Itt a végeredmény: 214 ezer szavazattal Dobrev nyert, egyéniben is tarolt a DK az előválasztáson
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalció jelöltje nyerte meg a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját a csütörtök késő este közzétett hivatalos végeredmény szerint: 214 319 szavazatot kapott, ami 34,76 százaléknak felel meg.
A második helyen az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által támogatott Karácsony Gergely főpolgármester végzett 168 396 szavazattal (27,31 százalék).
A harmadik Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármester lett 123 453 szavazattal (20,02 százalék).
Ők kerültek be a második fordulóba, nem folytathatja viszont a versenyt a negyedik helyen végzett Jakab Péter (Jobbik), mivel 86 909 szavazattal csak 14,10 százalékot ért el. Kiesett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is, rá 20 944-en szavaztak (3,40 százalék).
A 106 egyéni körzetet legnagyobb részét szintén a DK jelöltjei nyerték: összesen 32 helyen indulhatnak. A Jobbik 29, az MSZP 18, a Momentum 15, a Párbeszéd 7, az LMP pedig 5 helyen állíthat közös jelöltet tavasszal.