HÍREK
A Rovatból

Hiába oltották már be a lakosság kétharmadát, a túl korai nyitás miatt mégis csúcson a járvány Chilében

A chilei kormány csak az oltási program sikerességére fókuszált, miközben túl korán kezdett lazítani a korlátozásokon.


Soha nem volt még annyi koronavírus-fertőzött Chilében, mint április 9-én, miközben az ország lakosainak kétharmadát már beoltották. A napi fertőzöttek száma egy hete meghaladta a 9000 főt, ami 2000-rel több a tavaly június szomorú rekordnál. A kórházak intenzív osztályai túlterheltek, a politikusok szerint a pandémia kritikus pillanatait éli az ország, miközben a 18 millió lakosból már 12,5 millióan megkapták az oltás legalább első adagját. Akkor mégis mit rontottak el Chilében? Erre kereste a választ elemzésében a BBC.

A kritikusok szerint Sebastián Piñera és kormánya a világszerte is kiemelkedően sikeres oltási program eredményeibe belerészegedve túl gyorsan döntött a járványügyi intézkedések lazítása mellett. 2020 márciusától egészen novemberig lezárták Chile határait, az országon belül pedig szigorú korlátozásokat léptettek életbe. Miután a drasztikus módszerekkel sikerült a napi esetszámot az év végére 1300 környékére szorítani, megkezdték az enyhítéseket.

Kinyithattak az éttermek és szállodák, amit a gazdaság szempontjából fontos lépésnek tartottak a szakértők. Újra beindult a belföldi turizmus, amire a chileiek mentális egészsége szempontjából tekintettek fontos mérföldkőként. Ráadásul a határzárakat is feloldották a külföldről érkezők előtt.

Gyors, de nem elég gyors oltási program

Bár az oltási program valóban gyorsan kezdődött december végén a dél-amerikai országban, még így is elkéstek. Eleinte csak az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a 90 év felettiek kapták meg az injekciókat, miközben még oltatlan chileiek milliói januárban és februárban megkezdték hagyományosan éves szabadságaikat, az elkerülhetetlen rokonlátogatásokkal és baráti összejövetelekkel együtt.

A helyzetet tovább rontotta, hogy az országban leginkább a koronavírus P.1 törzse terjed, amit világszerte csak brazil mutánsként emlegetnek.

A kormány sikeres oltási programról szóló kommunikációja hamis biztonságérzetet kelthetett, ezért fokozatosan csökkent az emberek ébersége, és egyre többen hanyagolták a maszkviselést, a kézmosást és a védőtávolság betartását.

Mindezek együtt vezethettek oda, hogy az átoltottság tekintetében Izrael és az Egyesült Királyság után legjobb mutatókkal rendelkező országban tombol a világjárvány.

A kínai oltás

Az eddig beadott oltások 93 százaléka a kínai Sinovac vakcinája volt. A CoronaVac nevű oltóanyag hatásosságát brazil kutatók 50,4 százalékra mérték, ugyanakkor Indonéziában és Törökországban ennél jóval magasabb, 65 és 83 százalék arányt állapítottak meg a kutatók.

A chilei egyetem múlt héten publikált tanulmánya szerint

a második oltás után két héttel 56,5 százalékos védettséget alakít ki a Sinovac vakcinája, ugyanakkor ez az arány mindössze 3 százalék az első és második adag közötti időszakban. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért olyan sok a fertőzött az országban, miközben 7,6 millió ember már túl van az első oltáson, ám ennél lényegesen kevesebben kapták meg a vakcina mindkét komponensét.

A chilei egyetem rektora, Ennio Vivaldi az eredményeket bemutató sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a CoronaVAc első adagjának önmagában nincs "releváns hatása".

A második oltás kulcsfontosságú

Miközben az eredmények alapján a chileiek közül sokan kételkedni kezdtek a kínai vakcina hatékonyságában, szakértők folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a második adag nyújt csak igazán megfelelő védelmet. Az állampolgárok között azonban egyre többen nem kérnek a kínai oltóanyagból, és a széles körben elismert, hatékonyabbnak vélt Pfizer-vakcinát szeretnék maguknak beadatni.

Ugyanakkor helyi kutatók kiemelik, hogy a második Sinovac oltás után a vírust elkapó embereknél csak enyhe tünetekkel, vagy tünetek nélkül folyt le a fertőzés, és közülük senki nem került intenzív osztályra. Az oltóanyag klinikai vizsgálatát vezető Susan Bueno professzor szerint a CoronaVac nemcsak megelőzi a haláleseteket és a súlyos betegség kialakulását, de még a világszerte egyre több aggodalmat keltő brazil mutánssal szemben is hatékonynak bizonyult.

Az emberek többsége egyetért a tudósokkal, és úgy gondolkozik, hogy csakis az oltás lehet a kiút a jelenlegi helyzetből. Mindegy, hogy melyiket kapják meg, mert típustól függetlenül mindegyik vakcina életeket menthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk