Így néz ki egy álommunkahely, ahol masszázságy, zeneszoba és még csúszda is van
Az épületben körülbelül 200 „okos” szenzor kapott helyet, amelyek segítségével szabályozni lehet például minden helyiség hőmérsékletét, páratartalmát és fényviszonyait.
Amennyiben az illető erre engedélyt adott, az intelligens táblák megmutatják, az épületen belül ki hol található – ezt kis piros pöttyök jelzik, mintha csak egy videojáték térképe lenne előttünk.
Jelzik az egyes terek, például tárgyalószobák kihasználtságát is, így nem megy el feleslegesen idő azzal, hogy a dolgozók üres termet keresgélnek.
Az új irodatér megalkotását komoly kutatómunka készítette elő: munkavállalói elégedettségi felmérések, számtalan interjú a HB Reavis középvezetőivel és még több workshop a felsővezetéssel eredményezte azt a koncepciót, ami mentén a székházat megálmodták.
A cél az volt, hogy olyan épületet hozzanak létre, amely növeli a dolgozók produktivitását, jó hatással van a testi-lelki-mentális egészségükre, és amely nemcsak vonzza, de meg is tartja a kimagasló tehetségeket.



A munkatársak motivációját számos érdekes részlettel igyekeznek fenntartani: rendelkezésükre áll például egy hangszigetelt zeneszoba, ahol igazi hangszerek segítségével élvezhetik kedvenc számaikat, és egy masszázsszoba, ami szintén segít levezetni a felgyülemlett stresszt. Több pihenőszobába is vissza lehet vonulni, ha valaki szundítana egyet napközben, mielőtt újult erővel folytatja a munkát.
Dolgozik itt egy helyszíni barista, aki a kollégák és vendégeik számára készít kávékülönlegességeket, valamint babaszoba is van a családos munkatársak számára.
Az épületben emellett helyet kapott egy kerékpár- és egy rollerkölcsönző, zuhanyzók az aktív életmód kedvéért, sőt még egy csúszda is, amit lépcső helyett lehet használni két emelet között. Bár itt dolgozó kísérőnk elmondása szerint ezt elég ritkán használják, újságírókból álló csapatunk körében elsöprő sikert aratott.
Ha minden jól megy, hamarosan a magyarországi munkavállalók is hasonló előnyökhöz juthatnak: az Árpád-hídnál épülő Agora Budapest irodái a bérlői igényektől függően akár ugyanezeket funkciókat is biztosítani tudják majd.