HÍREK
A Rovatból

Házak váltak lakhatatlanná a hétfői vihar miatt

Tetőket bontott le, villanyvezetékeket szakított le az erős szél, és a kidőlt fák is problémát okoztak. Több mint 500 alkalommal avatkoztak be a tűzoltók.

Link másolása

Több mint ötszáz esetnél avatkoztak be a tűzoltók a hétfői vihar miatt: leginkább az útra, épületekre dőlt fák, sérült tetőszerkezetek és közművek miatt riasztották a tűzoltókat az ország több vármegyéjében - közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese kedd reggel az MTI-vel.

A legtöbb beavatkozás a fővárosban, illetve Pest, Somogy, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt.

Budapest XIX. kerületében, egy Sós utcai társasházi lakás tetőszerkezete részben leszakadt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecserben, a Szent László úton egy családi ház tetőszerkezetét a viharos szél lebontotta, míg Hajdú-Bihar megyében, Debrecenben, a Csillag utcában egy sorház tetőszerkezete sérült meg a viharos szél miatt. A lakók elhelyezéséről gondoskodtak.

Több mint hetven esetben kellett a tűzoltóknak sérült épületeknél beavatkozniuk a vihar miatt.

Tizenöt helyen villanyvezetékek szakadtak le a viharos szélben, vagy fák dőltek rájuk, azokat eltávolították a szakemberek.

Fa dőlt egy gépkocsira az 1-es főút 157-es kilométernél, Mosonmagyaróvár térségében. A város hivatásos tűzoltói feszítővágó segítségével emelték ki a járműből a beszorult vezetőt. Két gépkocsi ütközött egy, a 41-es főút melletti fasorból kidőlt fának Pusztadobos térségében, a 41-es kilométernél.

Az OKF közleménye szerint, "mivel több megyére kedden is figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt, ezért továbbra is ajánlott óvatosan közlekedni a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alatt és mindenki figyelje a Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseit, riasztásait".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Petícióban kérik Böjte Csabát, hogy ne szembesítést alkalmazzon az alapítványában történt erőszak kapcsán
Ezt ilyen esetekben már a rendőrség sem alkalmazza. Az aláírók szerint a szerzetesnek ehelyett nyilvánosan, a hivatalos fórumokon kellene válaszolnia arra, hogy mit tesz az alapítvány a hasonló esetek megelőzéséért.

Link másolása

Petíciót írtak Böjte Csabának, és ebben arra kérik, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál lefolytatott vizsgálat során maradéktalanul érvényesüljenek a gyerekjogok és az áldozatok védelme, a jogszerű tényfeltárás, valamint az igazságszolgáltatás – írta a hvg.hu.

Mi is megírtuk hogy Böjte alapítványának kászoni otthonának 28 év börtönre ítélt nevelője tíz éven át szexuálisan és fizikailag is bántalmazta a rábízott gyerekeket.

Az aláírók szerint a szerzetesnek nyilvánosan, átláthatóan, az arra megfelelő, hivatalos fórumokon kellene válaszolnia arra, hogy mit tesz az alapítvány a hasonló esetek megelőzéséért, a bántalmazások megakadályozásáért.

"Arra is kérjük, hogy ne szembesítse pünkösd után, keddre tervezett eseményen a panaszos és az önt támogató (volt és jelenlegi) nevelteket. Az ilyen konfrontációkat már a rendőrség, ügyészség is kivette az igazság feltárását célzó módszerek közül, mert ilyen szembesítő helyzetekben könnyebben érvényesülnek a hatalmi viszonyok, mint az igazság kimondásának vágya.

Az ilyen nyilvános rendezvények sem a feszültségek oldására, sem a vitás kérdések rendezésére nem alkalmasak. Viszont traumatizálhatják a résztvevőket, elbátortalaníthatják, megfélemlíthetik azokat, akik a jövőben szeretnének segítséget kérni" – írták.

Eddig közel hatszázan csatlakoztak a petícióhoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Megszólalt a minisztérium: több mint 20 magyar katona sérült meg Koszovóban, közülük heten súlyosan
Hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit.

Link másolása

Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn este az MTI-vel.

A közlemény szerint a magyar katonák is részt vettek a koszovói tömegoszlatásban.

Hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára

- írták.

Az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek. A jelenlegi információk szerint több mint 20 magyar katona sérült meg, közülük 7 fő súlyosan, állapotuk stabil - áll a közleményben - tette hozzá a tárca.

A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja. A mentőegység az esti órákban Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KFOR volt parancsnoka vezetésével indul Koszovóba - tudatta a HM.

A helyzetről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat - áll a HM közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
KFOR: töréseket és égési sérüléseket szenvedtek a magyar és az olasz katonák a koszovói zavargásokban
Míg a szerbek szerint a koszovói fél provokálta ki a támadásokat, addig a koszovói elnök szerint Aleksandar Vucic szerb elnök akarja destabilizálni Koszovót.

Link másolása

A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR 25 katonája, valamint több civil is megsérült az észak-koszovói zavargások során, amikor a koszovói rendőrség és a KFOR csapatai a helyi szerbekkel csaptak össze.

A KFOR közleményében elítélte az agressziót, és azt írta, hogy az olasz és a magyar KFOR-egységek is indokolatlan támadásoknak estek áldozatul, és többen is megsérültek, a robbanások következtében töréseket és égési sérüléseket szenvedtek.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd. Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

A helyzet hétvégén is feszült volt, ám mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem került sor összecsapásra, hiszen senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.

Míg a szerbek szerint a koszovói fél provokálta ki a támadásokat, addig a koszovói elnök szerint Aleksandar Vucic szerb elnök akarja destabilizálni Koszovót.

"A szerb illegális struktúrák, amelyek bűnbandákká váltak, megtámadták a koszovói rendőrséget, a KFOR-t és az újságírókat. Azoknak, akik Vucic utasításait hajtják végre, hogy destabilizálják Koszovó északi részét, szembe kell nézniük az igazságszolgáltatással"

- írta a közösségi médiában Vjosa Osmani koszovói köztársasági elnök.

Zvecanban a koszovói rendőrség könnygázt vetett be a szerbek ellen, a szerbek pedig könnygázzal és villanógránátokkal támadtak a NATO békefenntartóira.

Aleksandar Vucic szerb államfő a hadsereg főparancsnokaként még pénteken helyezte a legmagasabb fokú készültségbe a szerb hadsereget, ezt hétfő délután ismét megerősítette.

Péntek esti, televízióban is közvetített rendkívüli sajtótájékoztatóján a szerb köztársasági elnök Albin Kurti koszovói miniszterelnököt tette felelőssé a Koszovóban történtekért. Mint mondta: hónapok óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy Albin Kurtinak csak egyetlen vágya van, mégpedig az, hogy az egész régióban vérontást provokáljon ki, ezt azonban kevesen akarták meghallani.

"Mindezt Albin Kurti szervezte meg azzal a vággyal, hogy nagy összecsapásra kerüljön sor a szerbek és a NATO között, és ő, aki mindezért egyedüliként felelős, moshassa kezeit, és azt mondhassa, hogy semmi köze hozzá"

- részletezte Aleksandar Vucic.

A szerb államfő arra kérte a nemzetközi közösséget, az öt nagyhatalom - Németország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok - vezetőit, hogy próbálják meg "észhez téríteni" Albin Kurtit, mert Szerbia csak békét akar. "De ne csak értelmetlen közleményekkel akarják észhez téríteni, amikor közben megadnak neki mindent, hanem tegyenek lépéseket, mert ha ezt nem teszik, attól félek, hogy mindannyiunk számára késő lesz" - húzta alá.

A helyi szerbektől pedig azt kérte, hogy bármennyire is nehéz, de ne menjenek bele semmilyen összeütközésbe a NATO-val, nem azért, mert bárki is félne, hanem azért, mert a koszovói miniszterelnök éppen ezt akarja elérni. Egyben arról biztosította őket, hogy Belgrád gondot visel rájuk, mindent megtesz a béke megőrzése érdekében, de nem fogja hagyni, hogy üldözzék, elűzzék és gyilkolják a népét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút, mondta a cseh vezérkari főnök
Egy ilyen forgatókönyv ellen csak felkészültséggel és elrettentéssel lehet védekezni - tette hozzá Karel Rehka.

Link másolása

Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne - jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában egy biztonságpolitikai konferencián.

Egy ilyen forgatókönyv ellen csak felkészültséggel és elrettentéssel lehet védekezni - szögezte le.

"Oroszország és az észak-atlanti szövetség közti háború, amely számunkra a legrosszabb forgatókönyv, nem lehetetlen, lehetséges" - hívta fel a figyelmet Karel Rehka a Belső biztonság és az állam ellenálló képessége című konferencián a cseh Képviselőházban.

A vezérkari főnök szerint a cseh hadsereg igyekszik felkészülni egy "nagy intenzitású konfliktusra" egy technológiailag nagyon fejlett ellenféllel, Oroszországgal.

Amennyiben az Oroszország-NATO háború kitörne, a cseh hadsereg nagyobbik része a szövetség tervei alapján azonnal bekapcsolódna a harcokba. A cseh katonapolitikus rámutatott: Csehország folyosót képez a NATO nyugati és keleti, illetve délkeleti szárnya között.

Csehországnak biztosítania kellene a hadseregek átjárását nyugatról keletre, ami "alapvető feladat". Úgy vélte, hogy ennek biztosításához a cseh hadseregnek a többi minisztérium támogatására is szüksége lenne, ezért fejlesztési koncepciójukban ezeknek is számolniuk kell a háború kitörésének lehetőségével.

Tekintettel az ukrajnai háborúra is, Karel Rehka fontosnak nevezte, hogy növekedjen a cseh állam ellenálló képessége, például a nyersanyagellátás terén. Megoldandó problémaként beszélt a telekommunikáció terén a cseh állam jelentős függőségéről Kínától.


Link másolása
KÖVESS MINKET: