HÍREK

Ítéletidő Romániában: meghalt egy 14 éves fiú Resicabányánál, mert fa dőlt az autójukra

Az erős szél kísérte havazás miatt több utat lezártak, sok településen nincs áram. A Fogarasi-havasokban lavina temetett maga alá egy turistákkal teli menedékházat.

Link másolása

Meghalt egy 14 éves fiú a romániai Resicabánya közelében szombaton, mert egy kidőlt fa maga alá temette a gépkocsit, amelyben családjával utazott. Az erős szél kísérte havazás miatt több utat lezártak, számos településen szünetel az áramszolgáltatás.

Az Agerpres hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint a hóvihar elsősorban Erdély déli részén okozott fennakadást a közlekedésben, de a Románia keleti részén lévő Dobrudzsa több megyéjét is érintette. Az országos vészhelyzeti főfelügyelőség azt közölte, hogy

18 megye 40 településén keletkezett fennakadás.

A másodfokú viharriasztás alatt álló Arad, Hunyad, Temes és Krassó-Szörény megyében fákat és villanyoszlopokat döntött ki a vihar, vasárnap reggel számos településen szünetelt az áramszolgáltatás.

Részben áram nélkül maradt szombat este Hargita megye 21 települése, de Fehér megyében is több ezer háztartás. Le kellett zárni az A1-es autópályának a Fehér megyei Konca és a Szeben megyei Bojca közötti szakaszát.

A Szeben megye egyetlen sípályájára, Paltinisre (Szebenjuharos) vezető út is járhatatlan volt vasárnap reggel, míg szombaton délután Krassó-Szörény megye Szemenik-hegységbeli üdülőtelepein okozott gondot a viharos időjárás:

a csendőrségnek 30 elakadt gépkocsit kellett kimentenie a hó fogságából.

Resicabánya közelében egy 14 éves fiú meghalt szombat este, mert egy kidőlt fa maga alá temette a gépkocsit, amelyben családjával utazott - írta a hírügynökség.

A Fogarasi-havasokban lavina temetett maga alá egy turistákkal teli menedékházat, vasárnap délelőtt még folyt a mentés. A Capra menedékházban vasárnapra virradóra 60 ember tartózkodott, amikor lezúdult a lavina, a hógörgeteg több gépkocsit és az épületet is megrongálta. Vasárnap reggel mentőcsapat indult a mintegy 2000 méter magasan rekedt turisták kimentésére, az Arges megyei tűzoltók mellett a hegyimentők, csendőrök és utászok is segítenek a mentésben.

Az argesi rendőrség közölte: vizsgálatot indít, hogy a turisták miként jutottak fel a menedékházhoz, miután a Fogarasi-havasokon áthaladó hegyi út (Transzfogaras) ide vezető szakasza télen le van zárva a gépkocsiforgalom előtt.

A Szeben megyei hegyimentők vasárnap figyelmeztették a térségben tartózkodó turistákat: ne hagyják el a menedékházakat, mert a legmagasabb fokozatú lavinaveszély van érvényben.

Az országos vészhelyzeti felügyelőség korábban közölte, hogy hétvégére több mint 5300 tűzoltót helyeztek készenlétbe az időjárás okozta esetleges károk elhárítására. A meteorológiai szolgálat vasárnap estig több megyére érvényes, hóviharokra és havazásra figyelmeztető első- és másodfokú riasztásokat adott ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: