A hírügynökség úgy értesült, hogy Igor Matovic, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) párt elnöke, kormányfő eddig nem kért találkozót Caputovától. Boris Kollár, a negyedik koalíciós tag, a Család Vagyunk párt elnöke önmérsékletre és további tárgyalásokra szólította fel partnereit. „Abba kell hagyni a homokozós játszadozást” - mondta Kollár, aki a szlovák parlament elnöki tisztségét is betölti.
Richard Sulík szerint Igor Matovic vezetése alatt a kormány képtelen megbirkózni a koronavírus-járvánnyal.
Azzal kell szembesülnünk, hogy a kormányfő gyakorlatilag már mindenkit maga ellen fordított: a kormányt, az elnököt, a koalíciós partnereket, a különféle szervezeteket és természetesen az embereket, a széles közvéleményt. Efelett már nem hunyhatunk szemet
- hangsúlyozta újságírók előtt a kormányfőhelyettes.
Igor Matovicot legutóbb azért bírálták, mert gyakorlatilag koalíciós partnerei tudta nélkül egyezett meg Oroszországgal a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina szlovákiai behozataláról. Az ügyet az államfő is bírálta.
Az előrehozott választások - vélekedett Sulík - nem hoznának javulást a társadalom számára, ezért pártja nem híve ennek a megoldásnak. Igor Matovic kora délutánig nem nyilatkozott a kialakult helyzetről.
Kormányválság fenyeget Szlovákiában, miután a négypárti koalíció két tagja elégedetlen Igor Matovic kormányfő tevékenységével, és a kabinet átalakítását követeli.
Komolyan foglalkoznunk kell a kormány átalakításával, így tovább dolgozni már nem lehet
- jelentette ki Richard Sulík kormányfőhelyettes, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke a kormány szerdai ülése után. „A SaS-nak konkrét elképzelései vannak a kormányátalakításról” - szögezte le Sulík, de semmiféle részletet nem akart elárulni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elküldenek 200 embert az egyik leggazdagabb magyar cégétől a mesterséges intelligencia miatt
A Docler-Byborg budapesti irodájában indult el a csoportos létszámleépítés. Gattyán György vállalata szerint a digitalizáció és az AI alkalmazása miatt bizonyos munkakörök már nem igényelnek emberi erőforrást.
A Docler-Byborg budapesti irodájában 200 fős létszámleépítés indult el, írja a Telex. A Gattyán György nevéhez köthető cégcsoport az automatizálás és a mesterséges intelligencia irányába mozdul.
A vállalat közleményében azt írta: „a jövőben még markánsabban előtérbe helyezi a munkafolyamatainak automatizálását, az AI által kínált megoldások alkalmazását.” Hozzátették, hogy már korábban megkezdték a mesterséges intelligencia beépítését az üzleti működésbe.
A közlemény szerint a cégcsoport
„alkalmazkodva a világpiaci folyamathoz, felismerve a nemzetközi negatív gazdasági környezetet, a zsugorodó piaci lehetőségeket – már korábban megkezdte a digitalizáció, illetve a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségek kihasználását, implementálását a céges, üzleti folyamatokba.”
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyes területeken már nem lesz szükség emberi munkaerőre.
Korábban már felröppentek hírek a leépítésről, amelyek a próbaidőn lévő munkatársakat is érintették. Akkor a Docler még csak annyit közölt, hogy nyár végéig tartó reorganizációs folyamat zajlik.
Most megerősítették:
„a Docler-Byborg cégcsoport egy elkerülhetetlen, reorganizációs folyamatot hajt végre” a következő hónapokban.
A 200 munkavállalót érintő döntésről a cég már értesítette az állami foglalkoztatási szervet is. Az érintettek kedden kapták meg az első hivatalos tájékoztatást, szóban és írásban. A folyamat várhatóan ősszel zárul le.
Idén januárban bezárt a Gattyán érdekeltségébe tartozó Frisshírek nevű hírportál is. Ekkor már mesterséges intelligencia készítette a tartalmakat, miután az újságírók szinte mindannyian távoztak a szerkesztőségtől. Az új modell nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Gattyán György a 100 leggazdagabb magyar listáján az ötödik helyen áll, 441 milliárd forintos vagyonnal. Évek óta stabilan tartja ezt a pozíciót.
A Docler-Byborg budapesti irodájában 200 fős létszámleépítés indult el, írja a Telex. A Gattyán György nevéhez köthető cégcsoport az automatizálás és a mesterséges intelligencia irányába mozdul.
A vállalat közleményében azt írta: „a jövőben még markánsabban előtérbe helyezi a munkafolyamatainak automatizálását, az AI által kínált megoldások alkalmazását.” Hozzátették, hogy már korábban megkezdték a mesterséges intelligencia beépítését az üzleti működésbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A szerb Büntető Törvénykönyvbe új bűncselekményt vezethetnek be, amelyet köznyelvben „bosszúpornóként” ismernek – írja az MTI. Nenad Vujić igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott: a jogszabályoknak követniük kell a társadalmi változásokat és az új bűncselekményformák megjelenését.
Mint mondta,
az úgynevezett „bosszúpornó” külön szabályozása elengedhetetlen, mivel ez a jelenség egyre elterjedtebb.
Az új törvényjavaslatot ősszel tervezik benyújtani, a miniszter szerint további jogalkotási lépések is várhatóak.
Az úgynevezett bosszúpornó olyan magánjellegű, explicit tartalmú fényképek és felvételek közzétételét vagy azzal való fenyegetést jelenti, amelynek célja az áldozatok megszégyenítése és megalázása.
A kiskorúakra vonatkozó törvénymódosításokat bejelentve Vujić rámutatott, hogy ezekkel tovább erősítik a bűncselekmények áldozatául esett gyermekek védelmét, valamint a gyermekek védelmét az erőszakkal – különösen a kortársak közötti erőszakkal – szemben.
Ősztől – tette hozzá – a Szerbiai Képviselőház elé kerül a Büntető Törvénykönyv és a kiskorú elkövetőkről, valamint a kiskorú személyek büntetőjogi védelméről szóló törvény mellett a Büntetőeljárási Törvénykönyv, a végrehajtási és biztosítási törvény, a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló törvény módosításai, valamint a korrupcióellenes törvények, amelyek az Antikorrupciós Ügynökség munkájára vonatkoznak.
A szerb Büntető Törvénykönyvbe új bűncselekményt vezethetnek be, amelyet köznyelvben „bosszúpornóként” ismernek – írja az MTI. Nenad Vujić igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott: a jogszabályoknak követniük kell a társadalmi változásokat és az új bűncselekményformák megjelenését.
Mint mondta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: Felállítjuk az Otthon Start Programirodát
Az Otthon Start végleges rendelete a napokban jelent meg, és több ponton is eltér az eredeti tervezettől. A jogszabály könnyítéseket hozott, például engedélyezi a tanya vásárlását és lehetővé teszi a lakás bérbeadását is.
Nem kellett a Kormányinfóig várni, rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: „Felállítjuk az Otthon Start Programirodát. Részletek délután, a kormányinfón!” - közölte a miniszterelnök a Facebookon.
A kormányfő többet nem árult el. Szerdán viszont 15 órától Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter valóban sajtótájékoztatót tart, amin Vitályos Eszter kormányszóvivő mellett ott lesz még Panyi Miklós, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is.
Panyi a Pénzcentrum szerint ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt ilyen formában, és többek között a kormány családpolitikai és demográfiai stratégiáin dolgozik.
Ahogy már hírt adtunk róla, az Otthon Start végleges rendelete a napokban jelent meg, és több ponton is eltér az eredeti tervezettől. A jogszabály könnyítéseket hozott, például engedélyezi a tanya vásárlását és lehetővé teszi a lakás bérbeadását is.
Nem kellett a Kormányinfóig várni, rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: „Felállítjuk az Otthon Start Programirodát. Részletek délután, a kormányinfón!” - közölte a miniszterelnök a Facebookon.
A kormányfő többet nem árult el. Szerdán viszont 15 órától Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter valóban sajtótájékoztatót tart, amin Vitályos Eszter kormányszóvivő mellett ott lesz még Panyi Miklós, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor szerint a Fidesz és a Tisza kölcsönösen alábecsülik egymást
A politikai elemző új posztjában arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz és Magyar Péter is hatékony kampányt folytat – még ha a látszat mást is mutat.
„Pontosan egy hónapja tettem fel a 2026-os választási prognózis első változatát, amelyben azokat a szempontokat próbáltam meg összefoglalni, amelyek döntőek lehetnek a kampány és a végeredmény szempontjából” - írja szerda délutáni posztja bevezetésében Török Gábor.
„Eltelt 31 nap, de olyan új elem nem merült fel, ami lényegi módosítást indokolna. Ami viszont talán fontos lehet: a vágyvezérelt vélekedések szerintem kölcsönösen le- és alábecsülik a politikai ellenfelet” - teszi hozzá a politikai elemző, aki ezután két okot sorol fel megállapítása alátámasztására.
„Való igaz, hogy a Fidesz továbbra is csak a politikai kommunikáció új formáiban keresi a helyzetének javítását, és az is igaz, hogy a miniszterelnök átpozícionálása (szokatlan interjúk, kommunikációs formák) kockázatos vállalkozás. Ugyanakkor érdemes észrevenni, hogy a Fidesz ezt a műveletet is a korábban megszokott tudatossággal és ismétlésszámmal végzi, minden hozzá kötődő felületet kihasználva.
Elemzési hibának tartom, ha nem vesszük észre ennek a gépezetnek az erejét csak azért, mert a véleményvezérek egy része számára mindez válságjelenségnek látszik. Egy olyan időszakban képes a Fidesz a cselekvés és a kezdeményezőkészség látszatát kelteni – legalább a saját szavazói számára -, amikor a kormányzás nem igazán ad lehetőséget erre”
- fejti ki először.
„Való igaz, hogy Magyar Péter újabb országjárása már kevésbé érdekes, az országos sajtóba alig-alig kerülnek be a hírei, és az is egyértelmű, hogy a nyár közepén nem lehet tömegeket megmozgatni. Ugyanakkor érdemes észrevenni, hogy Magyar Péter ezzel az eszközzel még így is minden nap emberek sokaságával találkozik, és ezek a személyes találkozások – amelyeket egyébként a közösségi médiában is meglepően sokan követnek – a leghatékonyabb módjai a szavazók megszólításának.
Elemzési hibának tartom, ha nem vesszük észre ennek a politikai munkának az erejét csak azért, mert a véleményvezérek egy része számára mindez politikai tévútnak látszik. Egy olyan időszakban képes a Tisza folyamatosan a kampányüzemmód látszatát kelteni, amikor valójában sem a programját, sem a jelöltjeit (helyben és országosan) nem akarja még előhozni”
- írja másodikként.