HÍREK
A Rovatból

Hamarosan jöhet az a kormánybejelentés, ami átrendezheti a magyar munkaerőpiacon a fizetéseket

A rendelet értelmében a dolgozók több pénzt vihetnek haza, ami növelheti a fogyasztást, a cégek esetében pedig csökkenhet a profit, aminek eredményeként a szervezetek hatékonyságnövelésre, fejlesztésre és beruházásra lesznek „kényszerítve”.


Bár még nincs hivatalos döntés, az Index tájékoztatása szerint két fontos kormányrendelet-módosítás készülhet, ami mindent átírhat a minimálbér és a garantált bérminimum kapcsán. Magyarországon nagyjából egymillióan keresnek ezek szerint a bérek szerint, így nem is kérdés, miért lenne hatalmas jelentőségű ez a megegyezés.

A lap úgy tudja, mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal hosszú távú bérmegállapodásra törekszenek, egy hároméves terv keretében. A versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) már tárgyalt egy kormányrendelet-tervezetet, ami a Stratégiai Kabinet elé került, amit Gulyás Gergely vezet. Akár napokon belül megszülethet a döntés, amit gyorsan ki is hirdethetnek.

Az egyik munkáltatói szervezet vezetője szerint

a cél az, hogy 2025-től fokozatosan elkezdjék felzárkóztatni a minimálbért a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékához, és 2027-re érjék el ezt a szintet. Ez lesz az új viszonyítási alap.

A rendelet másik részének értelmében a minimálbér tárgyalásoknál az előző négy negyedév átlagkeresete lenne az irányadó, például ha októberben kezdődnek a tárgyalások, akkor onnan kellene visszafelé számolni. Ez nem egy automatikus folyamat lesz, a tényezőket a gazdasági adatok alapján módosíthatják.

A forrás szerint a béremelések élénkíthetik a gazdaságot: a dolgozóknak több pénzük lesz, ami növeli a fogyasztást, bár ez a cégek profitját rövid távon csökkentheti. De így a vállalatok hatékonyságnövelésre, fejlesztésekre és beruházásokra lesznek „kényszerítve”.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2024 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 642 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 442 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,3, a nettó átlagkereset 13,1, a reálkereset pedig 9,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 518 800, a nettó kereset mediánértéke 359 200 forintot ért el, 15,3, illetve 15,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – összegezte a lap.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már többször hangoztatta, hogy emelni kell a minimálbéreket. Szerinte viszont az Eurostat uniós rangsorában Magyarország azért áll az utolsó előtti helyen, mert rossz mutató alapján mérik. A miniszter szerint a "valódi" képet az úgynevezett effektív minimálbér mutatja, ami a minimálbér és a garantált bérminimum súlyozott átlaga. Nagy kiemelte, hogy a garantált bérminimum más uniós tagországokban nem létezik, így ha pontos összehasonlítást akarunk, ezt is figyelembe kell venni. Ha így számolunk, már a 17. helyen vagyunk az EU-ban, megelőzve például Csehországot, Szlovákiát, Romániát és Bulgáriát.

„Annak ellenére, hogy az effektív minimálbérrel jól állunk, a kormány szükségesnek látja, hogy összezárja a minimálbér és az átlagbér közötti ollót. Bár a kormány továbbra is megfigyelő a bértárgyalásokon, azt gondoljuk, az átlagbérek 50 százalékára fontos lenne felemelni a minimálbért, természetesen több lépcsőben, de legkésőbb 2027-ig”

– nyilatkozta korábban Nagy István.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült! Ezért olyan fontos Orbán Áronnak, hogy vietnámiak szabadon jöhessenek be az országba
Orbán Viktor testvére vietnámiaknak szervez életmentő tanfolyamokat, miközben panaszkodik a vízumkérelmek körüli akadályokra.


Úgy tűnik, Orbán Áron, a miniszterelnök testvére, komoly üzletet épített a vietnámi vendégmunkásokra, miközben kormányzati szinten próbálja simábbá tenni a bejutásukat Magyarországra - írta meg a Népszava.

A lap által megszerzett dokumentumok alapján Áron cége, a Multi Shoot Zrt., ötven vietnámi állampolgárt hozott be az országba, hogy a Pécsi Tudományegyetemen életmentő tanfolyamokon vegyenek részt, nettó 30 ezer eurós, nagyjából 12 millió forintos csoportonkénti áron.

Pár napja napvilágot látott egy hangfelvétel, amin Orbán Áron és Héjj Dávid kormánybiztos beszélgetése hallható. Orbán Áron azon panaszkodik, hogy a külügy konzuljai nehezítik meg a vietnámi ügyfelei vízumkérelmeit.

Eközben pedig a Multi Shoot Zrt. nemcsak a képzést, hanem a vietnámiak itteni tartózkodásának minden költségét is állta, beleértve a pécsváradi István Király Szállodában való elszállásolásukat is.

A felvételen szóba kerül egy „meghívólevél”, amit Orbán Áron küldött a vietnámiak számára, hogy bejussanak az országba.

Egy ilyen dokumentumot találtak egy vietnámi állampolgárnál is, aki már régen elhagyhatta volna a schengeni övezetet, de valószínűleg ennek köszönhetően maradhatott tovább Magyarországon.

Orbán tehát nemcsak szervezi a vietnámiak itteni életmentő képzését, de a jelek szerint a schengeni szabályokat is feszegeti, hogy minél simábban mehessen a vízumügyeik intézése.

Az biztos, hogy Orbán Áron vietnámi kapcsolatai komoly szerepet játszanak az üzleti érdekeltségeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egymillió forintot ad egy magyar falu, ha odaköltöztök - ezek a feltételek
Így szeretnék elérni, hogy ne csökkenjen tovább a falu lélekszáma. Vannak azért feltételeik.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. október 07.



Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak - írja a Délmagyar.

"Elöregedő település vagyunk, a terveink között kiemelt szerepet kap az idősekről való gondoskodás, de a település hosszú távú jövőjét is szem előtt kell tartanunk, ezért növelnünk kell a lélekszámot"

- mondta a lapnak Kabai Mátyás, a falu újraválasztott polgármestere.

Eperjesen öt évvel ezelőtt még 495-en éltek, ma már csak 420-an, közülük 38-an 14 év alattiak.

A rendelet szerint

az egymillió forint támogatás a 45. életévüket be nem töltött házasoknak, élettársaknak vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek jár.

Feltétel a magyar állampolgárság, illetve a bejelentett munkahely. Kérnek továbbá erkölcsi bizonyítványt és kereseti igazolást is.

A szerződést 10 évre kell aláírni, aki esetleg ennél hamarabb elköltözne a településről, annak vissza kell fizetnie a pénzt ráadásul kamatostul.

A támogatást helyben lakó fiatalok és máshonnan érkezők is kérhetik házvásárlásra, új ház építésére, telekvásárlásra vagy felújításra.

Eperjesen egyébként 3 és 7 millió forint között már lehet házat vásárolni. Cikkünk megírásakor az ingatlan.com oldalon például 4,8 millió forintért hirdetnek egy 77 négyzetméteres, 2 szobás házat a településen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a konyhájából posztolt, így sütik a palacsintát kisfiával
Magyar Péter ingben, kötényben állt a tűzhely mellé.


Magyar Péter igencsak aktív a közösségi médiában. A közéleti témák mellett pedig gyakran oszt meg a magánéletével kapcsolatos tartalmakat is.

Vasárnap például egy családi pillanatot mutatott meg a követőinek, ugyanis

a Tisza párt elnöke palacsintát sütött a kisfiával.

Az egyik fotón Magyar Péter, a másikon pedig egyik fia dobja fel éppen a palacsintát a serpenyőből.

Magyar Péter hétvégén egyébként pont azért mondta le a szokásos vasárnapi facebookos bejelentkezését, mert a fiaival szerette volna tölteni az időt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy gyűjtése kórházakból: Van, ahol csak egy szelet kenyeret és egy kockasajtot kapnak reggelire a betegek
Hadházy Ákos osztott meg fotókat a magyar kórházi kosztokról. Rengeteget küldtek neki az olvasók.


Hadházy Ákos pénteken osztott meg egy fotót a Facebook-oldalán arról, hogy a dunaújvárosi kórházban mindössze egyetlen szelet kenyér és egy darab főtt tojás volt egy felnőtt beteg vacsorája.

A képviselőnek azóta sokan küldtek fotókat arról, milyen ételeket tettek eléjük a kórházakban, így hétfőn egy kisebb összeállítást osztott meg.

A fotók szerint a gyulai kórházban például egy kockasajt és egy szelet kenyér volt a reggeli, de a dunaújvárosi kórház szülészetén egy kismama is kockasajtot kapott zsemlével. Igaz, itt két sajt is járt. Az Országos Onkológiai Intézetben, nőgyógyászati műtét után az ebéd répás zöldségleves volt egy szintén répás, pépes főétellel, valamint pár darab háztartási keksszel. De Hadházy Ákos szerint a Veszprémi sürgősségi osztályán összesen két szelet kenyeret és három mini vajat kapott egy beteg, akit este vittek be és másnap este engedtek haza. (Összehasonlításként itt van néhány fotó meg itt arról, milyen ételeket adnak a betegeknek egy japán kórházban.)

"Mondhatják, hogy majd visznek a hozzátartozók pótlást, meg a beteg az nyögjön, ugye. De egyrészt van, akinek nem tudnak vinni a hozzátartozói. Másrészt ha az ellátás ilyen színvonalú, akkor milyen lehet az egészségügyi ellátás színvonala – és itt nem az ott dolgozók heroikus munkájáról van szó, hanem a dolgozók és az eszközök hiányáról. Harmadrészt – ahogy látni fogjuk –, a rothadó Nyugaton azért ez is máshogy van"

- fogalmazott Hadházy Ákos.

A képviselő azt is hozzátette, hogy "sokan mondják fideszesek, hogy az ellenzék csak hergel, de nincsen javaslata a javításra", ugyanakkor ez szerinte nincs így. Pédául szerinte "nem kellene szétlopni a kórházakat", illetve úgy gondolja, hogy "a többszintű társadalombiztosítás nem ördögtől való, aki többet hajlandó fizetni, kaphasson plusz szolgáltatást. De ez csak úgy megvalósítható, ha az „alapszint” nem ez. Másrészt szó sem lehet a nagy multi biztosítók megjelenéséről" - fogalmazott.

Hadházy a posztjában arról is írt, hogy a közeljövőben "egészen új és durva példákat" fog mutatni a kórházüzemeltetés területéről. "Az élelmezésre pedig külön rá fogok kérdezni, mert nagyon nagyon csodálkoznék, ha nem lopnák szét azt is" - jegyzi meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: