News here

HÍREK

Lezajlott a 2022-es ünnepi tűzijáték Budapesten

35 perces volt az ünnepi műsor, ami különleges körülmények között csúszott most szombatra.

Link másolása

Szombaton 21 órakor kezdetét vette az államalapítás előtt tisztelgő ünnepi tűzijáték Budapesten.

Fotó: Markovics Z. Kristóf
Fotó: Fischer Gábor
Fotó: Fischer Gábor

Mint ismert, az augusztus 20-i tűzijátékot azután halasztották el most szombatra, hogy az OMSZ aznapra nagy valószínűséggel esőt, zivatart jósolt. Miután aznap nem esett, a kormányzat menesztette a meteorológiai szolgálat két felsővezetőjét.

A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint a tűzijátéknak fényfestés, fény- és drónshow is része lesz. A tűzijáték kerettörténetében egy kisgyermek álma elevenedik meg a Duna felett. A kisfiú a Szent Korona szellemével találkozva repül végig az államalapítás utáni magyar történelem nagy fejezetein a hódítók korától egészen a 20. századig.

Az első blokkban az államalapítás utáni történelem eseményei állnak a középpontban, a második rész a Hunyadi-kornak és a nándorfehérvári diadalnak állít emléket, a harmadik szakasz az 1848-as forradalmat és szabadságharcot mutatja be, a negyedik pedig az 1956-os eseményeket emeli ki. A produkció utolsó percei a magyar történelmet, jelenünket és jövőnket állítja párhuzamba.

A mintegy 35 perces tűz- és fényjáték során uszályokról, bárkákról és két budapesti hídról mintegy 40 ezer pirotechnikai effektet – köztük római gyertyákat, üstökösöket, tűzmozsarakat és tűzijátékbombákat – lőnek majd fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 76. évében érte a halál.

Link másolása

Hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus, filozófus, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi főtanácsadója, a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke - írja a Mandiner.

A lapnak az egyik rokon megerősítette, hogy szombat reggel hét órakor hunyt el Hegedüs Zsuzsa.

A korábban a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kérdéskörökben tanácsadóként dolgozó szakember közel egy éve tartó betegség következtében családja körében hunyt el. Temetéséről a családja gondoskodik - írja az MTI.

Hegedüs Zsuzsa 1969-ben az ELTÉ-n szerzett bölcsészdiplomát, szociológiából doktorált Párizsban, ahova 1976-ban emigrált, 10 évig nem jöhetett Magyarországra.

A szociológus 1969 és 1975 között a Pénzügykutatási Intézet tudományos munkatársa volt,

miniszterelnöki megbízottként 2014 és 2022 között dolgozott.

Hegedüs Zsuzsa 2009-től kuratóriumi elnöke volt a Minden gyerek lakjon jól! Alapítványnak, amely Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségében élő családok élelmiszer-előállításához nyújt segítséget.

A szociológustól Orbán Viktor a közösségi oldalán búcsúzott:

Hegedüs Zsuzsa és Orbán Viktor között - a miniszterelnök tusványosi beszéde után - nézeteltérés alakult ki.

A főtanácsadó élesen kritizálta a miniszterelnök beszédét, majd lemondott a pozíciójáról.

Miután azt is kijelentette, hogy szerinte négy év után le kell cserélni a kormányt, mert „elszáll az agyuk”, úgy tűnt, nem is fogja magát meggondolni.

Ám később írt levelében már másképp gondolkodott. Hegedüs ugyanis örömmel vette, hogy Orbán Bécsben már némileg másképp nyilatkozott a korábbi kijelentései kapcsán. A tanácsadó akkor azt írta, büszke a kormányfőre, ezzel pedig a lemondása is "okafogyottá" vált, de a közös munkát már nem folytatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Már hat gyerek halt meg Streptococcus A fertőzés miatt, figyelmeztetik a szülőket az Egyesült Királyságban
A szakemberek elmondták a tünteket, az esetleges súlyosabb szövődményeket és azt is, mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

Link másolása

Már hat gyerek halt meg a Strep A fertőzés miatt szeptember óta – figyelmeztetnek az illetékesek az Egyesült Királyságban. A szakemberek arra kérik a szülőket, hogy figyeljenek a Streptococcus pyogenes (húsevő baktérium) tüneteire, mert gyorsan terjed a bakteriális fertőzés - írja a BBC.

A fertőzés általában enyhe megbetegedést okoz, de a torokfájástól a skarlátig terjedően többféle betegséget is okozhat, és súlyosabb esetben komoly baj is lehet belőle.

Idén a szokottnál több az ilyen típusú megbetegedés – írják.

Beate Kampmann professzor azt mondta, hogy a szülőknek orvosi segítséget kell kérniük, ha aggasztónak látják a helyzetet. Az egészségügy vezetői arról számoltak be, hogy szeptember óta hat gyerek halt meg a fertőzés miatt, köztük öt 10 év alatti Angliában és egy walesi lány. Skóciában és Észak-Írországban nem erősítettek meg halálesetet.

Utoljára 2017–2018-ban volt ennyire súlyos a fertőzés, akkor Angliában négy haláleset történt. Úgy vélik, hogy a kiugró halálos végű megbetegedés oka a baktériumok nagy mennyisége és a társadalmi keveredés.

Kampmann professzor elmondta, hogy a Strep A tünetmentes fertőzést okoz az emberek többségében, van akinél torokfájás, vagy skarlát jelentkezik. De csak kis százalékban következnek be súlyosabb esetek.

Elmondta, hogy idén háromszor annyi skarlátos eset volt, mint a járvány előtt: „Magas lázzal kezdődik, nagyon fáj a beteg torka, vörös a nyelve és papillák vannak rajta, majd kiütések alakulnak ki, amik kicsit olyanok, mint a csiszolópapír”.

„A kiütés a könyökökben és a nyak mögött kezdődik. Körülbelül 10 nap elteltével hajlamos hámlani, mert a betegséget egy toxin okozza, amelyet ez a baktérium termel” – tette hozzá.

Kampmann professzor azt mondta, ha a gyerekek nagyon rosszul vannak, vagy ha a szülőknek kétségei vannak, segítséget kell kérniük. Azt is mondta, hogy a lázas gyerekeket távol kell tartani az iskolától.

„A jó hír az, hogy az A csoportos Strep nagyon-nagyon jól kezelhető penicillinnel.”

De hozzátette: „ha gyermeke állapota bármilyen módon romlik, ha nem eszik, nem iszik, letargikus, akkor el kell vinni orvoshoz és ki kell vizsgáltatni”.

A legfrissebb adatok szerint a november 14-20-i héten 851 esetet jelentettek, szemben az előző évek 186-os átlagával.

Dr. Chris Smith virológus szerint a fertőzések általános növekedése a járvány utáni immunitás csökkenésének tudható be.

A BBC Breakfastnek azt mondta, hogy „ami megváltozott, az az, hogy a fiatalabbak három éven át egymástól távol, viszonylagos elszigeteltségben éltek. Nem kapták el a megszokott fertőzéseket olyan korábban normális arányban és olyan időben, mint ahogyan az az ilyen korosztályba tartozó gyerekek esetében megszokott”.

Azt javasolják, hogy azonnal hívják az orvost a szülők, ha:

• gyereknek légzési nehézségei vannak, ha a hasa a bordái alatt deszívódik

• szünetek vannak, amikor a beteg lélegzik

• ha a gyermek bőre, nyelve vagy ajka kék

• ha a beteg elesett, nem marad ébren.

A betegség tudnivalóiról ITT is olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Már majdnem megállapodtak a minimálbérről, de aztán jött Orbán Viktor bejelentése
A munkaadók 2-3 százalékos járulékcsökkentéssel számoltak, erre azonban a kormányfő szerint nincs esély. Így viszont nekik is újra kell gondolni a munkavállalóknak tett ajánlatukat.

Link másolása

Alapjaiban rengette meg a jövő évi minimálbérekről szóló tárgyalásokat Orbán Viktor keddi mondatai - írja a Portfolió. A kormányfő szerint ugyanis nem lehet kigazdálkodni járulékcsökkentést, amihez viszont a cégvezetők ragaszkodnának.

Orbán Viktor a KAVOSZ rendezvényén azt mondta, hogy

„már a falnál vagyunk, és nem tudjuk csökkenteni a járulékokat, nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést”.

A bejelentés kapcsán Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének a Portfóliónak azt mondta:

„Újra le kell ülnünk a szakszervezetekkel tárgyalni, mert a megállapodás közelében voltunk a minimálbéremeléssel kapcsolatban, ami közelítette volna a várható infláció mértékét. Nagyjából annak felelt volna meg a béremelés mértéke. A munkáltatók részéről azonban ennek az volt a feltétele, hogy 2-3 százalékponttal csökkentse a kormány a munkáltatói járulékot, ahogy az előző években is tette.”

A munkaadók tehát korábban 2-3 százalékpontos adómérsékléssel kalkulálták, így tették meg a béremelési javaslatukat is a munkavállalóknak.

Így 15 százalék körüli emelésre volt esély, ami azonban most elúszott.

Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a miniszterelnök kijelentése tovább fogja nehezíteni a minimálbértárgyalásokat, amelyek amúgy sem mutatkoztak könnyűnek.

„A kimagasló infláció miatt hatalmas az elvárás a munkavállalók részéről. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szembesítette a partnereket a reálveszteség elkerüléséhez szükséges minimálbéremelési mértékkel, ami 26 százalékos kellene, hogy legyen jövőre” - mondta Zlati, aki azt is hozzátette: a munkáltatói oldal pusztítónak nevezte ezt az értéket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Isten veled!” – Orbán Viktor búcsúja Hegedüs Zsuzsától
A szociológus nyolc évig volt dolgozott miniszterelnöki megbízottként.

Link másolása

Mint azt mi is megírtuk, szombaton meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus, aki Orbán Viktor mellett 2014 és 2022 között dolgozott miniszterelnöki megbízottként.

A miniszterelnök a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

"Elhunyt Hegedüs Zsuzsa. Isten veled!"

- írta.

A szociológustól Ungár Péter is közösségi oldalán emlékezett meg:

"Hegedűs Zsuzsa halálával a huszadik század második felét szimbolizáló értelmiségi alakja távozott. Hegedűs egy a társadalmi együttműködés szabályait alapjaiban megváltozató korszak éles eszű tanúja volt. Azoknak a társadalmi mozgalmaknak a kutatója, és egy időben támogatója is volt, amelyek megalapozták azt, hogy létrejöhessen többek között az LMP politikai közössége is. Isten nyugosztalja!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: