Igen olcsón árulják a nyugdíjasoknak járó rezsiutalványokat az interneten
Szeptember elején kezdte el kézbesíteni a rezsiutalványokat a Magyar Posta.
A háromszor háromezer forintos rezsiutalványt március 31-ig lehet felhasználni, és a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle. A hónap végéig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt.
Az utalványok nem névre szólnak,
a cél az volt, hogy a jogosultak a családtagokat is segítsék vele.
Csakhogy a rezsiutalványokat már el is kezdték árusítani a Jófogáson.
A keresőbe beírva az utalvány szóra adott ki találatot a rendszer, és képernyőfotót is készítettünk róla, természetesen a hirdető nevének kitakarásával.
Az alábbi hirdetésnél például 2000 forintot tüntettek fel:

Annak, hogy van, aki eladja az utalványt, az egyik oka az lehet, hogy a beváltása azok számára egyszerűbb, akik postai csekken szokták befizetni a számláikat, nekik csak magukkal vinniük a befizetéskor az utalványokat. Ha valaki nem csekken fizeti a számláit a szolgáltató ügyfélszolgálatára kell mennie velük. Ügyfélszolgálat pedig nem mindenhol van.
Egy másik ok az lehet, hogy előfordulhat: van, akinek inkább készpénzre volna szüksége.