HÍREK
A Rovatból

Ismét Bécs lett a világ legélhetőbb városa, harmadszor nyerte el ezt a címet

A top 10-be hat európai nagyváros is bekerült, magyar nincs köztük.


Bécset választották a világ legélhetőbb városának az Economist éves jelentésében – írja a Guardian. Az osztrák főváros harmadjára érdemelte ki ezt a címet, ugyanis 2018-ban és 2019-ben az első helyen végzett ebben a rangsorban.

Tavaly csak a 12. helyen végzett, mivel a koronavírus-járvány miatt a múzeumok és az éttermek bezártak, most azonban ismét visszanyerte vezető helyét. A jelentés szerint

a stabilitás és a jó infrastruktúra Bécs fő varázsa a lakosok számára, amit a jó egészségügyi ellátás, valamint a kulturális és szórakozási lehetőségek széles választéka is kiegészít.

Lázár szerint ebben az évtizedben utolérjük Ausztriát

Ha már ismét Bécs lett a legélhetőbb város, érdemes felidézni, hogy amikor az osztrák főváros először nyerte el ezt a címet, Lázár János készített egy videót arról, hogy Bécsben mennyi bevándorló van. Arról beszélt benne, hogy a nagyváros egyik „régi nagyhírű kerületében” már csak fehérek és keresztények, idős nyugdíjasok vannak, mindenki más bevándorló, a környéken pedig „láthatóan szegényebb, piszkosabb lett” és több a bűnözés. Bécs ezen nagyon felháborodott, az osztrák főváros nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka nyíltan elítélte az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyilvánulását.

Lázár – aki most ismét miniszterként dolgozik a kormányban – továbbra sem engedte el a "Bécs-témát". Míg 2018-ban azzal riogatott, hogy ha beengedjük a bevándorlókat, akkor olyanok lesznek a magyar városok, mint Bécs, májusban a bizottsági meghallgatásán már arról beszélt, hogy 2030-ra utolérhetjük Ausztriát.

A világ 10 legélhetőbb városa közül egyébként hat európai nagyváros.

Bécset Koppenhága és Zürich követi a második és harmadik helyen, de egy másik svájci város, Genf is az előkelő hatodik helyen végzett. Frankfurt lett a hetedik, Amszterdam pedig a kilencedik.

Kanada is jól szerepelt, ugyanis három nagyvárosa is bekerült a top 10-be. A legélhetőbb nem európai város Calgary lett a negyedik helyen, amit szorosan követ Vancouver ötödikként, Toronto pedig a nyolcadik helyet érte el. A tizedik pozíciót holtversenyben Oszaka és Melbourne kapta meg.

Tavaly másik három ausztrál város, Brisbane, Adelaide és Perth is a top 10-ben végzett, ám most csak a 27., 30. és 32. helyre sorolták őket.

Melbourne pedig 2011 és 2018 között zsinórban hét évig számított a világ legélhetőbb városának, mielőtt Bécs letaszította a trónról. Az utóbbi években a szigorú koronavírus-korlátozások miatt esett vissza a ranglistán,

az ausztrál nagyvárost magában foglaló Victoria állam miniszterelnöke szerint azonban a mostani 10. hely jelzi, hogy Melbourne ismét felszállóágban van, büszkék erre az eredményre.

A tavaly a legélhetőbb városnak választott Auckland is hasonló okokból került sokkal hátrébb a listán, most csak a 34. helyet foglalja el. Új-Zélandon Ausztráliához hasonlóan szigorú korlátozások voltak érvényben a koronavírus-járvány idején, az ország sokkal később nyitott a világhoz képest.

Az európai nagyvárosok közül Párizs a tavalyi eredményéhez képest 23 helyet javítva 19. lett, Brüsszel a 24., London a 33., Barcelona a 35., Madrid a 43., Milánó a 49. Kijevet a háború miatt idén nem vették bele a rangsorba, ahogy a 2020-ben hatalmas robbanást elszenvedett Bejrútot sem, mivel a libanoni főváros súlyos gazdasági válsággal küzd.

A listára egyébként 173 város került fel, a rangsort különböző szempontokat figyelembe véve, például az egészségügyi ellátás, a bűnözés, a politikai stabilitás, az infrastruktúra és a zöldterületek alapján állították fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel kiakadt: Tisztelem a sajtószabadságot, csak annyit kérek, a gyerekeinket hagyják ki ebből
A miniszterelnök lánya úgy gondolja, a sajtó átlépett egy bizonyos határt, mert most nem ő vagy a férje, hanem a gyermekei kerültek a támadás középpontjába.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Közlemény jelent meg Orbán Ráhel Instagram-oldalán pénteken. A miniszterelnök lánya kifejtette, hogy nem ez az első alkalom, hogy a sajtóban és más politikusok részéről is támadás éri őt és a férjét, most azonban ez szintet lépett. Az üzletasszony szerint a média a gyermekeiket vette célba.

„Az elmúlt években megszoktuk, hogy egyes sajtóorgánumok és politikusok nem bánnak kesztyűs kézzel velünk. Én is, István is megtanultunk együtt élni ezzel. Valamint azzal is, hogy gyakran valótlanságokat állítanak rólunk – elfogadtuk, hogy a helyzetünk ezzel jár. Most azonban egy határt átléptek

- fogalmazott a miniszterelnök lánya.

„Amikor a gyerekeink személyes életét állítják célkeresztbe, amikor valótlan információkat közölnek az állítólagos iskolájukról, amikor a magánéletükbe próbálnak beférkőzni – az már nem rólunk szól. Ez már arról szól, hogy védtelen kiskorúakat próbálnak bevonni egy politikai játszmába”

- írta Orbán Ráhel, aki hozzátette: „Anyaként és emberként ezt nem tudom és nem is akarom szó nélkül hagyni”.

„Arra törekszem – ahogyan a BDPST is –, hogy korrekt viszonyt ápoljak a sajtóval. Tisztelem a sajtószabadságot, és hiszem, hogy lehet kritikusnak lenni etikusan, a morális határok betartásával. Ezért most is csak annyit kérek: a gyerekeinket hagyják ki ebből.

Tartsák tiszteletben a személyiségüket, a jogaikat, és azt a minimális emberi határt, amit a jóérzés diktál.

A jövőben pedig – minden rendelkezésünkre álló eszközzel – fel fogunk lépni azokkal szemben, akik ezt figyelmen kívül hagyják. Köszönöm mindenkinek, aki érti, miért fontos ez” – írta.

A miniszterelnök lánya közleményében arra reagálhatott, hogy az amerikai költözésük kapcsán a Válasz Online arról írt, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István már eldöntötte, hogy valóban New York-ba költöznek, és a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Pánik Moszkva közelében: az orosz légvédelem tévedésből tüzet nyithatott egy orosz utasszállítóra
A Boeing 737-800-as járat épp leszállni készült, amikor a Pancir-SZ1 rendszer célba vette. A gép kisebb sérülésekkel ért földet, senki nem sérült meg.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Péntek hajnalban kis híján súlyos incidens történt Moszkva közelében: egy orosz utasszállító gépre tévedésből tüzet nyithatott egy légvédelmi rendszer – erről Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró számolt be a Telegramon.

A beszámoló szerint a Moszkva felé tartó AFL1845-ös számú járatot, amelyet az Aeroflot üzemeltet, egy Pancir-SZ1 típusú légvédelmi rendszer vehette célba, miközben a gép megközelítette a leszállópályát. A Boeing 737-800-as repülőgép Minszkből indult, és a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi repülőtérre tartott.

Nyevzorov állítása szerint

a rendszer összetéveszthette a polgári gépet egy érkező drónnal.

A történtek pénteken, helyi idő szerint 0 óra 20 perckor játszódtak le.

A gép kisebb károkat szenvedett, de sikeresen landolt, az utasok és a személyzet nem sérült meg. Az újságíró egy hangfelvételt is megosztott, amelyen egy férfi többször figyelmeztet: a közeledő repülőgép utasszállító járat.

A FlightAware járatkövető oldal adatai szerint az AFL1845-ös járat július 10-én 23:27-kor szállt fel Minszkből, majd 00:36-kor ért földet Moszkvában. Az útvonalban nem látszik rendellenesség.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Országszerte leálltak a kormányablakok
Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Pénteken országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató a dolgozik a hiba elhárításán, tájékoztatott a Kormányhivatal.

Az üzemzavarról olvasói jelzések alapján az Index számolt be először. Azt írták, hogy

a kormányablakokban csak elkészült okmányokat tudnak kiadni, mert leállt a központi rendszer.

Lapinformációk szerint országos szintű problémáról van szó, ugyanis egy rendszerre van kötve minden kormányablak. Még nem derült ki, mikorra várható a rendszer helyreállása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás reagált Magyar Péter Tusványos-posztjára: Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter túl sokat képzel magáról. Menczer Tamás szerint a miniszterelnök inkább európai vezetőkkel vitázik, nem vele.
F. O. - szmo.hu
2025. július 11.



Menczer Tamás Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter korábbi posztjára, amelyben a Tisza Párt elnöke jelezte, hogy részt venne a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, és vitázna Orbán Viktorral. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban a miniszterelnök nem vele, hanem Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel vitázik.

A kormánypárti politikus a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól! Pedig az nem nehéz… Mit akarsz te Orbán Viktortól?!” Hozzátette: „Manfred Weber és Ursula von der Leyen legalább meg tudja különböztetni a vihart a záportól.”

Menczer emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter a közelmúltban indokolatlanul vádaskodott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárása miatt. Egyúttal azt írta, hogy

a miniszterelnök nem vele, hanem európai vezetőkkel vitatkozik, ugyanakkor ő maga kész lenne vitába szállni a Tisza Párt elnökével.

Posztjában azt is megjegyezte, hogy ehhez veszélyességi pótlékot kér, és feltette a kérdést: hol legyen a találkozó?

Ahogy már beszámoltunk róla, Magyar Péter pénteken arról írt, hogy szeretne jelen lenni a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, de a szervezők nem hívták meg, noha Orbán Viktorral vitázna a rendezvényen. Bejegyzésében kiemelte, hogy az LMP és az MSZP képviselői részt vesznek az eseményen, miközben szerinte ezek a pártok társadalmi támogatottság nélküliek, és a megszűnés szélén állnak.

A politikus úgy fogalmazott: „Tusványos mindig is azt hirdette magáról, hogy a párbeszéd fóruma. Ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között. Jó lenne, ha ez nem csak üres szlogen lenne.” Hozzátette: „közpénzből is működik, tehát a szervezők erkölcsi kötelessége, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét.”

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 22–27. között rendezik meg. Orbán Viktor július 26-án tart előadást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke korábban elmondta, hogy a miniszterelnök mellett hét miniszter is részt vesz a rendezvényen. Az idei programban öt nap alatt 40 helyszínen 500 eseményt tartanak, és közel 1000 előadót várnak. A szabadegyetem idei mottója: „Ránk számíthatsz!”

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET: