HÍREK
A Rovatból

Ismét lecsaphat a koronavírus Ázsiára - szigorú intézkedésekkel előznék meg a járvány második hullámát

Kínában, Japánban és más országokban is újra emelkedni kezdett a fertőzöttek száma, mivel a külföldről érkezők ismét behurcolják a vírust.


Kínában és a környező ázsiai országokban egy ideje már levonulóban volt a koronavírus-járvány, de úgy tűnik, már a küszöbön van a második hulláma.

Az utóbbi napokban ugyanis újra elkezdett emelkedni a fertőzöttek száma, és a sok tünetmentes vírushordozó is veszélyt jelent, mivel több országban már lazítottak a korlátozásokon.

A koronavírus kiindulópontjaként ismert Vuhanban például már múlt hétvégén újra beindult a tömegközlekedés, ezen a héten pedig már több bevásárlóközpont is kinyithatott.

Most viszont az jelenti a nagyobb problémát, hogy az emberek igyekeznek hazautazni, mielőtt lezárják a határokat, sokan viszont külföldről újra beviszik az országokba a vírust.

- írja a Guardian.

Kínában szerdán 35 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, akik mind külföldről érkeztek az ország szárazföldi részére. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság emellett 55 újabb tünetmentes fertőzöttről adott hírt, velük együtt jelenleg 1075 panasz nélküli vírushordozót tartanak orvosi megfigyelés alatt - számolt be róla az MTI.

A járvány második hullámának kiküszöbölésére ismét bezáratták a nemrégiben újranyitott mozikat, Peking város vezetése pedig arra szólította fel az ott élőket, hogy az otthonaikon kívül viseljenek maszkot, és továbbra is kerüljék a társas érintkezést másokkal.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap pedig arról számolt be, hogy a járvány második hullámának kialakulásától tartva az ország középső részén egy megyét vesztegzár alá helyeztek. A Honan tartományban található Csia megyében kedden lépett életbe a kijárási tilalom. A megye mintegy 600 ezer lakója csak különleges engedély birtokában hagyhatja el otthonát, és csupán a nélkülözhetetlennek minősített vállalkozások és üzletek folytathatják a tevékenységüket.

Hongkongban már eddig is zárva voltak az iskolák, egyes épületek és parkok, de teljes vesztegzárat eddig nem rendeltek el. Mostantól viszont tiltják a külföldiek beutazását, korlátozzák a nagyobb összejöveteleket, megerősítik a tesztelést, karanténközpontokat nyitottak.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, egy GPS-es nyomkövető karkötővel ellenőrzik, hogy az emberek betartják-e a karantén szabályait. Aki nem tartja be ezeket, börtönbüntetést is kaphat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Várkonyi Andrea 1,6 milliós szettben adott át egy 55 millió forintos adományt
Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonysági eseményén jelent meg a több százezer forintos Louis Vuitton-ruhadarabokban. A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”.


Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.

Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.

„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.

A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”. Úgy véli, Mészáros Lőrinc nagyjából egy óra alatt keresi meg azt az 55 millió forintot, amit a Mészáros Csoporthoz tartozó Pro Filii Alapítvány adott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára.

Hadházy az a videó alapján nézett utána Várkonyi Andrea szettjének, amelyet maga Mészáros Lőrinc felesége posztolt saját Facebook-oldalán.

„Felemelő érzés volt ma részt venni a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat új orvosi műszereinek átadásán. A Pro Filii Alapítvány 55 millió forintos adományával három kezelőcentrum munkáját segíthetjük, hogy a daganatos gyermekek a legmodernebb ellátást kaphassák”

– írta Várkonyi Andrea a videóhoz.

A hivatalos közlemény szerint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára adott pénzből a budapesti Dél-pesti Centrumkórház, valamint a szegedi és pécsi központok vásárolhattak új infúziós pumpákat és betegőrző monitorokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán: Magyarországon van Európa egyik legstabilabb és leghatékonyabb, szabadságra épülő kormányzása
A miniszterelnök egy interjúban azt mondta, olyan megoldást keres, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni. Szerinte a szuverenitás lesz a legfontosabb téma a választási kampányban.


A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában – jelentette ki Orbán Viktor abban az interjúban, amelyet Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott szombaton. Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök beszélt arról is, hogy az Európai Unió "békeprojektből háborús projektté vált", Donald Trump amerikai elnök viszont "a béke embere".

„Olyan megoldást keresek, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni”

– mondta az interjúban, amely Mathias Döpfner YouTube csatornáján látható. Úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette:

Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része.

A legfontosabb európai értéknek a miniszterelnök a nemzeti szuverenitást nevezte. Meg kell találni azt a rendszert, amelyben az EU-tagországok a legjobban együtt tudnak működni, mert a jelenlegi nem működik. El kell érni a hatalmi struktúra átalakulását, és ebben szerinte vezető szerepet kell játszaniuk a patriótáknak. Csalódásnak nevezte, hogy Európa tönkreteszi saját versenyképességét.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legfontosabb téma a magyar választási kampányban, szintén azt válaszolta: a szuverenitás. Szerinte az általa vezetett modern keresztény kormány elleni kihívókat Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn.

A migrációról Orbán Viktor azt mondta, Magyarország maga szeretné eldönteni, kiket enged be, kivel akar együtt élni. Ha nem keresztényeket engednek be nagy számban egy keresztény országba, az hatással van a demokráciára is - emelte ki. Magyarország megállította az illegális migrációt, és ezért Brüsszel még meg is büntette - emlékeztetett. Megemlítette, hogy Magyarországon is vannak vendégmunkások.

Az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy „nagyon közel vagyunk a békéhez”, ehhez elsősorban egységes transzatlanti álláspontra lenne szükség. Szerinte irreális, hogy az EU hatalmas összegekkel támogat egy olyan országot, amely nem fogja megnyerni a háborút, miközben magas szintű ott a korrupció, és eközben nincs pénz az uniós versenyképesség növelésére. Ha Európa közös álláspontra jutna az amerikaiakkal, az megkönnyítené a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat is – mondta.

Az amerikai elnökről kijelentette, hogy Donald Trump "a béke embere". Ha ő lett volna az elnök az ukrajnai háború kirobbanásakor, akkor valószínűleg el sem kezdődött volna vagy nagyon hamar véget ért volna - fogalmazott.

Kiemelte Trump keresztény hozzáállását is, és hangoztatta, hogy ő már első találkozásukkor, 2015-ben tudta, hogy a nyugati világnak szüksége van Trumpra, ezért támogatta azóta is. Kitért arra, hogy teljes mértékben támogatja az amerikai elnök békeerőfeszítéseit a Gázai övezetben is.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy meglátása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekelt-e az ukrajnai tűzszünetben és a békében, Orbán Viktor igennel válaszolt. Azt pedig "nevetségesnek" nevezte, hogy Oroszország megtámadná az Európai Unió tagországait vagy a NATO-t. Szerinte ugyanis ehhez nem elég erős Oroszország. Hozzátette, hogy a háború eszkalálódása növeli egy harmadik világháború kockázatát. „Az erőnket a tárgyalóasztalnál kell demonstrálnunk, nem a frontvonalon” – mondta.

Orbán Viktor azt szeretné, ha a háború után Európa biztonságosabbá válna, egy új biztonsági rendszer jönne létre. Úgy gondolja,Magyarország biztonságát a Berlin-Moszkva-Isztambul háromszög határozza meg. Szerinte „minél tovább folytatódik az ukrajnai háború, Oroszország annál erősebbé válik”. Magyarországnak régi tapasztalatai vannak Oroszországról, „jól ismerjük őket”, így Magyarország hasznos közreműködő lehet mindazok számára, akik békét szeretnének teremteni Ukrajnában – mondta.

Szó esett az interjúban arról is, hogy Magyarország kivételt kapott az orosz olajexportra vonatkozó amerikai szankciók alól. A kormányfő elmondta: megállapodtak Donald Trumppal abban, hogy mindaddig, amíg mindketten hivatalban vannak, ez érvényben marad.

Elmagyarázta az amerikai elnöknek, hogy ha Magyarország elesik az orosz olajtól, az azonnali többszörös áremelkedést eredményez, és "háztartások millióinak" végét jelenti.

Orbán szerint Trump megértette, hogy Magyarországnak nincs alternatívája, hiszen nincs tengere. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Németország már Magyarország előtt kivételt kapott a szankció alól.

A pénzügyi védőpajzsról szólva a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Magyarország történelmileg törékeny pénzügyileg, hiszen az első világháborút követően elvették tőle mindazt, ami szilárd alapot nyújtott a gazdaságnak. A védőpajzsnak eredendően az Európai Uniótól kellene érkeznie, ám a helyzet éppen fordított: Brüsszel zsarolja és megpróbálja megfojtani Magyarországot gazdaságilag.

A pajzsra most Brüsszel ellen van szükség

– jelentette ki.

Elmondta, hogy Trumppal amerikai nukleáris technológia vásárlásáról is tárgyaltak, mert Magyarország természeti erőforrásokban is szegény, ezért nukleráis energiában kell gondolkodnia. Hosszú távon az energia 70 százaléka ebből a forrásból származhat – jelentette ki Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor eddig nem látott felvételeket osztott meg a győri gyűlésről
A zenés videóban megmutatják, mi minden történt a kulisszák mögött. Láthatjuk a miniszterelnök elhíresült rajzával díszített ruhadarabokat, Radics Gigit énekelni, és Curtist beköszönni.


Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.

„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”

– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.

A felvételeken láthatjuk például az elhíresült rajzaival díszített ruhadarabokat, az előkészületek közben vicceskedő stábtagokat és a miniszterelnök megérkezését a helyszínre. A videóban feltűnik Radics Gigi, Rákay Philip és Curtis is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pintér Bence kabinetfőnöke és a győri alpolgármester is jelentkezett képviselőjelöltnek a Tiszához
Magyar Péter viszont jelezte, aki az elmúlt húsz évben más, jellemzően parlamenti párt jelöltje volt, nem lehet a TISZA Párt képviselőjelöltje.


Hivatalosan a milliárdos elvonásokról és az önkormányzatoktól elvett hatáskörökről tárgyalt Magyar Péter és Pintér Bence polgármester Győrben, a megbeszélés után azonban egy komoly politikai bejelentés is elhangzott – írta a 24.hu.

A TISZA Párt elnöke a győri gyűlése után érkezett a városházára, ahol a polgármesterrel egyeztetett, de közös sajtótájékoztatót nem tartottak. Pintér Bence a saját tájékoztatóján közölte:

Kósa Roland alpolgármester és Tóth Péter polgármesteri kabinetfőnök is jelöltpályázatot nyújtott be a TISZA Párthoz.

Indulásuk azonban korántsem biztos, Magyar Péter ugyanis világossá tette pártja szigorú jelöltállítási szabályát:

aki az elmúlt húsz évben más, jellemzően parlamenti párt jelöltje volt, nem lehet a TISZA Párt képviselőjelöltje.

Kósa Roland a 2024-es önkormányzati választáson a Tiszta Szívvel a Városért (TSZV) egyesület mellett az LMP, a Momentum és az MSZP támogatását is élvezte. Tóth Péter ugyan nem volt jelölt, de a Pintér Bence vezette TSZV kampányfőnökeként dolgozott.

A megbeszélés napirendjén az önkormányzati hatáskörök és források visszaadása szerepelt. Pintér Bence javasolta, hogy a szolidaritási hozzájárulás mértékét az éves iparűzési adóbevétel 15 százalékában maximálják, ami Győr esetében jelenleg a 30 százalékot is eléri. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy kormányra kerülésük esetén visszaadnák a hatásköröket, köztük az építéshatósági jogkört, a pénzügyi javaslatról pedig annak írásos benyújtása után, a költségvetés akkori helyzetének ismeretében tudnak dönteni.

Amikor a TISZA Párt és a Pintér Bence által alapított Tiszta Szívvel a Városért egyesület lehetséges együttműködéséről kérdezték, a pártelnök sejtelmesen fogalmazott.

„Nem fogok spoilerezni, mert már csak egy-két nap, és ki fog derülni”

– mondta Magyar Péter.

A TISZA Párt hétfőn, november 17-én teszi közzé, kik indulhatnak az előválasztásán az egyéni képviselői helyekért. A folyamat kétkörös online szavazással zárul, a győzteseket pedig november 30-án hirdetik ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk