„Az öltözködése, mint presszós kurváké” – írta egy gyáli képviselő az üllői alpolgármesterről, aki 400 ezer forintos sérelemdíjat követel tőle
A „presszós kurvákéhoz” hasonlította egy gyáli képviselő az üllői alpolgármester öltözetét egy tavaly márciusi Facebook-posztban, amiért a politikusnő most 400 ezer forintos sérelemdíjat követel. Hegymegi István, Gyál MSZP–DK–Momentum színeiben politizáló képviselője tette a sértő megjegyzést Nagyné Prém Szilvia alpolgármester megjelenésére, aki emiatt feljelentést tett a rendőrségen – írja a Blikk.
Hegymegi a lapnak idézte fel a posztját, amelyet azóta is vállal:
A képviselő azzal magyarázta jelenlétét az üllői ülésen, hogy egyszerűen érdekelte, mi történik a környező településeken.
– magyarázta.
A gyáli politikus a posztját értékítéletnek tartja, amivel szerinte egy közéleti vitát generált. Azzal érvel, hogy a közszereplőknek, így Nagyné Prém Szilviának is többet kell tűrnie, mint egy magánszemélynek.
– közölte Hegymegi. Hivatkozott az üllői önkormányzat etikai kódexére is, amely előírja a mértéktartó, hivatali tekintélyt erősítő öltözetet.
Nagyné Prém Szilvia nem reagált a posztra, de bírósághoz fordult. A Blikk kereste az alpolgármestert, aki visszahívást ígért, de ez nem történt meg. Később Üllő polgármestere, Tóth Péter érdeklődött a megkeresés okáról, de a politikusnő végül nem kívánt nyilatkozni.
Hegymegi István neve nem először merül fel konfliktusos ügyben. 2022 februárjában Dobrev Klára gyáli fórumán tettlegességig fajult a vitája egy másik helyi politikussal, ami miatt mentőt is kellett hívni.