kijelentés egy hihetetlenül durva lelepleződés" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Kiemelte, az olasz biztos korábban azt mondta, a magyar gyermekvédelmi törvény nem játszik szerepet az Európai Bizottság halogató magatartásában.

"Most alig telik el egy hónap és Gentiloni biztos elmondja az igazat", vagyis azt, hogy nem egyszerűen csak politikailag elfogadhatatlan módon, hanem nyílt törvénysértést elkövetve nem folyósítják a Magyarországnak járó forrásokat

- mondta Deutsch Tamás.

hirdetés

Hangsúlyozta, az EB egy olyan kérdésben emel kifogást, amely tisztán tagállami hatáskör, de még, ha ez nem is lenne így, akkor sem lehetne semmilyen politikai szempontot érvényesíteni a források folyósításában.

A történtek után a magyar kormány megkettőzött erővel fog ez ellen a törvénytelen eljárás ellen fellépni - jelentette ki a Fidesz EP-képviselője.

"Nyilvánvaló módon nem maradhat következmények nélkül az Európai Bizottság beismerése, a szabotázs elismerése, a nyílt törvénysértés elismerése" - fogalmazott Deutsch Tamás, majd hozzátette, jogi eljárás megindítása is lehetséges a kormány részéről, a Fidesz pedig az Európai Parlament összes jogi fórumán felveti a kérdést.

A kormánypárti politikus Franciaország soros uniós elnökségével kapcsolatban elmondta, Emmanuel Macron francia elnöknek voltak óvatos optimizmusra és aggodalomra okot adó nyilatkozatai is.

Előbbire példaként említette, hogy a francia elnök nem használta a "jogállamisági hisztéria nyelvezetét" az EP-ben tett felszólalásában, míg aggodalomra okot adónak nevezte, hogy Macron az erős nemzetállamok együttműködésére épülő unió helyett egy olyan közösség kialakításáról beszélt, amelyben a 27 nemzet szuverenitását egyetlen európai szuverenitás váltaná fel. Ez nem elfogadható - jelentette ki Deutsch Tamás.

A Fidesz EP-képviselője aláhúzta, folytatódik az uniós kettős mérce a közép-európai, azon belül is a jobboldali, nemzeti elkötelezettségű, patrióta politikát folytató, konzervatív, kereszténydemokrata kormányokkal szemben.

Példaként említette, hogy a holland miniszterelnök megállapítása szerint intézményesített rasszizmus uralkodik országa rendőrségén belül, amire azonban a "füle botját sem mozdítja egyetlen uniós intézmény sem".

Ezzel szemben, amikor a "rasszizmus, vagy a diszkrimináció hazug vádjait, politikai rágalmait kell megfogalmazni közép-európai országokkal szemben", akkor ezen uniós intézmények vezetői "előszeretettel állnak be a vádaskodók sorába" - fejtette ki Deutsch Tamás.

A magyar parlamenti választás lebonyolításával kapcsolatban kijelentette, ahogy 2014-ben és 2018-ban, úgy most is "olyan szervezet jön ide Magyarországra, amilyen nemzetközi szervezet csak akar". "Ha valaki választási megfigyelősdit akar játszani, nyugodtan jöhet, nincs semmi takargatnivalónk" - fogalmazott.

Kiemelte, Magyarország normálisan működő jogállam és demokrácia, ahol ezúttal is szabad és tisztességes választások lesznek.

A kormánypárti politikus aláhúzta, az EP-ben "jól ismert baloldali hisztériakeltés zajlik a magyar választással szemben", amivel az európai baloldal a "gyenge kezű magyar baloldalt akarja segíteni".

Deutsch Tamás elmondta, "szörnyű lehet azoknak a nyugat-európai politikusoknak az élete", akik saját személyes meggyőződésükkel szemben kénytelenek ismételni a "hazugságokra építő Magyarországgal szembeni mantrát" a "Soros-szerveztek által uralt NGO-világ támadásától" való félelmükben.

Ezek a politikusok tudják, hogy amit mondanak az nem igaz, és néha - párthovatartozástól függetlenül - a folyosókon elismerő mondatokat is képesek mondani a Fidesz és a KDNP politikusainak - tette hozzá Deutsch Tamás.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Kizárta Bangónét az MSZP, mert hazudott a diplomájáról
„Megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét" – írja az MSZP közleménye. Felszólítják a parlamenti mandátuma visszaadására is.

Link másolása

hirdetés

Miután Bangóné Borbély Ildikó nem tudta bizonyítani, hogy valóban szerzett diplomát a Budapesti Gazdasági Főiskolán, az MSZP elnöksége ma megtartott rendkívüli ülésén kizárta őt a pártból. Mint írják:

„Az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól."

Továbbá:

„Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására."

Az Elnökség hangsúlyozza, hogy a szocialisták következetesen elítélik, ha valaki a követelmények megkerülésével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni.

Az úgy előzménye, hogy a Mandiner közérdekű adatigényléssel próbált utánajárni a volt szocialista politikus diplomájának, de annak nyomát a főiskola jogutódja nem találta. Bangóné csütörtök óta nem nyilatkozott.

hirdetés

A szocialistáknak nem jöhetett rosszabb időben a botrány, tekintettel a Völner-Schadl ügyre. Ennek kapcsán kiderült, hogy Schadl György sikeres egyetemi vizsgákat intézett többek között Rogán Antal kabinetfőnökének is.

A szocialista közlemény ezzel is zárul: „(Az MSZP) elvárja, hogy a Völner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: