HÍREK
A Rovatból

Hatalmasat bukott a Fidesz Újpesten, Varju László fölényesen nyerte az időközi választást

Gyurcsány Ferenc a köszöntőjében azt mondta: „Ez egy remek fickó... Ez a fiú a testét, a lelkét adja bele most már évek óta. Ez a fickó önökkel él... Ez egy nagyon rendben lévő ember”.


Időközi választást tartottak Újpest-Angyalföld egyéni választókerületben, miután Varju Lászlót garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt ítélte el jogerősen a Kúria tavaly decemberben. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt ítélték el, valamint a bíróság szerint Varju a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza. A képviselő 2024. december 6-án lemondott a mandátumáról.

Varju László végül újraindult a képviselői mandátumért. Hat jelölt volt, Varju László (DK), Renge Zsolt (Fidesz-KDNP), Balog Csaba (Mi Hazánk), Horváth Ildikó (független), Szabó Bálint (független), Preyer Máté Márk (Munkáspárt).

A DK és Varju László Újpest-Angyalföldön már többször is nyert ebben a körzetben: 2018-ban és 2022-ben is megverte a Fideszt, legutóbb az ellenzék közös jelöltjeként indult - írja a 24.hu.

A szavazatok 98,59 százalékos feldolgozottságánál a DK-s Varju László 12.270 (51,92%)-kal vezet.

A második helyen Renge Zsolt áll, 8013 (33,9%) szavazattal. A harmadik helyen 1461 (6,18%) vokssal Balog Csaba áll.

A régi-új képviselő a DK újpesti irodájában mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették és támogatták őt. Kiemelte a DK közösségét, a polgármestert, a DK-s Trippon Norbertet és a pártvezető Gyurcsány Ferencet is.

„Benneteket, titeket fogok képviselni, Újpest és Angyalföld hangja leszek a parlamentben. Megvertük a Fideszt. Nem először, hanem harmadszor”

- mondta. Az összegyűltek nagy tapssal jutalmazták az elért választási eredményt.

Gyurcsány Ferenc is megszólalt, dicsérte a politikustársát. Mindt mondta:

„Ez egy remek fickó... Ez a fiú a testét, a lelkét adja bele most már évek óta. Ez a fickó önökkel él... Ez egy nagyon rendben lévő ember”

– mondta.

Majd azt javasolta, hogy mások is ilyen képviselőt keressenek a 2026-os választásra. Beszélt arról is, hogy szerinte a hatalom el akarta Varjutól venni a mandátumot: „Ezek szemetek, akik velünk szembe jöttek. Szemét a kormány, és azt gondolom, hogy gazember a bíróság” – közölte. De szerinte ezzel a mostani győzelemmel Varjunak még jobbak az esélyei jövőre, mintha hagyták volna békén. „Aki szembemegy Varju Laci, az alul fog maradni” - tette hozzá, üzenve a TISZA Pártnak és a többi ellenzéki pártnak is. Úgy vélte, hogy csak azért, mert óellenzéki, még nem lehet tőle elvenni a mandátumot. „Óellenzéki az édesanyátok térdekalácsa" - mondta a DK elnök.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy véleménye szerint Magyarországnak tesz rosszat az, aki Varju tisztességét megkérdőjelezi.

Úgy vélte: „Ennek a körzetnek 2026-ban egyetlen nyertese lesz: Varju László”. A Telex megjegyzi, hogy Magyar Péter korábban azt ígérte, hogy minden körzetben lesz TISZA Párt-jelölt, és nem fognak a többi ellenzéki párttal együttműködni.

A DK elnök végül azt mondta, hogy a DK nyíltan képviseli azt, hogy európai, és akik ezze szemben mennek, azokkal megküzdenek, példaként említette a TISZA-t és a Fideszt is. "Európába, ahányan vagyunk!" - mondta zárásként.

VIDEÓ: Varju László megköszönte a támogatást

Forrás: valasztas.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.


Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a TISZA Párt kongresszusa, az Út a működő országhoz rendezvény Nagykanizsán
Az eseményen Magyar Péter is beszédet mondott. Szó volt az oktatásról, a lakhatásról, a vagyonvisszaszerzésről, a devizahitelesekről is. A végén pedig a TISZA pártvezére üzent Orbán Viktornak is.


Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.

Az eseményen szó volt a lakhatási gondokról, a vasútfejlesztésről, az oktatásról, egészségügyről, a vagyonvisszaszerzési hivatalról és Nemzeti Bankról, a devizahitelesekről is.

Képgaléria: A TISZA Párt kongresszusán (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Riasztás: 11 megyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést a várható zivatarok miatt vasárnapra
Jön egy hidegfront is, a meleg idő szerdáig tart ki, csütörtökre megint lehűl a levegő. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 13.



Többnyire nyárias melegre számíthatunk az előttünk álló napokban, de a napsütést többfelé záporok, zivatarok zavarhatják meg, akár jégeső is eshet. A hét elején megérkezik egy hidegfront, amely viharos szelet és intenzív csapadékot is hozhat. A csúcshőmérséklet visszaesik, csütörtökre már csak 19–25 fokra számíthatunk.

Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 31 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írta az Időkép.

A HungaroMet zivatar miatt citromsárga figyelmeztetést adott ki Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyékre.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg.

Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, aki a mozgósítása után kórházba került, majd rövidesen meghalt
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.


Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.

Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.

Az ügyről Rácz András is elmondta a véleményét.

Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.

Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.

VIDEÓ: Az elhunyt kárpátaljai magyar férfiról

A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: