Iszonyú tempóban mészárolják a bálnákat a japánok: az első példányokat már el is kapták
Ahogy korábban megírtuk: harminc év után ismét kereskedelmi célú vadászatra indultak a japán bálnavadászok. Japán 1988-ban váltott az úgynevezett tudományos célú bálnavadászatra, decemberben azonban bejelentette, hogy kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), hogy folytathassa a kereskedelmi célú vadászatot. Az erről szóló határozat vasárnap lépett életbe.
A BBC tudósítása szerint az akció el is indult, méghozzá rohamtempóban.
"Reméljük, hogy a kereskedelmi bálnavadászat a lehető leghamarabb megerősödik, hozzájárul a helyi jóléthez, és tovább örökíti Japán gazdag kultúráját a következő generációnak" – mondta Nisimura Jaszutosi, a halászati ügynökség főtitkár-helyettese hétfőn.
A most elindított öt hajóhoz a későbbiekben továbbiak is csatlakoznak majd, a nyár nagy részében csőröscetekre és csukabálnákra fognak vadászni.
A japán halászati ügynökség közlése szerint az év végéig kitűzött kvóta 227 bálna.