HÍREK
A Rovatból

Itt a vége: megszűnik Puzsér Róberték műsora a Spirit FM-en

A kritikus a Facebookon jelentette be, hogy a cégcsoport úgy döntött, nem sugározza többé az Önkényes Mérvadót. Szerinte „rendszerhiba” volt, hogy eddig szabadon gyárthatták a műsort, de most helyreállt a rend.


Puzsér Róbert szerdán reggel a Facebookon bejelentette, hogy az ATV-Spirit FM cégcsoport megszüntette az Önkényes Mérvadó sugárzását.

Puzsér, aki a műsor meghatározó arca volt, bejegyzésében így fogalmazott:

„Különös élmény volt négy éven át ennyire szabadon gyártani oda politikai tárgyú rádióműsort, de kár tagadni, hogy ennek a rendszerhibának az elhárításával valami helyreállt az univerzumban.”

„Az Önkényes Mérvadó produkció és annak alkotói sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a Spirit FM egy erős és sikeres rádióvá váljon. Köszönjük az eddigi együttműködést és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban is a saját YouTube-csatornájukon!”

– reagálta az ATV sajtóosztálya a Média1 megkeresésére.

A történet előzménye, hogy Puzsér augusztus elején a Magyar Hangnak adott interjújában közölte, hogy már nem érzi magát a Spirit FM munkatársának, és hosszabb időre, 2025-ig külföldre távozik, a közélettől is visszavonul.

Az interjúban élesen bírálta az RTL és az ATV vezetését is,

különösen azt nehezményezte, hogy az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd nem állt ki mellette kellő határozottsággal, amikor Ábrahám Róbert, a PestiSrácok munkatársa megütötte őt a Tűzoltó utcában.

Németh még az interjú megjelenése előtt a Media1-nek nyilatkozva kijelentette, hogy elítéli az erőszak minden formáját, de Puzsér viselkedését is kritizálta, különösen azt, hogy

szerinte a műsorvezető Ábrahám származásán és nemi identitásán gúnyolódott.

Puzsér úgy értelmezte ezt, hogy az ATV vezérigazgatója relativizálta az erőszakot azzal, hogy az ő internetes megjegyzéseit is elővette.

Miután Puzsér bejelentette visszavonulását és külföldre költözését, Németh S. Szilárd a Media1-nek elmondta, hogy tiszteletben tartják a döntést, és megköszönte az eddigi együttműködést.

Az ATV és a Spirit FM ősszel újítja meg műsorkínálatát, a politikai véleményműsorok pedig októbertől térnek vissza.

A döntést az intézmény Műsortanácsa hozza meg, amely augusztus végéig értékeli a korábbi műsorokat, és javaslatot tesz arra, mivel kezdik meg az őszi szezont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump felhívta Orbánt, és megkérdezte, hogy miért blokkolja Ukrajna EU-csatlakozását
A Bloomberg szerint az amerikai elnök európai vezetők kérésére kereste a magyar kormányfőt. A hívás során Magyarország jelezte, érdekli a lehetőség, hogy Putyin és Zelenszkij tárgyalásának helyszíne legyen.


Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon beszélt Orbán Viktorral, miután egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel is. A Bloomberg értesülései szerint

a hívás fő témája az volt, miért akadályozza a magyar miniszterelnök Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.

A telefonhívás egy olyan megbeszélés nyomán történt, amelyet Trump a Fehér Házban tartott európai vezetőkkel az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról. A találkozón a politikusok arra kérték az amerikai elnököt, hogy használja fel befolyását, és próbálja rávenni Orbán Viktort, hogy változtasson álláspontján.

Az ukrán csatlakozás a hírek szerint egy biztonsági garanciacsomag része lenne, amely célja, hogy megakadályozza Oroszország további területszerzését egy esetleges tűzszünet után.

A beszélgetés során Magyarország érdeklődést mutatott afelől is, hogy házigazdája lehessen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij következő tárgyalási fordulójának. Trump hétfőn arról is beszélt, hogy vezetői szintű csúcstalálkozót szeretne létrehozni Oroszország és Ukrajna között, amelyet egy háromoldalú egyeztetés követne, ahol ő maga is részt venne. Ennek pontos helyszíne és időpontja még nem ismert.

A Bloomberg cikke kiemelte, hogy Orbánt Trump szoros szövetségeseként tartják számon, akit sokan a MAGA-mozgalom és a világ jobboldali populistáinak példaképeként emlegetnek. Magyarország rendszeresen akadályozza az EU döntéseit, és diplomáciai védelmet biztosít Oroszországnak a szankciókkal szemben, miközben lassítja az Ukrajnának nyújtott segítség folyamatát is.

A telefonhívás idején Trump, Zelenszkij és több európai vezető órákig egyeztetett Washingtonban a békefolyamat közös megközelítéséről. Minderre alig néhány nappal azután került sor, hogy Trump Alaszkában találkozott Putyinnal.

Trump két hívást is intézett: az egyiket Putyinnak, a másikat Orbán Viktornak. Ez utóbbi egy újabb, előzetesen nem tervezett egyeztetés után történt az Ovális Irodában.

Orbán hivatalosan nem erősítette meg a hívást, és Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője sem kívánt nyilatkozni arról, hogy Budapest felmerülhet-e a Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozó helyszíneként. A szervezők több lehetőséget is mérlegelnek.

A magyar miniszterelnök kedden a Facebookon jelezte, hogy bár megkapta a kérést, nem változtat a véleményén.

„Ukrajna európai uniós tagsága nem nyújt semmilyen biztonsági garanciát. Ezért a tagság összekapcsolása a biztonsági garanciákkal szükségtelen és veszélyes”

– írta.

Orbán posztja azóta már nem elérhető a közösségi oldalán.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Az utastérben láttam egy kést is” - Hadházy Ákos újabb részleteket osztott meg a hatvanpusztai balesetéről
A politikus szerint szándékosan hajtottak neki. Épp arrafelé történt az incidens, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Még kedden délután számolt be arról Hadházy Ákos, hogy baleset történt közte és a feltételezett hatvanpusztai őrség autója között. A független országgyűlési képviselő szerint szándékosan ütköztek neki, pont ott, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit. Most újabb részleteket osztott meg a kedden történtekről, többek között azt, hogy a másik autóban egy kést is látott.

Korábban a Facebook-oldalán közzétett videóban mondta el, hogy egy mellékúton haladt, amikor az őrség kocsija megelőzte, majd szerinte ráhúzta az autójára és nekiütközött. A másik jármű felborult, de személyi sérülés nem történt.

Később arról írt, hogy szerinte nem egyértelmű, a sofőr önállóan döntött-e így, vagy valaki utasította. Hozzátette, hogy belépett a nyitott kapun, és a tulajdonost kereste, mert meg akarta tudni, hogyan lehet meglátogatni a műemléket. Gulyás Gergely miniszter nemrég ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a hatvanpusztai majorság „a műemlékvédelem gyönyörű példája”.

„Ugyan itt már szinte mindent földig romboltak, szinte semmi nincs már Habsburg József nádor majorságából, de ha ez egy műemlék, akkor annak láthatóságáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Ennek módjáról szerettem volna érdeklődni” – írta az újabb bejegyzésben. Azt is hozzátette, hogy a kertész közölte vele, Orbánék nincsenek ott, majd arra kérte, távozzon.

„Majd miután visszasétáltam Édesapám autójához (azzal jöttem, mert a múltkór kiszúrták a kerekemet…), észrevettük, hogy a távolból mindkét irányból nagy sebességgel érkezik két autó. A szemből jövő először szemből nekem akart jönni, majd miután ez nem sikerült, utánam jött és le akart szorítani. Nem sikerült neki, az út egyenetlensége miatt fel is borult. Az esetről videót is készített utastársam.

Az autót vezető biztonsági őr maga szállt ki (segítettem neki) és ő maga borította vissza a kocsiját. Úgy tűnik, nem sérült meg. Az utastérben láttam egy kést is, nem csodálkoznék, ha beleillene a kerekeimen keletkezett szúrásokba”

– folytatta.

A bejegyzését azzal zárta, hogy szerinte legközelebb nem egyedül kell majd odamenni.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politico: Budapest lehet Trump, Putyin és Zelenszkij találkozójának helyszíne
Az amerikai titkosszolgálat több várost is vizsgált, de a lap szerint Budapest a legesélyesebb. Putyin Moszkvát, Macron Genfet támogatta volna, Svájc pedig jelezte: kész helyet adni a csúcstalálkozónak.


A Politico értesülései szerint Budapest lehet a helyszíne annak a háromoldalú találkozónak, amelyen Donald Trump amerikai, Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök ülne egy asztalhoz. A lap azt írja,

a választásban szerepet játszhatott Trump személyes kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az amerikai titkosszolgálat több várost is megvizsgált lehetséges helyszínként, de két forrás alapján Budapest tűnik a legesélyesebbnek. Putyin inkább Moszkvában látná szívesen a tárgyalást, Emmanuel Macron francia elnök pedig Genfet javasolta. Svájc közben jelezte: készek otthont adni az egyeztetésnek, és nem tartóztatnák le Putyint, noha tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely körözést adott ki ellene.

Ukrajna számára Budapest fájdalmas emlékeket idézhet fel, hiszen itt írták alá 1994-ben a budapesti memorandumot. Ez a dokumentum garantálta volna az ország függetlenségét és területi épségét az Egyesült Államok, Oroszország és az Egyesült Királyság részéről cserébe azért, hogy Ukrajna lemondott atomfegyvereiről. Oroszország azonban 2014-ben megszegte a megállapodást: megtámadta Ukrajnát, és annektálta a Krímet.

A Politico szerint Volodimir Zelenszkij valószínűleg a magyar kormány Ukrajna-ellenes kampánya miatt sem tartaná ideálisnak Budapestet a találkozó helyszínének.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Augusztus 20.: itt lesznek forgalomkorlátozások és lezárások Budapesten
A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.


Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint továbbra is korlátozva van a Lánchíd, az alsó rakpartok, a budai Vár, a Várkert rakpart és a Műegyetem rakpart forgalma, emellett szerdán a reggeli órákban a Légiparádé miatt lezárják a Duna-part közvetlen környezetét, délután pedig a Szent Jobb-körmenet miatt a József Attila utca és a Bazilika környékén kell korlátozásokra számítani.

A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat.

A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.

A BKK azt kéri az utasoktól, hogy kísérjék figyelemmel a tűzijátékhoz kapcsolódó változásokról szóló tájékoztatásokat: az aktuális, valós idejű közlekedési rendről a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon lehet tájékozódni.

Kiemelték, hogy a tűzijáték szerdán 21 órakor kezdődik és várhatóan 21.35-kor ér véget. A tervek szerint 16 órától korlátozhatják a közúti és a felszíni közösségi közlekedést

a Margit híd-Szent István körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért rakpart-Krisztina körút-Vérmező út-Margit körút által határolt területen. Az érintett járatok módosított közlekedési rend szerint járnak.

A tűzijáték után, 21.35-től a Lánchidat azonnal megnyitják a gyalogos forgalom előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: