HÍREK
A Rovatból

Hazaárulónak nevezte Orbán Viktort Szabó Tímea, egy tükröt is adott neki ajándékba

A képviselőnő a Fudan Egyetemről kérdezte a miniszterelnököt, akit azzal is megvádolt, hogy adóssággal leigázza a saját hazáját.


Szabó Tímea a Fudan Egyetemről kérdezte Orbán Viktort a parlament hétfői ülésén az azonnali kérdések órájában. A kezében mutogatta azt a megállapodást, amit még tavaly írt alá Gulyás Gergely, Fürjes Balázs és Karácsony Gergely a Diákvárosról, és kiemelte, hogy "ebben egyetlen szó csincs sem a Fudan Egyetemről, sem 450 milliárd forintos kínai hitelről és sem Magyarország a Kínai Kommunista Pártnak való kiárusításáról". Azt akarta megtudni a miniszterelnöktől, hogy "már a kezdetek óta hazudott ezzel kapcsolatban, vagy csak később kezdett el hazudni a saját aláíró embereinek és a magyar népnek is?"

"Miniszterelnök úr, mondja már meg nekünk, mennyit kap Ön vagy a családja azért, hogy kiárusítja és elárulja a saját hazáját?"

- tette fel a kérdést a Párbeszéd Magyarországért társelnöke.

Orbán Viktor ezután azt mondta, hogy szeretné néhány információval segíteni a politikusnő ismeretét a témával kapcsolatban.

"Én még nem tartottam a Fudan Egyetemen előadást, de Barack Obama és Soros György már tartott, ennyit a kommunizmusról" - jelentette ki, majd hozzátette, hogy a Fudan Egyetem már most is itt van Magyarországon, a Corvinus Egyetemen, ezért "ne csináljanak úgy, mintha egy vadonatúj dolog történne".

Azt mondta, egy egyetemvárost építenek, amelynek részeként megépül minden, amit vállaltak. Szerinte "merő zagyvaság az", hogy az ellenzéki képviselők "össze-vissza beszélnek százmilliárdokról", hiszen még tervek sincsenek, majd ha lesznek, akkor lehet beszélni a költségekről. "Minden csak ködszurkálás, ködevés és hangulatkeltés" - fogalmazott, hozzátéve, hogy végső döntést akkor fognak hozni, ha látják a terveket és a költségvetést.

Szabó Tíme erre úgy reagált, hogy Orbán nem mond igazat, nincs itt a Fudan Egyetem, csak egy darab képzése van.

"Menjen el, kövesse Soros György és Barack Obama példáját és tartson Kínában előadást a Fudan Egyetemen, ne az itteni Fudan Egyetemen. (...) Ön most pontosan adóssággal leigázza a saját hazáját. Tudjuk, hogy lesz 450 milliárd forintos kínai hitel, amit Ön a Kínai Kommunista Párttól vesz fel. Miniszterelnök úr, Ön egy hazaáruló"

- mondta.

Majd elővett egy kis tükröt, amit ajándékba szánt a kormányfőnek születésnapja alkalmából. Az "Orbán Viktor hét meséje" elnevezésű tükörre a miniszterelnöktől korábban elhangzott kijelentések álltak.

Ekkor azonban már elvették Szabótól a szót, így már nem derült ki, mit mondott Orbánnak. Oda is ment hozzá, hogy átadja az ajándékot, de Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elvette tőle.

A kormányfő ezután a viszontválaszában arról beszélt, hogy a képviselő fontos dolgot említett a kérdésében, ugyanis a kémkedés, a hírszerzés és a befolyásolás kérdése fontos ügy, amit a kínai egyetemmel kapcsolatban is fel lehet vetni. Szerinte viszont a kémkedés nem keleti dolog, "ez az államközi élet szerves része". Magyarországon pedig jól szervezett szolgálatok működnek a parlament ellenőrzése alatt, és mind a keleti, mind a nyugati befolyásolási kísérletekkel szemben meg tudják védeni az országot.

Szabó Tímea végül a Facebook-oldalán mutatta meg a nyilvánosságnak azt a tükröt, amit Orbánnak szánt, és leírta, mi volt vele a célja:

"Ma van Orbán Viktor születésnapja! Ennek örömére ma a parlamentben átadtam neki egy ajándékot: egy tükröt, amelyen az elmúlt időszak legemlékezetesebb, általa elmondott 7+1 idézete szerepel. Nézzen a tükörbe, és döntse el, ki lát: a 30 évvel ezelőtti Orbán Viktort vagy a mostani hazaárulót?

Az ajándéktükrön a következő mondatok szerepelnek:

- „Nem leszünk gyarmat!”

- „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”

- „Kövér László velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésű.”

- „Mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak meg ajtót mutattunk.”

- „Orbán Viktor vagyok, 1987 nyarán végeztem a jogi karon, a Soros Alapítvány ösztöndíjasa vagyok.”

- „Ne váljunk a Gazprom legvidámabb barakkjává!”

- „Hibát követnek el az egyházak, ha azok szolgálatába szegődnek, akik ideológiai átnevelőtábort akarnak csinálni Magyarországból.”

- „A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja: a modern XX. század végi liberalizmus.”

Orbán sajnos nem örült annyira az ajándéknak, mint amennyire én szívből adtam neki. Meg is értem.

Mi viszont Orbánnal ellentétben tényleg nem leszünk gyarmat, nem adjuk a hazánkat és a budapesti Diákvárost a Kínai Kommunista Pártnak!"

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk