Harmincfokos meleggel érkezik meg a nyár, kitart a hétvégén is
Pénteken alapvetően napos idő várható több-kevesebb gomolyfelhővel, de a nap első felében a keleti, északkeleti megyékben erősebben felhős körzetek is lesznek, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Északon előfordulhat elszórtan zápor, helyenként zivatar is. Megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű. Késő estére 19, 24 fok közé hűl le a levegő.
A pénteki napra ugyanakkor citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar és felhőszakadás miatt is az ország északkeleti részére: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érintettek benne.
Szombaton napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel, főként északkeleten, keleten alakulhat ki zápor, zivatar. A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, az Észak-Dunántúlon nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.
Vasárnap gomolyfelhős, napos idő várható, legfeljebb néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, északkeleten helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.
A jó idő kitart jövő hét elején is: hétfőn ugyancsak napos időre számíthatunk többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű. A keleties szelet többfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.