Így áll Magyarország a korrupciós szégyenlistán
A Transparency International minden évben elkészít egy korrupcióra vonatkozó jelentést. Az egyes országokat úgynevezett korrupcióérzékelési index szerint rangsorolják, melynek során maximum 100 pontot kaphatnak azok az országok, ahol a legkisebb az érzékelhető korrupció. Idén a lista élén Dánia áll, 91 ponttal. Ehhez képest Magyarország 51 pontot kapott és ezzel az 50. helyere került Szlovákiával, Horvátországgal és Bahreinnel megosztva. Ez 3 pontos romlást jelent az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. 2012 óta pedig 4 pontot rontottunk.
A lista végén 167. helyezést elérve Szomália és Észak-Korea kullog 8-8 ponttal. Dobogóra pedig a finnek és a svédek kerültek a dánok mellett.