HÍREK

Ismét csapadékosabb idő lesz, de a hét közepére jön egy kis felmelegedés

Felhős, záporos, zivataros lesz az idő, de akár 24 fok is lehet majd.


A jövő hét elején ismét csapadékosabbra fordul az időjárás és megerősödik a szél is, a legmelegebb órákban a hőmérséklet 14-20 fok között alakul.

A hét második felében időszakos szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és záporok, zivatarok is előfordulhatnak, de a hőmérséklet csúcsértéke ekkor már 15 és 24 fok között alakul

- derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, legnagyobb eséllyel az északnyugati területeken átmeneti szakadozások, vékonyodások előfordulhatnak. A csapadékzóna súlypontja kelet felé helyeződik át, és kezdetben több, majd egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, zivatar. Az átmeneti csapadékszünetet követően estétől egy újabb csapadékzóna érkezik dél felől, valamint a nyugati, délnyugati megyék fölé is besodródhatnak csapadékgócok. A Dunántúlon az északnyugatira forduló, míg másutt a változó irányú szél élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

Kedden időszakos vékonyodások, szakadozások mellett alapvetően felhős időre számíthatunk, és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet. A hőmérséklet hajnalban 6, 14 fok között alakul, délután 15, 21 fok lehet.

Szerdán egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, Magyarország nagy részén hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, majd a nap második felétől nyugat felől ismét vastagabb, nagyobb felhőtömbök érkezhetnek. Eleinte inkább a Dunától keletre valószínű elszórt csapadék, a nap második felében főleg a Dunántúlon fordul elő szórványosan eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, majd délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3 és 12, a maximum 14 és 20 fok között várható.

Csütörtökön is időszakos vékonyodások, szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős idő várható. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. A keleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A leghidegebb órákban általában 3 és 12 fok közötti értékek valószínűek, délután 14, 20 fokra lehet számítani.

Pénteken is időszakos vékonyodások, szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős időre lehet számítani. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délkeleti, a Nyugat-Dunántúlon az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. Hajnalra 4 és 12 fok közé hűl le a levegő. A csúcsérték északnyugaton 14, délkeleten 24 fok körül valószínű.

Szombaton időszakos vékonyodások, felszakadozások mellett nagyrészt erősen felhős idő várható. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szelet élénk, sok helyütt erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a csúcsérték 15 és 24 fok között várható, északnyugaton számíthatunk a hűvösebb, délkeleten az enyhébb időre.

Vasárnap általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A hajnali 4, 12 fokról 13 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Bajban vannak a liberális uszítók, a főgonosz édesanyja ugyanolyan, mint egy magyar nagymama
A műsorvezető szerint az Orbán Viktor édesanyjával készült interjúból az is kiderül, hogy a 35 éve híresztelt Orsós-legenda sem igaz.


Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.

Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:

„Lehet, hogy Orbán Viktor sem maga az ördög? Pedig mennyi munkát tettek bele a libsik 89 óta, hogy mindenkivel elhitessék”

– teszi fel a kérdést. A posztoló szerint „a főgonosz édesanyja olyan, mint egy magyar nagymama”, aki a családról, unokákról mesél – állítja.

Németh bejegyzése központi elemének nevezi az úgynevezett Orsós-legendát, amelyet szerinte évtizedek óta suttogó propaganda terjeszt. „És Orsós Viktor legendája is kamu lenne? Orsós, a cigány! 35 éve terjesztik suttogó propagandában, hogy az Orbán amúgy Orsós. Nehogy szavazz rá, cigányra sose!! (éljenek az elfogadó belvárosi liberálisok…)” – írja. Németh állítása szerint a hídnál megszólaló asszony azt mondta, nem igazak a korábbi mendemondák.

Németh Balázs szerint „Egészen normálisnak tűnik a család! Pedig 35 éve próbálják belénk szuggerálni a liberális gyűlöletkeltők, hogy ezeknél semmi nem normális.

Állítólag(!) az öreg Orbán verte a Viktort, a Viktor veri a feleségét, meg persze a vejét is. Őt nagyon! Igazából az Orsóséknál mindenki ver mindenkit. (Nekem elhiheted, ismerem az Anikó fodrászának a barátnőjét, ő is szolnoki!)”

(Idősebb Orbán Győző brutálisan kemény veréséről egyébként nem a "liberális" sajtó cikkezik, hanem maga Orbán Viktor beszélt egy 80-as évek végi interjúban, ITT.)

Bejegyzésében Németh azt is kiemelte:

„Ráadásul a néni még az utcára is kimegy. Felvonulni, a béke érdekében. Mert aggódik a gyerekei és az unokái jövője miatt. Testőrök nélkül vonul!!! Mi lesz így? A császárok, diktátorok, döbrögik anyja nem szokott csak úgy vonulgatni az utcán.

A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek!?!?!!?!!!!!”

- írta posztjában Németh.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyja tagadta a hatvanpusztai zebrák létezését, Hadházy Ákos most nyilvánosságra hozta az engedélykérelmeket
A közzétett iratok szerint az állatok tartását a Vál-völgye Vadásztársaság kérelmezte az Alcsútdoboz és Bicske között elterülő ingatlanokra.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 26.



Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a hatvanpusztai zebrák tartására kiadott engedélyeket, miután Orbán Viktor édesanyja tagadta az állatok létezését.

Sipos Erzsébet egy interjúban így fogalmazott:

„Hát nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát, már nem azért mondom? Viktor meg pláne miért tartana zebrát? Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta. Engem személy szerint nem izgat, nekem ez személy szerint komikus. A férjemet idegesíti, mert ő komoly ember, na az az igazság.”

Hadházy szerint két lehetőség van. „nem járt Hatvanpusztán, és a kastély melletti szafari parkban”, illetve „a fia tényleg azt mondja neki, hogy a független sajtóban megjelent fotók hamisítványok”.

A zebrákat és a szafariparkot először a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén találta meg a Gulyáságyú Média még tavaly novemberben.

A képviselő azt is javasolta, hogy mindenki nézze meg a kormány honlapjáról letölthető két dokumentumot; ezek közül a 2024-es három, a 2025-ös pedig egy engedélyezési eljárásról ad tájékoztatást.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal szerint négy zebra (Equus quagga) ügyében elindult a természetvédelmi hatósági engedélyezés.

A kérelmező a Vál-völgye Vadásztársaság, az érintett ingatlanok Alcsútdoboz és Bicske között találhatók.

A Vál-völgye Vadásztársaságot Mészáros Lőrinc alapította, a vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, 900 millió forinttal lett gazdagabb a szerencsés nyertes
Egész pontosan 911 millió forinttal. Öttalálatos szelvényből is 16 darab volt, az ő nyereményük egyenként 680 ezer forint.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

  • 2 (kettő)
  • 8 (nyolc)
  • 27 (huszonhét)
  • 34 (harmincnégy)
  • 41 (negyvenegy)
  • 43 (negyvenhárom).

    Egy szerencsés játékosnak sikerült is mind a hat számot eltalálnia,

    nyereménye pedig 911 803 505 forint.

    Öttalálatos szelvényből 16 darab is akadt. Az ő nyereményük egyenként 688.990 forint.

    A következő sorsoláson várható nyereményösszeg - egy nyertes esetén - 45 millió forint lesz.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Lavrov beszállt: egy kormánypárti magyar youtubernek adott interjút az orosz külügyminiszter Moszkvában
    Lavrov ritkán áll szóba nyugati médiával, most mégis kamerák elé ült az Ultrahang Youtube-csatornán, méghozzá a magyar külügyminiszter kérésére. Az Ultrahang vendégei közt van a háborúban orosz narratívát képviselő Georg Spöttle is.


    Szergej Lavrov orosz külügyminiszter interjút adott az Ultrahang nevű magyar YouTube-csatornának, miután Szijjártó Péter közbenjárása segített ebben. A közbenjárás úgy derült ki, hogy egy felvételen Cs. Király Tamás, a csatorna alapító-műsorvezetője féltréfásan kért segítséget, amire a miniszter pozitívan reagált — írja a 444.

    Cs. Király Tamás a felvételen így fogalmazott. „Természetesen ezt nem gondoltam teljesen komolyan, de ha összejön, akkor mi mindig örömmel várjuk Lavrov külügyminiszter urat egyébként az Ultrahangon…” Hozzátette. „Legalább transzparensen lobbizok, nem mondhatják, hogy ilyen hátsó szobákban nyomjuk mindezt.” A műsorvezető korábban is jelezte a nyitottságát: „Mindig örömmel várjuk Lavrov külügyminiszter urat az Ultrahangon.”

    A csatorna a cikk szerint az oroszoknak is kedves, többek között azért, mert

    rendszeresen megszólaltatja Georg Spöttlét, aki teljes mellszélességgel az agresszor Oroszország álláspontját képviseli; az orosz titkosszolgálati kapcsolatai miatt az elemzőt magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatnak tartja, ennek ellenére a kormánymédia futtatja. Orbán Viktor miniszterelnök is kedveli a csatornát, hiszen a kormányfüggetlen sajtónak nem ad interjút, de Cs. Király Tamással kivételt tett.

    A cikk szerint Lavrov ritkán fogad nyugati újságírót moszkvai interjúra, ugyanakkor találkozik az orosz hatalom számára kedves, a propagandában idézett amerikai influenszerekkel. A mostani eset ehhez hasonlít, csak most egy magyar youtuber kapott lehetőséget. Az Ultrahang-interjút vasárnap este teszik közzé, a tartalma még nem ismert.

    A 444 cikke azt is felidézi, amikor Lavrov idén a kormányközeli Magyar Nemzetnek is interjút adott, amelyben azt mondta, a NATO már régóta nem védelmi szövetség.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: