HÍREK
A Rovatból

Ismert újságírót tartóztattak le, mert egy közmondást idézve bírálta Erdogan elnököt Törökországban

Sedef Kabas börtönben várja az ítéletet. Pénteken egy műsorban és Twitter-fiókján is a következő török közmondást idézte: ha az ökör bemegy a palotába, attól nem lesz belőle király, de a palota istállóvá válik.


Előzetes letartóztatásba került Törökországban Sedef Kabas, a Törökországban ismert és népszerű tévést azután nem sokkal vették őrizetbe, hogy pénteken egy műsorban és Twitter-fiókján is ezt a török közmondást idézte:

ha az ökör bemegy a palotába, attól nem lesz belőle király, de a palota istállóvá válik.

Az Erdogan-rezsim nem várt sokat: a poszt pénteken este jelent meg, hajnali kettőkor pedig már be is vitték az isztambuli rendőrségre, majd a városi bíróságra - írta meg a CNN Turk.

Kabast azzal vádolják, hogy megsértette a török elnök, Recep Tayyip Erdogan tekintélyét. Amennyiben elítélik, akár 4 éves börtönbüntetést is kaphat.

Amióta Erdogan az elnök, azóta majd' 13 ezer hasonló ügyben született elmarasztaló ítélet. A Reuters azt írja, hogy 2020-ban 31 ezer nyomozás alapján csaknem 8 ezer ügyben indult bírósági eljárás és 3325 ügyben ítélték el azt, aki bírálta az államfőt.

Ezek után nem meglepő, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2021 októberében felszólította Törökországot, hogy módosítsa azt a jogszabályt, amely alapján elítélik az embereket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Látó János, Juhász Péter Zsolti bácsis forrása is mikrofonhoz áll Puzsér vasárnapi tüntetésén
A demonstrációt 17 órára hirdették meg. 21 felszólaló lesz, köztük Látó János, aki egy nyilvánosságra került hangfelvételen említette először Zsolt bácsit.


Puzsér Róbert vasárnap 17 órára tüntetést hirdet a Kossuth térre „Elég a megfélemlítésből! – szolidaritási demonstráció Juhász Péter mellett” címmel. Az esemény oldalán ez olvasható: „csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt”.

A szervezők korábban Megbékélésmenet néven terveztek fővárosi demonstrációt. Juhász Péter is felszólalt volna, de a vele kapcsolatos fejlemények miatt elhalasztották.

„Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett”

– írják.

A mostani rendezvényen 21 felszólaló szerepel, köztük Látó János. Ő a Juhász Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen említette először Zsolt bácsit.

Nem egyértelmű, pontosan mi a kapcsolata Juhász Péternek a Szőlő utcai javítóintézet őrizetbe vett igazgatójával kapcsolatos nyomozáshoz. A hatóságok házkutatást tartottak nála, majd kihallgatták. Annyi biztos, hogy a műsorában egy „névtelenséget kérő lelkész” beszélt „Zsolt bácsiról”, aki elmondások szerint egy Ózd környéki gyermekotthonhoz járt 10 évvel ezelőtt. Valószínűleg ez alapján kérdezte a DK a Parlamentben Semjén Zsoltot, hogy „ki az a Zsolti bácsi”. Semjén visszautasított minden rágalmazást.

A felszólalók között ott lesz még többek között Bogos Csaba (youtuber), Brumiko (dalszerző-előadó), Czutor Zoltán (énekes), Hadházy Ákos (független országgyűlési képviselő), Juhász Péter (expolitikus), Láng Balázs (aki korábban az MSZP környékén is feltűnt, illetve Márki-Zay Péter támogatója is volt), Nagy-Bandó András (humorista), Paizs Miklós, Pajor Tamás (zenész), Pankotai Lili (egyetemi hallgató), Pilz Olivér, Puzsér Róbert, Radics Péter (youtuber), Törley Katalin (egykori tanár, aktivista).

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: