Alig vonult le az ónos eső, már érkezik is a következő havazás
Az éjszaka érkezett, havazást és ónos esőt okozó csapadékzóna délelőttre elhagyja a délnyugati, déli tájakat, ezt követően pedig késő délutánig átmenetileg nyugodtabb időre számíthatunk. A csúcshőmérsékletet -8 és +1 fok közé várják - írja friss előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
A meteorológiai szolgálat szerint szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rövidebb időszakokra szakadhat fel a felhőzet. Helyenként párás lesz a levegő, főként reggel zúzmarás ködfoltok is lehetnek.
A front hatására északnyugatira, északira fordul a szél, és főként a Dunántúlon, illetve a Zemplén térségében megélénkül, megerősödik, így hófúvásokra is számítani kell” – áll a bejegyzésben.
Az elmúlt napokban több hullámban érkezett téli csapadék Magyarországra. A HungaroMet a hét elején a déli országrészre, majd szerdán a keleti megyékre adott ki figyelmeztetéseket, helyenként 10–20 cm friss hóval, néhol ónos esővel is számolva.
A téli időjárás a közszolgáltatásokat és a közlekedést is terheli. A katasztrófavédelem jelentése szerint január 5–7. között több száz riasztáshoz vonultak az egységek a havazás és jegesedés következményei miatt. A vasúton pénteken több vonalon késések, műszaki hibák nehezítették a közlekedést.