HÍREK
A Rovatból

Ingyenes lesz a tömegközlekedés Tatán januártól

Az önkormányzat egyszerűen átvállalja a jegyek költségét, így bárki ingyen utazhat majd.


Tatán január elsejétől mindenki számára ingyenes lesz a tömegközlekedés, tavasszal felmérik, hogyan változott az utazók száma.

A tatai önkormányzat pénteki közleménye szerint jelenleg

az önkormányzat évente 120 millió forintot fizet azért, hogy a helyi buszközlekedés működhessen, és ennyit tesz hozzá a magyar állam is. A jegyek eladásából 30 millió forint bevétel származik.

A képviselő-testület a legutóbbi ülésén fogadta el a Fidesz-KDNP-frakció javaslatát, hogy az árak emelése helyett az önkormányzat vállalja át a jegyek költségét, és így bárki ingyenesen utazhasson a járatokon. Január elsejétől tehát nem csak a tataiaknak, hanem az ide érkezőknek sem kell fizetni a helyi járatokon.

„Az önkormányzat eddig is támogatta a diákok utazását, Tatán ötezer diák már húsz éve térítés nélkül veheti igénybe a buszközlekedést” – írta közleményében a városvezetés.

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Információink alapján visszavonták az összes műtő működési engedélyét a szentesi kórházban
A Tisza Párt vezetője a Magyar Infóban beszélt arról, hogy úgy tudja: hétfőtől nem lehet műtéti ellátást végezni az intézményben.


Magyar Péter szerint információik vannak arról, hogy visszavonták az összes műtő működési engedélyét a szentesi kórházban - erről beszélt a politikus hétfő reggel a Magyar Infóban.

Azt is elmondta:

úgy tudja, hétfőtől nem lehet műtéti ellátást végezni az intézményben. Hozzátette, állítólag egy raktárnak használt helyiséget próbálnak megnyitni, de az nem tűnik alkalmasnak. Azt mondta, a dolgozók annyi tájékoztatást kaptak, hogy „hétfőig kuss”.

A politikus szerint a helyzetért Takács Péter egészségügyi államtitkár és Pintér Sándor belügyminiszter felel. A szentesi kórház a térség mintegy 120 ezer lakosának egészségügyi ellátásáért felel.

A hétfő reggeli Magyar Infóban Magyar bejelentette: mostantól nem lesz megállás, elindítják a kampányt. Elmondta azt is, hogy kéthetente 4-5 oldalas újságokat küldenek majd több millió magyar háztartásba.

Szóba került az aszály is. Magyar úgy fogalmazott, hogy a kormány késve reagált a helyzetre, pedig ez nem új jelenség. Szerinte 15 éve csak ígéretek hangzanak el. Azt mondta, Olaszországban zöldellő kukoricatáblákat, valamint jég- és madárvédelemmel ellátott gyümölcsösöket látott, miközben Magyarországon az uniós fejlesztési források ellenére sem történt érdemi előrelépés. Úgy fogalmazott, hogy a pénz propagandára és Áder János alapítványára megy. Szerinte a kormány miatt idén 30 százalékkal kevesebb lesz a gabonatermés a korábbiakhoz képest.

Hozzátette:

„Orbánék minden évben rácsodálkoznak a klímaváltozásra, és minden évben mást hibáztatnak.” Szerinte a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csak asszisztálnak ehhez, miközben valódi segítségre és vízgazdálkodásra lenne szükség.

Magyar beszélt a pedagógushiányról is. A KSH adatai alapján 2025 első negyedévében 6800 betöltetlen álláshely volt. Szerinte már most látszik, milyen gondok lesznek szeptembertől az oktatásban. Azt mondta, visszaadják az iskoláknak a szabadságot, megszüntetik a Klebelsberg Központ jelenlegi formáját, és létrehoznak egy önálló oktatási minisztériumot.

A politikus szerint miközben Orbán Viktor fizetése két év alatt 30 százalékkal emelkedett, addig a nyugdíjasok 3,2 százalékos emelést kaptak, és több területen megszorítások vannak.

Az MNB-üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a tolvajok továbbra is élvezik az ellopott pénzt, holott az a magyar emberek pénze. Felszólította ismét az új legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul intézkedjen.

Azt mondta, egyre több oligarcha helyezkedik, de ők nem állnak szóba velük.

Ordas Eszter távozásáról azt mondta, hogy már régóta fontolgatta a döntést, és megköszönik neki az eddigi munkáját. Hozzátette, hogy ha más területen is, de szívesen látják viszont.

Magyar Péter azt is bejelentette, hogy augusztus 20-án ismét megszervezik a Tisza Pikniket a Margitszigeten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orkán erejű széllel érkezhetnek a zivatarok délután: 110-120 km/órás széllökés sem kizárt
Délutánra tényleg durva viharok jöhetnek: a heves zivatarokat ugyanis brutálisan erős szél kísérheti.


Az éjjeli, délelőtti zivatarok nem sok vizet zavartak, veszélyes kísérőjelenségek szerencsére nem társultak hozzájuk. Ugyanez viszont nem mondható majd el a kora délután érkező, hidegfronthoz kapcsolódó zivatarokról - írja az Időkép.

A Horvátországi radarképükön már szépen látszanak a front mentén felsorakozó, a délnyugati határ felé közeledő cellák.

A kelet felé araszoló hidegfront mentén újabb és újabb, főként rendszerbe szerveződő zivatarok várhatóak a délután folyamán, melyeket már heves események is kísérhetnek. A legfőbb veszélyforrást az erősen viharos, orkán erejű kifutószél jelenti,

akár 110-120 km/órás széllökés sem kizárt.

Emellett néhol nagyobb méretű jégeső, illetve felhőszakadás is előfordulhat. A várható heves zivatarok miatt a HungaroMet az északnyugati vármegyék kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
KEHI: Ruszin-Szendi Romolusz 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyat és 7,8 milliós jakuzzit rendelt a szolgálati villájába
A KEHI jelentése szerint több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati lakása. Azt is írták, hogy a ház berendezései jóval meghaladták a szükséges szintet.


Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan kapcsán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata - írja az MTI.

A KEHI hétfői közleményében azt írta: a ház helyét eleve a volt vezérkari főnök határozta meg saját kényelmi szempontjai szerint; prémium kategóriás és egyedi berendezési tárgyakat vásároltatott közpénzre, amelyek egy átlagos szolgálati lakásban indokolatlanok, kirívóan drágák, önmagukban is több milliós tételek.

A most közzétett jelentés fotókat és tételes kiadási listát is tartalmaz, a vizsgálat alapján a Dunakeszi, Vereckei utca 4. szám alatti szolgálati lakás berendezésére és felszerelésére számos, a rendeltetésszerű használatot messze meghaladó, luxus kategóriájú tétel került beszerzésre - ismertették, hozzáfűzve, hogy a vizsgálat egyértelművé tette, hogy a volt vezérkari főnök saját kényelmére fordított luxusköltések mértéke és jellege kiemelkedően magas, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és indokoltságát súlyosan megkérdőjelezi.

A tájékoztatás szerint az ingatlant a HM EI Zrt. 2022 márciusában 235 millió forintért vásárolta meg Ruszin-Szendi Romulusz kérésére, majd az ő igényeire további 652,5 millió forint értékben hajtottak végre azon beruházásokat.

Az ingatlan fejlesztésével a teljes bekerülési költség 896,9 millió forint lett, amelyhez még bruttó 132,2 millió forint értékű ingóságok - bútorok, eszközök - beszerzése társult - tudatták.

A KEHI jelentésében kiemelték, hogy a beszerzések jelentős része nem a szolgálati lakás alapvető funkcióját szolgálta, hanem a volt vezérkari főnök és felesége személyes kényelmét, egyedi igényeit elégítette ki, tekintettel arra, hogy igényeik alapján számos prémium és egyedi gyártású bútor, illetve berendezési eszköz került beszerzésre, amelyek messze túlmutattak a rendeltetésszerű használathoz szükséges eszközök körén. A volt vezérkari főnök által megrendelt egy-egy berendezés, eszköz önmagában több milliós tétel volt - hangsúlyozták.

A KEHI vizsgálati jelentése tételesen felsorolja, hogy

Ruszin-Szendi Romulusz egyedi, prémium kerti magaságyást 18 millió, prémium masszázsmedencét - jakuzzit - 7,6 millió, egyedi készítésű beltéri szaunát 6,7 millió, kemencét és grillsütőt 6,5 millió, billiárdasztalt 4 millió, egyedi gyártású prémium ülőgarnitúrát 4 millió, több franciaágyat darabonként 2 millió, kávéfőzőt 720 ezer, hűtőszekrényt 975 ezer, masszázsfotelt 749 ezer, borhűtőt 360 ezer forint értékben rendelt.

Ezek mellett robotporszívót, gőzállomást alakítottak ki, több sminkasztalt és televíziót vásároltattak, illetve prémium szórakoztató elektronikai eszközök és playstation beszerzését kezdeményezték közpénzen - írja az MTI.

Azon túl, hogy magas minőségű, drága berendezési tárgyakat szereztettek be, emellett még fürdőruhákat, férfi fürdőnadrágokat, köntöseket, ágyneműket, egyedi tapétákat, baldachint, hálószobai plafontükröt és prémium matracokat is kértek. A kert és terasz is prémium szintű felszerelést kapott, kültéri konyhát alakítottak ki, napozóágyakat, függőszéket vásároltak - közölte a KEHI.

A hivatal jelentése megrendelő e-maileket is tartalmaz Ruszin-Szendi Romulusztól és feleségétől, a volt vezérkari főnök például egy e-mailjében azt írja, hogy "szeretnénk egy whiskys hordót dizájnként a billiárdasztalhoz és egy kisebbet a dolgozószobába szerviz asztalként", emellett Ruszin-Szendi Romulusz a tetőteraszra párna- és köntöstárolót is kért.

Arra azonban a jelentés nem tér ki, hogy az állami tulajdonú cég miért teljesítette ezeket a kéréseket, és miért állta a költségeket.

A szolgálati lakást a volt vezérkari főnök 2023 januárjától a leváltásáig, 2023 májusáig használta, majd kiköltözött. Ruszin-Szendi nem vásárolta meg az ingatlant, aminek új bérlőt sem találtak, így a HM EI Zrt.-nek bevétele nem származik belőle, miközben a fenntartási és karbantartási költségek 2023. január 1. és 2025. április 30. között összesen 10,3 millió forintot tettek ki - áll a KEHI jelentésében.

Az üggyel kapcsolatban Ruszin-Szendi korábban azt közölte: nem ő nem ő rendelte meg a villát, hanem a Honvédelmi Minisztérium cége.

Az ügyben azután indult vizsgálat, hogy Ruszin-Szendi a Tisza Párt szakértőjeként tűnt fel. Egy hete a KEHI egy másik jelentésében arról írt, hogy a volt vezérkari főnök állami pénzből végeztetett zsírleszívást, amelyet a jelentés szerint a Honvédkórház állt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Amit láttam, megdöbbentő volt” – Kulja András levideózta a csótányokat a Péterfy kórházban, de más megdöbbentő dolgokat is talált
A Tisza Párt EP-képviselője szerint „a folyosókon, az udvaron, a lépcsőházban és az alagsorban hemzsegtek a csótányok”.


Mint azt mi is megírtuk: dr. Kulja András orvos, a Tisza Párt Európai Parlamenti képviselője nemrég arról írt a Facebook-oldalán, hogy „csótányok lepték el a Péterfy Sándor Utcai Kórház műtőit, kórtermeit és nővérszobáit. A rovarok nemcsak a folyosókon, hanem a műtőkben található eszközökön is szabadon mászkálnak”. Kulja fotókat is posztolt.

Később az intézmény közleményben reagált, amelyben cáfolja a tiszás politikus vádjait és közölték, hogy feljelentik Kulját.

A téma a múlt csütörtöki kormányinfón is előkerült. Vitályos Eszter kormányszóvivő azt mondta, bárhol, akár a tiszás EP-képviselő otthonában is készülhettek azok a fotók, amiket Kulja posztolt.

A tiszás EP-képviselő erre reagálva úgy döntött, hogy elmegy a Péterfy Sándor Utcai Kórházba és videókat is készít az ottani állapotokról. A felvételeket hétfőn közzé is tette.

„Két éjszakán át jártam az intézmény nyitott részeit, hogy ne zavarjam az ellátást. Amit láttam, megdöbbentő volt. A folyosókon, az udvaron, a lépcsőházban és az alagsorban hemzsegtek a csótányok. Mindez a Péterfy kórház igazgatósági épülete előtt is megtapasztalható volt – ott is nyüzsögtek a rovarok”

- fogalmazott hétfői posztjában Kulja, aki szerint nem a csótányokkal volt csak gond.

„A Csecsemőosztály bejáratánál pedig véres, váladékkal átitatott törlőkkel, fertőző anyagokkal teli zsákokat találtam, amelyek a 35 fokos melegben elmondhatatlan bűzt árasztanak. Ismétlem (!) A csecsemőosztály ajtaja előtt, ahol kórházi dolgozók, sőt látogatók is közlekednek”

- tette hozzá.

„Ez történik ott, ahol emberek életéért dolgoznak az egészségügyi dolgozók – erejükön felül, elhivatottan, méltatlan körülmények között” - jegyezte meg a politikus, aki ezután Vitályos Eszternek és az egészségügyi államtitkárnak is üzent.

„Kedves kormányszóvivő asszony és az Ön szoknyája mögött rejtőzködő Takács »nem tudom mi van a kórházakban« Péter, ez nem »otthoni« csótány, hanem egy állami kórház mindennapi működése, ahol emberek életéért küzdenek orvosok, ápolók – méltatlan körülmények között. A magyar egészségügy állapota nem mém, hanem nemzeti tragédia.

Kedves Vitályos Eszter, gyenge terelések és átlátszó hazugságok helyett ideje szembenézni a valósággal. Felszólítom, hogy kérje fel Takács »nem tudom mi van Szentesen« Péter egészségügyi államtitkárt: Ne Facebook-kommentekben próbáljon mellébeszélni, elfedni a valóságot, hanem menjen el a kórházakba, és nézze meg, mi történik ott valójában! Államtitkár úr, legyen bátor, dolgozzon végre, menjen el Orbán Viktorhoz, csapjon az asztalra, és mondja ki: Az egészségügy több forrást, több tiszteletet és sokkal több felelősséget érdemel! Mert amit most látunk, az nem kormányzás. Ez cserbenhagyás!”

- fogalmazott.

Kulja a videót is mellékelte a poszthoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: