HÍREK
A Rovatból

Újabb lesújtó számok: rekordgyenge évkezdés a magyar iparban

A legfrissebb adatok szerint az ipari termelés 4,4 százalékkal csökkent az első negyedévben. A 2021-es szinthez képest több mint 11 százalékos az elmaradás.
F. O. - szmo.hu
2025. május 08.



A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint az ipari termelés 4,4 százalékkal maradt el 2025 első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ez az elmúlt évek leggyengébb évkezdése, mivel 2023-ban 3,1 százalékos, 2024-ben pedig 4,1 százalékos visszaesést mértek.

A márciusi eredmények sem mutatnak jelentős javulást. A nyers adatok szerint az ipari termelés stagnált, míg a munkanaphatástól megtisztított számok alapján 5,4 százalékos volt a visszaesés. A különbség oka, hogy idén márciusban két munkanappal több volt, mint tavaly.

A KSH közleményében azt írta:

„a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva”.

Néhány terület azonban növekedni tudott. A járműgyártás, a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása, valamint az élelmiszer-, ital- és dohánytermék-gyártás is emelkedést mutatott. Ezzel szemben a villamos berendezések gyártása csökkenést könyvelt el.

A KSH adatai szerint márciusban az ipari termelés 0,1 százalékkal nőtt februárhoz képest – munkanaphatástól megtisztítva. Hasonló növekedés korábban is előfordult, például januárban 0,8 százalékos havi szintű emelkedést mértek.

A 2021-es év átlagához viszonyítva az ipari termelés 11,1 százalékkal maradt el, ami közel megegyezik a februári, 11,2 százalékos elmaradással.

A KSH a részletes adatokat várhatóan két hét múlva közli.

Közben a magyar iparral szorosan összefüggő német ipar kedvezőbb számokat produkált. A Portfolio beszámolója szerint az ipari termelés márciusban 3 százalékkal nőtt februárhoz képest, meghaladva az elemzők által várt 0,8 százalékos növekedést. A feldolgozóipar teljesítménye szinte minden ágazatban javult, az ipari termelés 3,6 százalékkal nőtt. Kiemelkedően teljesített az autóipar (+8,1 százalék), a gyógyszeripar (+19,6 százalék) és a gépgyártás (+4,4 százalék).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bekamerázták a Tisza Párt rendezvényhelyszínét Győrben, Orbán zártkapus gyűlésének helyszínét lezárták
Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren. Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták az Olimpiai Sportparkban, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.


Politikai erődemonstráció helyszíne lesz Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök délelőtt 11-kor egy zártkörű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vesz részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel, amiről a Telex számolt be először. A portál megkeresésére a rendőrség egyelőre nem adott magyarázatot, hogy ki és milyen célból figyeli a teret. Ezzel szemben Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.

A feszültséget növelte, hogy Pintér Bence, a város polgármestere vitára hívta a két politikust, amit Magyar Péter elfogadott, a miniszterelnök azonban elutasított.

„Én, Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben” – ezzel a mondattal hárította el a felkérést Orbán Viktor.

A győri eseménysorozat egy országos kampányturné nyitánya. A miniszterelnök október végén hirdette meg a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárását, amelyet a kormányoldal „háborúellenes gyűlésként” kommunikál. Erre reagálva a Tisza Párt bejelentette, hogy az összes helyszínen és időpontban saját, nyitott rendezvényt szerveznek.

„Miniszterelnök Úr! A Tisza és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni” – kommentálta a helyzetet Magyar Péter.

A politikai párharc a következő hetekben Nyíregyházán, Kecskeméten, Mohácson és Szegeden folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hatalmas ukrán dróntámadás érte Oroszországot, leállt a világ olajkereskedelmének két százaléka
Lángokban állt az orosz olajterminál, még egy tankhajót is eltaláltak a drónok. A támadásban többen megsérültek, a helyiek hatalmas robbanásokról számoltak be.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy hadseregük péntek éjjel nagy hatótávolságú Neptun rakétákkal lőtt oroszországi célpontokat. A csapások epicentruma a Fekete-tenger partján fekvő Novorosszijszk volt, ahol a helyiek hatalmas robbanásokról és tüzekről számoltak be. A támadásban megrongálódott a Szeskhárisz olajterminál két mólója, és találat ért egy Sierra Leone-i zászló alatt közlekedő tankhajót is, az Arlant, amelynek legénységéből hárman megsérültek.

Az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara szerint a hadművelet célja „az orosz agresszor katonai és gazdasági potenciáljának csökkentése” volt. A támadás után Oroszország azonnal leállította a novorosszijszki kikötőből induló olajexportot, ami a világpiaci kínálat mintegy két százalékát teszi ki.

Az orosz Transznyefty napi 2,2 millió hordónyi olajat szállít a kikötőn keresztül – írja a Reuters. Venyamin Kondratyev, a Krasznodari határterület kormányzója elmondta, a támadásban lakóépületek is károsodtak. „Az éjszaka folyamán több mint 170 ember és 50 technikai eszköz dolgozott a támadás következményeinek elhárításán, gyorsan eloltva a tüzeket és segítve a lakosokat” – tette hozzá.

A hírre az olaj világpiaci ára több mint két százalékkal ugrott meg. A támadássorozat nem korlátozódott Novorosszijszkra: jelentések szerint az ukrán erők eltalálták a szaratovi olajfinomítót is, ahol szintén tűz keletkezett. A novorosszijszki kikötő melletti Juzsnaja Ozerjejvka terminálon a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) is leállította a munkát néhány órára, de a légiriadó után újraindította a kazah olaj rakodását.

A mostani akció egy tudatos stratégia része, Ukrajna ugyanis augusztus óta folyamatosan támadja az orosz olajipari létesítményeket és exportútvonalakat a Balti- és a Fekete-tengeren egyaránt, a pénteki csapás pedig az egyik legjelentősebb volt ezek sorában.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Így gyülekeznek a regisztrált DPK-tagok Orbán Viktor győri beszédére várva
A miniszterelnök délelőtt 11 órától a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, kizárólag a regisztrált DPK-tagok előtt mond beszédet. A rendezvényre sztárvendégeket is hívtak.


Szombaton megkezdi országjárását a miniszterelnök. Orbán Viktor délelőtt 11 órától a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában zárt körben, kizárólag a regisztrált DPK-tagok előtt mond beszédet. A rendezvény fellépői között kapott helyet az egykor Győrben érettségizett külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter, valamint Görbicz Anita, a győri kézilabdaklub legendája és jelenlegi vezetője, Nemcsák Károly színművész, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőröző és Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő, Schmitt Pál volt köztársasági elnök felesége.

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el
A Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek. A Tisza Párt a jelöltállítási folyamat elindításával próbálja visszavenni a kezdeményezést.


Egy héten belül lezajlott fehér házi csúcstalálkozó és egy rekordokat döntögető ATV-interjú – a kormányoldal kommunikációs offenzívája után a kampány fordulóponthoz érkezett, miközben a Tisza Párt láthatóan elvesztette a kezdeményezést a politikai napirend alakításában. Török Gábor politológus szerint a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el, ahol akár a szavazói erőviszonyok is megváltozhatnak.

A szakértő úgy véli, a Tisza Párt tevékenysége most sokkal inkább hasonlít a 2022-es ellenzékére, mint a saját, elmúlt egyéves politizálására.

„Mintha a Tisza Pártnak nem a legfényesebb pillanatai, napjai, a legeredményesebb kommunikációs időszaka lenne a mostani”

– mondta Török a 24.hu Törökülés című podcastműsorÁban. Hozzátette, Magyar Péter ezúttal nem tudott hatásos ellensúlyt képezni a miniszterelnök washingtoni útjával szemben, ahogy korábban tette más kormánypárti események után. „Azt érezni, mint 2022 előtt, amikor mindenfajta ellentartás nélkül tudott átmenni a fideszes narratíva” – foglalta össze a helyzetet.

Orbán Viktor november 7-én tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel. A kormányfő a találkozó után arról számolt be, hogy Magyarország mentességet kapott az orosz energiahordozókat érintő szankciók alól, és „pénzügyi védőpajzsot” is kialakítottak. Ezzel szemben több nemzetközi forrás egyéves mentességet említett, amelynek feltétele egy 600 millió dolláros amerikai cseppfolyósítottgáz-vásárlás is.

A látogatást követte a miniszterelnök november 11-i, Rónai Egonnak adott ATV-interjúja, amely óriási nézettséget hozott. Török Gábor szerint az interjú két, egymástól élesen elütő részből állt: a külpolitikai témák után a kormányfő „ingoványos talajon mozgott a belpolitikai kérdések megválaszolásánál”, különösen a szegénység témájában.

Ennek ékes példája volt szerinte a gyermekszegénységről szóló vita, ahol Rónai Egon másnap maga korrigálta az általa említett 20,9%-os adatot a helyes 22,9%-ra. A politológus szerint az interjúban több magas labda is volt, amit a Tisza Párt nem tudott lecsapni.

Török Gábor úgy látja, a Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek, még ha hiányoznak is a korábbi, szélesebb rétegeket megszólító üzenetek, mint a rezsicsökkentés vagy a határvédelem.

A műsorban Török Gábor kitért Lázár János szerepére is, akit a Fidesz második számú emberének nevezett, ami új jelenség a párt belső viszonyait tekintve. A politológus szerint Lázárnak „ketyeg az óra”, függetlenül attól, hogy a Fidesz nyer vagy veszít a jövő áprilisi választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk