HÍREK
A Rovatból

Hivatalos: újabb kínai akkumulátorgyártó jön Magyarországra

Már korábban is voltak hírek arról, hogy a Sunwoda Magyarországra készül. Szijjártó Péter most azt mondta: hamarosan bejelentik egy újabb, a top tízbe tartozó elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését.

Link másolása

Hamarosan bejelentik egy újabb kínai akkumulátorgyár érkezését - derül ki Szijjártó Péter szombati Facebook-bejegyzéséből. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az elmúlt egy-másfél évben Magyarország első számú export terméke az elektromos akkumulátorok voltak.

A Világgazdaság május közepén írt arról, hogy

a kínai Sunwoda az európai piacra készül és akkumulátorgyár építését tervezi Magyarországon. A cég a világ tíz legnagyobb akkumulátor gyártóinak egyike.

Az nem derült ki, hogy a cég pontosan hol létesítene gyárat. A lap akkor megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, hogy született-e megállapodás a Sunwodával, de választ nem kaptak.

Szijjártó Péter szombati videójában arról beszélt, hogy 2020 volt az első olyan év, amikor a kínai befektetők hozták a legtöbb befektetést Magyarországra, és a jelenlegi adataik szerint az idei lesz a második ilyen.

A miniszter szerint „egyike vagyunk a világ három országának Kína és Németország mellett, ahol gyárat üzemeltet mindhárom német prémium autómárka, akik mindannyian az elektromobilitási stratégiájuk szívét Magyarországon helyezték el”. Ezeknek az akkumulátor-beszállítóik a kínai vállalatok, Szijjártó pedig ezért is tartja nagy megtiszteltetésnek, hogy bejelenthették a CATL és az EVE Energy befektetéseit Magyarországra. A miniszter azt is hozzátette, hogy

hamarosan egy másik top tízbe tartozó elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését is bejelentik.

„Magyarország a 4. helyen szerepel világviszonylatban az elektromos akkumulátorgyártás terén és amint ezek a befektetések befejeződnek, az ország a második lesz” – mondta Szijjártó, aki szerint az elmúlt 1-1,5 évben Magyarország első számú export terméke az elektromos akkumulátorok voltak.

(Forrás: Telex)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Egy ausztrál légitársaság légiutaskísérő-egyenruháját viselte a műsorvezető, aki az MTI híreit szidta
Újabb részlet derült ki az adásról, amiben Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, az esti híradó közben kezdte szidni a TV2 bemondónője, Andor Éva az MTI-t, majd háromszor futott neki egy hírnek, mert nem tudta kimondani Szalay-Bobrovniczky nevét és a „fejlesztés” szót.

Ez az adás a tévé online archívumában is elérhető volt egy ideig, de később törölték a felvételt: műsor közben a bemondónő összesen ötször fut neki két hír felolvasásának és többször is szokatlan kommentárok hallatszanak tőle.

A media1.hu lementette a részletet, itt vissza is lehet nézni.

Az adásról egy újabb részlet derült ki: a 444 olvasója szúrta ki, hogy a műsorvezető a sikertelen hírolvasás közben az ausztrál Qantas légitársaság utaskísérőinek jellegzetes egyenruháját viselte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor egy köteg húszezressel sétált be egy IX. kerületi házba
A kormányfő rá sem hederített az őt kérdező riporterre. Az újságírót végül a miniszterelnök testőrei tartóztatták fel.

Link másolása

Szijjártó Péter után Orbán Viktorról is kiderült, hogy egy köteg húszezressel a zsebében sétálgat. A miniszterelnököt a 444.hu szerette volna arról kérdezni, hogy le kell-e mondania Matolcsy Györgynek, ha a jegybank nem tudta ellátni a feladatait.

A lap riportere erről a IX. kerületi, Bakáts utca egyik háza előtt próbálta kérdezni a kormányfőt, aki állítólag az utóbbi időben minden kedd reggel beugrik az épületbe egy órára.

Orbán Viktor a házhoz érve kiszállt a jól ismert miniszterelnöki kisbuszból, majd a zakója zsebéből előhúzott egy köteg pénzt.

A bankjegyeket akkor is rendezgette, amikor az újságíró kérdezni próbált tőle. Másodpercekkel később azonban a testőrei a riporter elé léptek, miközben Orbán eltűnt a lépcsőházban.

„Személyvédelmi intézkedés keretén belül ideiglenes zárást alkalmazunk, kérem, ezt a vonalat ne lépje át”

- mondták a ház előtt várakozó újságírónak, amikor a miniszterelnök távozott a házból. A lazán öltözött Orbán Viktor ezután a kocsiból kedélyesen szép napot kívánt a riporternek és elhajtott.

A jelenetet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb lélegeztetőgépekre írt ki közbeszerzést a honvédség
Miközben több ezer darab lélegeztetőgépet tárolnak jelenleg is egy raktárban.

Link másolása

"Miközben 16000 (!!!) lélegeztetőgép rohad valahol egy raktárban, a Magyar Honvédség újakat akar beszerezni. Az külön bájos, hogy szeptember 22.-én indították meg az eljárást és október 3. az ajánlattételi határidő. Kemény 12 napig várják tehát az ajánlatokat, kicsit sem tűnik úgy, hogy már lezsírozták az egészet" – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közbeszerzés kiírásáról szóló hivatalos oldal linkje mellett.

A képviselő ezzel arra utalt, hogy a koronavírus-járvány idején több ezer darab lélegeztetőgépet vett a kormány, ezek jelentős része pedig jelenleg egy raktárban áll, a tárolásuk százmilliós összegeket émeszt fel.

Hadházy meglepődne, ha kínai gépeket venne a honvédség a mostani vásárlás során, amellyel szerinte beismerik, hogy korábban többnyire "használhatatlan bóvli eszközöket vettünk méregdrágán".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ákost éneklő Orbánnal és makogó Kósa Lajossal reklámozzák a Sztárban Sztár leszek! című műsort
Két videó is megjelent a miniszterelnök TikTok-csatornáján, mindkettőben slágereket vágnak össze a korábbi adások felvételeivel, miközben kormánypárti politikusok adnak elő egy-egy sort.

Link másolása

Orbán Viktor hivatalos TikTok-csatornáján jelentek meg az alábbi videók, amelyekben a kormány több tagja – köztük a miniszterelnök is – a TV2 műsorát, a Sztárban Sztár leszek! legújabb évadát népszerűsíti.

A két videót a Telex szúrta ki, mindkettőben slágereket vágnak össze a korábbi adások felvételeivel, miközben kormánypárti politikusok adnak elő egy-egy sort.

„A kilencvenes években mindenki táncolt“

– hallható Németh Szilárd előadásában, de Kocsis Máté, Varga Judit és Kósa Lajos, és maga Orbán is részt vesz az éneklésben: a miniszterelnök egy Ákos-dal szövegét eleveníti fel.

@viktor_a_tiktokon Te kinek lennél a mentora? ? #OrbánViktor #miniszterelnök #VargaJudit #KocsisMáté #KósaLajos #Fidesz #Ákos #Republik #Charlie #Majka #PápaiJoci #Tilla #TV2 #SztárbanSztár #follow #fyp #foryou #viralvideos #trending ♬ Rockin - Chris Alan Lee

@viktor_a_tiktokon Hello, hello, újra itt vagyok! ? #OrbánViktor #miniszterelnök #Fidesz #KósaLajos #NémethSzilárd #Ákos #Republik #Majka #Tilla #PápaiJoci #TóthGabi #KöllőBabett #Fluor #mizu #MiklósaErika #TV2 #SztárbanSztár #follow #fyp #foryou #viralvideos #trending ♬ Music Instrument - Gerhard Siagian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk