Hat és félezer alkalmazott hiányzik az egészségügyből a szakszervezet szerint
Tavaly május óta 122,4 ezerről 115,9 ezerre csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma - írja a Népszava.
"Ez a hat és félezer alkalmazott egészen biztosan hiányzik az ellátásból" – mondta a lapnak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
Szerinte az érintettek döntően a legutóbbi hónapokban hagyták el az egészségügyet.
Korábban is nagyon kevés volt a szakember, az intenzív ellátásban különösen nagy terhelés alatt dolgoztak. A szakszervezeti vezető nem tudta megmondani, hogy pontosan mi okozta a mostani példátlan létszámcsökkenést. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a járvány második hullámában – ha megint több lesz a megbetegedés – , ez nagyon súlyos helyzeteket teremthet.
Az elmúlt hónapokban több olyan folyamat is zajlott, ami miatt csökkent az egészségügyben dolgozók száma. A Népszava cikke szerint az ellátórendszer a visszarendeződés óta is csökkent kapacitással működik, a kórházak kevesebb ágyra engednek betegeket.
Egy másik ok a tavasszal bevezetett intézkedés, miszerint a nyugdíj mellett dolgozó egyészségügyiek nem praktizálhattak, mert a veszélyeztetett korosztályba tartoztak. Több helyen elküldték őket az állásukból.
Ráadásul sok egészségügyi dolgozónak okozott 20-30 százalékos bevételcsökkenést a járvány elleni védekezés. A veszélyhelyzet idején ugyanis átmenetileg megszűntek a megélhetésüket biztosító kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségek. Nem vállalhattak másodállást, harmadállást.