HÍREK
A Rovatból

Így kísérték utolsó útjára Jankovics Marcellt - fotók

Orbán Viktor, Áder János és Kövér László is részt vett a szertartáson. A nemzet művésze május 29-én hunyt el, 79 évesen.


Számos barátja, tisztelője és pályatársa vett búcsút az életének 80. évében, május 29-én elhunyt Jankovics Marcelltől, a nemzet művészétől, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőtől kedden a budapesti Farkasréti temetőben.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke búcsúbeszédében hangsúlyozta: emberfeletti alkotások létrehozója, felfoghatatlan nagyság távozott. Jankovics Marcell nem csupán hatalmas és kivételes, szinte páratlan gazdaságú életművet hozott létre, hanem művészete rendkívüli erejével teljes magyar generációkat nevelt a jóra, a szépre, az igazra, mindenekelőtt a múlt megismerésére mély nemzetszeretete által.

Jankovics Marcell 1993-tól vett részt az akkor még egyesületként működő Magyar Művészeti Akadémia munkájában. Többekkel együtt ő is küzdött azért, hogy az MMA elnyerhesse méltó helyét, majd a részben neki köszönhetően köztestületi rangra emelkedő MMA elnökségébe is beválasztották. „Az egész művészeti társadalmat magához vonzó akadémiát látott maga előtt” - emlékezett Vashegyi György. Mint hozzáfűzte, Jankovics Marcell 2014 és 2020 között az MMA alelnökeként dolgozott, majd 2020-ban az akadémia köztestületi tiszteletbeli elnöke lett.

Az MMA jelenlegi elnöke hangsúlyozta: Jankovics Marcell végtelenül erős, bátor, szinte emberfeletti módon széles látókörű, szuverén művész volt, „amihez nyúlt, színarannyá változott”.

Vashegyi György a „szinte felfoghatatlanul gazdag életműből” a két utolsó nagyobb vállalkozást emelte ki: Jankovics Marcell Trianon albumát és kiállítását, valamint Arany János Toldijának animációs filmes feldolgozását.

Szemadám György képzőművész, az MMA rendes tagja Jankovics Marcell barátai - mások mellett Péterfy László szobrászművész és Hoppál Mihály néprajztudós - nevében búcsúzott.

Mint felidézte, több mint 40 éves barátságuk Jankovics Marcellal onnan eredt, hogy édesapjával egy munkahelyen dolgoztak. „Mindketten deklasszált elemeknek számítottak, apám akkorra már felverekedte magát a segédmunkáslétből, de Marcell akkor még az volt, mert bűnhődnie kellett felmenői soha el nem követett bűneiért, s gyerekként át kellett élnie a kitelepítésnek eufemizált rabszolgasorsba taszítottságot, meg a börtönbe zárt apa hiányát” - emlékezett Szemadám György.

Jankovics Marcell gimnáziumi éveit a pannonhalmi bencéseknél töltötte, „ami még tetézte is ezt a hátrányos helyzetet”, hozzászokott hát a mindenkori árral szemben úszáshoz. Intelligenciája, tehetsége és nem mindennapi műveltsége mellett talán éppen a dac, a bizonyítani vágyás segítette abban, hogy a kitörési pontot jelentő művészpálya segítségével azzá az emberré legyen, aki lett - jegyezte meg.

Szemadám György felidézte, már Jankovics Marcell halála napján, majd utána is rengetegen kondoleáltak nála, amiből látszott, hogy mennyien, még Szemadám György számára is meglepően sokan tartották számon őt barátjukként. Szemadám György gyászbeszédében idézett M. Tóth Éva, György Péter, Péterffy Zsófia és Bódi Ábel utóbbi hetekben megjelent nekrológjaiból is.

Mint hozzátette: ő maga Jankovics Marcell minden egyes filmjében rejtett önarcképet lát:

a szememben ő volt János vitéz, Sisyphus, a népmesék legkisebb királyfia, a Fehérlófia Fanyűvője és Az ember tragédiája Ádámja is.

Jankovics Marcell temetésén búcsúbeszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is, valamint részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán és Réthelyi Miklós, valamint Jankovics Marcell számtalan művésztársa, barátja és tisztelője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Orbán Viktor édesanyja miatt Hadházy „benne van a trutymóban nyakig”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához. Menczer azt írta: az igazság Sipos Erzsébet oldalán van.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Hadházy benne van a trutymóban nyakig – kezdte Menczer Tamás a Facebook-bejegyzését, utalva arra, hogy Orbán Viktor édesanyja nyilatkozott a Békemeneten, és Hatvanpuszta i szóba került.

„De tényleg,

mennyire kellemetlen, amikor egy idős asszony a Békemeneten mosolyogva porrá zúzza az összes hazugságot, amit terjesztesz, és amire az egész politikai pályafutásodat építed?!”

tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta.

„Történt, hogy egy ismeretlen srác a Békemeneten véletlenszerűen beszélgetett emberekkel, és az egyik interjúalany Orbán Viktor édesanyja volt. Ezen a srác lepődött meg legjobban, de ha már lehetősége volt, megkérdezte Hatvanpusztáról, zebrákról és minden egyébről. És Orbán Viktor édesanyja válaszolt. Minden kérdésre. Mosolyogva, tényszerűen.

Ott áll egy asszony, akiben semmi kétség, semmi félelem, semmi bizonytalanság nincs. Aki egyszerre megnyerő és lehengerlő.

Aki tudja, hogy az igazság az ő oldalán van, de ezt nem hangoztatja, viszont ha már megkérdezték, elmondja” – írta Menczer, aki ezek után Hadházy Ákosról fejtette ki véleményét.

„Megérkezik a lyukas zoknik reklámarca, a bolond, aki trágár üzeneteket ír táblákra, és ezekkel rohangál a Parlamentben, az őrült, akit az utcán is elkerülnek. És mit mond az ápolóktól éppen elszökő diliházi beutalt? Azt, hogy Orbán Viktor az anyja szoknyája mögé bújik.

Bevetted az esti gyógyszert, Áki? A balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához.

A miniszterelnök édesanyja ezt láthatóan jó kedéllyel, mosolyogva veszi tudomásul. Erzsike néni mosolyogni fog akkor is, amikor a fia majd áprilisban kiáll egy színpadra, és bejelenti a Fidesz-KDNP újabb hatalmas politikai győzelmét. Hadházyt meg visszaadjuk a lovaknak. Igaz, a lovak is többet érdemelnek” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Úgy volt vele, hogy nem tűnünk olyan nagyon profinak” – megszólalt az Orbán Viktor édesanyját szóra bíró youtuber
Véletlenül választotta ki pont a miniszterelnök édesanyját a Békemeneten, ezt mondta az interjú készítője, aki egyébként szociális munkásnak készül. Sipos Erzsébet többek között arról is beszélt neki, miből van pénzük Hatvanpusztára.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Véletlen találkozásból lett országos ügy: egy fiatal youtuber a Békemeneten megszólította Sípos Erzsébetet, Orbán Viktor édesanyját, aki pénzről, Hatvanpusztáról és a „zebrákról” is beszélt – számolt be róla az RTL Híradó. A videós elmondta, ellenzékiként ment ki, mégis belevágott az interjúba.

„Ezt a hölgyet is úgy választottam ki, mert úgy gondoltam, van benne potenciál, szívesen nyilatkozna”

– mondta Kersák István, a felvétel készítője. „Nos, úgy gondolom, nem feltétlenül szerette volna felfedni a személyazonosságát, de akikkel volt, ők viszonylag hamar tudtunkra adták, és utána már úgy volt vele, hogy nem tűnünk túl profinak sem, ezért egy próbát megérhet” – tette hozzá a youtuber.

Sípos Erzsébet gyorsan tisztázta a tulajdonviszonyokat.

„Valóban igaz, a férjemé Hatvanpuszta, nem a Viktoré”

– jelentette ki Orbán Viktor édesanyja. A pénz eredetéről is beszélt: „Lett pénzünk persze, jól működik a kőbánya” – fogalmazott. A beruházásról így mesélt: „Aki 40 éves korára felneveli a gyerekeit, nem akkor kezdi az életet. Akkor már a pénzt be tudtuk fektetni erre-arra. Úgy döntöttünk, hogy a majorságból előbb egy kis darabot, aztán megint egy kis darabot... Voltak ott — ma is vannak — lepusztult istállóépületek. Azokat kezdtük el felújítani” – mondta az édesanya.

Korábban Magyar Péter arról írt, számításai szerint a családi kőbánya bevétele nem fedezheti a hatvanpusztai beruházás költségeit.

A „zebrákról” szóló pletykákra is reagált.

„Ahhoz, hogy legyen zebra, fel kéne festenünk az útra. Nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát? Viktor meg pláne miért tartana zebrát?

Ez egy hülyeség; nem normális, aki kitalálta” – szögezte le Sípos. Saját jelenlétéről ennyit mondott: „Igen! Itt vagyok a Békemeneten. Minden évben itt vagyok” – hangzott el az interjúban. A leirat szerint azt is közölte, hogy akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.

Az ellenzéki reakció sem maradt el. „Egyetlen kérdést biztosan fel kellett volna tenni: hogy a miniszterelnök édesanyja szerint micsoda a Hatvanpuszta, milyen célt szolgál? Ugyanis a miniszterelnök azt mondta, hogy ez egy félkész mezőgazdasági üzem, ez nyilvánvalóan hazugság” – fogalmazott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. „Sajnos azt kell mondanom, hogy attól, hogy valaki mosolygós, idős asszony, a cinizmus és a hazugság ugyanúgy cinizmus és hazugság” – tette hozzá Hadházy, aki a Békemenet idején lyukas magyar zászlót vitt Hatvanpusztára, és a kerítéshez tette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter videót tett közzé a másfél órán át hömpölygő tömegről, amit folyamatosan vett egy kamera
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.


„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.

A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”

– jelentette ki Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint 30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter rálicitál Orbán Viktor országjárására, ugyanoda és ugyanakkor megy el
A TISZA és a mellette álló többség élőben szeretné megmutatni, milyen a valódi országjárás. Már az időpontokat és a helyszíneket is megadták.


„Miniszterelnök Úr! Hallom, az október 23-i totális lebőgés után úgy döntött a fideszes válságstáb, hogy el kell indulni egy „országjárásra”. No, nem olyan igazira, amin bárki részt vehet, még akár kérdezhet is, hanem olyan magtáras stílusban, előzetes regisztrációval, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak” – reagált Magyar Péter a Facebookon arra, hogy Orbán Viktor bejelentette: országjárásba kezd a Fidesz.

Ahogy már írtunk róla, a kormánypárti rendezvények ingyenesek lesznek, de kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajtuk, így nem nyilvános eseményekről van szó.

„Miniszterelnök Úr!

A TISZA és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni”

– folytatta a Magyar, majd érdekes bejelentét tett.

Kiderült, hogy a TISZA ugyanoda és ugyanakkor megy el, mint Orbán.

„Találkozunk a megadott városokban és napokon. Mi nem bérelünk milliókért csarnokot vagy magtárat, hanem kint találkozunk a magyarokkal. Forró tea, jókedv, őszinteség jeligére.

Ha kedve tartja, ugorjon el Ön is! Kaphat teát, meg néhány kérdést is.

Írjátok be a naptárba! Szigorúan regisztráció nélkül!” – zárta a posztot Magyar.

Eszerint november 15-én Győr, november 29-én Nyíregyháza, december 6-án Kecskemét, december 13-án Mohács, december 20-án pedig Szeged lesz az országjárás(ok) helyszíne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk