Hadházy Ákos posztja után hirtelen megjött az engedély az új röntgengép használatára az Uzsokiban, miután hónapokig rengeteget vártak a betegek
Alig telt el pár óra Hadházy Ákos pénteki posztja után, és máris megérkezett a hónapok óta várt engedély: üzembe helyezték az Uzsoki Utcai Kórház új röntgengépét. Az intézményben addig elképesztő állapotok uralkodtak, a betegeknek sokszor órákat kellett várniuk egyetlen működő készülékre – számolt be róla az RTL Híradó.
A híradó rejtett kamerás felvételein egy zsúfolt váróterem látszott, ahol a betegek a vizsgálatra vártak. Egyikük a stábnak azt mondta, a helyzet tarthatatlan.
„Szeptember óta az egyik nem működik, úgyhogy csak egy gép üzemel. Ha orvos küld, akkor nem kell sokat várni, de amúgy 2–3 órával mindig számolni kell” – panaszolta egy beteg.
Hasonló tapasztalatokról számolt be egy hölgy is, aki a hozzátartozóját kísérte. Elmondása szerint szeptemberben az orvos inkább el sem küldte őket röntgenre a meghibásodás miatt, ezért november végére kaptak új időpontot. „Amikor ismét mentünk, kiderült, hogy akkor is csak egy röntgen működött” – mesélte a nő, akit az orvos felkészített, hogy
Végül hazamentek, és később tudták meg, hogy „már otthon voltunk, amikor megtudtuk, hogy 4 órára került volna sorra, vagyis három és fél óra várakozás után.”
Az ügyet Hadházy Ákos, a kerület független országgyűlési képviselője robbantotta ki. „Többen kerestek meg, hogy hónapok óta nem működik az egyik röntgenkészülék, emiatt elképesztően hosszú a várakozási idő” – nyilatkozta az RTL Híradónak. Hozzátette: a kórháztól annyi választ kapott, hogy vettek egy új készüléket, de még az engedélyre várnak. A képviselő értetlenül áll a helyzet előtt.
– tette fel a kérdést Hadházy.
A kórház főigazgatója, Dr. Ficzere Andrea a poszt megjelenése után közölte: az új röntgenkészülék a szükséges szakhatósági engedély megérkezése után már működik. Álláspontja szerint „a speciális orvostechnikai eszközök beszerzése, telepítése és engedélyezése összetett és időigényes folyamat”, de az Országos Kórházi Főigazgatóság dolgozik annak egyszerűsítésén. A sajtónak eljuttatott közleményükből kiderült, hogy egy Siemens Multitom Rax típusú gépről van szó, és szerintük több másik berendezés is rendelkezésre állt, így az ellátás „zökkenőmentesen biztosítható” volt.
A történethez hozzátartozik, hogy az Uzsoki kórház idén többször is a figyelem középpontjába került a „VIP-részlege” körüli botrány miatt, amelyben hatósági és rendőrségi eljárások is indultak. A mostani eset kapcsán a jogszabályi háttér valóban mutatja, hogy egy új röntgengép üzembe helyezése előtt kötelező átvételi vizsgálat és hatósági minőségellenőrzés szükséges, ami időigényes lehet.
Nyitott kérdés marad azonban, hogy a készülék pontosan mikor érkezett meg a kórházba, mikor nyújtották be az engedélyezési kérelmet, és a hónapokig tartó csúszás alatt hány beteg vizsgálata torlódott fel.
Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni: