HÍREK

Hadházy: Polt Péter újabb nagyon nagy hal ellen zajló nyomozást ismert el

A képviselőnek válaszoló legfőbb ügyész megírta, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást folytatnak a SYS IT Service Kft-t illetően.


Az ügyészség.hu közleményéből kiderül hogy újabb fontos ügyben folyik nyomozás, de a Polt péter vezette szervezet nem magától lett ilyen közlékeny, hanem Hadházy Ákos kérdésére volt kénytelen - ha szűkszavúan is, de - válaszolni.

Hadházy írásbeli kérdésre elárulták, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást folytatnak a SYS IT Service Kft-t illetően.

– A nyomozás során gyanúsítotti kihallgatásra került sor – írta plusz információként Polt, de ennél lényegesen többet nem árult el a legfőbb ügyész.

A dolog megértéséhez vissza kell ugrani 2019-be, a Tarlós-féle budapesti vezetés utolsó hónapjaiba - írja a képviselő háttérinformációként az ügyhöz.

"A BKV az év elején írt ki közbeszerzést „informatikai fejlesztési és üzemeltetési feladatok” elvégzésére. “Természetesen” csak egy ajánlat érkezett, a Sys IT Services Kft. öt évre 19 milliárd forintért vállalta a munkát. A cég egyik tulajdonosa Várszegi Zsolt, akinek a neve a parkolási ügyekből lehet ismerős: az ő nevével is fémjelzett SIS Parking Kft. volt az egyik tagja azoknak a konzorciumoknak, amelyek többek között Újbudán, majd Zuglóban is veszteséges parkolási rendszert építettek ki. A cég alvállalkozóként a NER-kedvenc 4iG-t és a Magyar Telekomot jelölte meg."

Az ügyletről itt lehetett olvasni.

– Valami nagy zavar van az erőben, - folytatja Hadházy -, a főügyész ugyanis újabb nagyon nagy hal ellen zajló nyomozást ismert el.

"Megéri sűrűn levelezni Polt Péterrel, néha egészen hihetetlen információkat is megerősít, még akkor is, ha amúgy nem szeretné nagy dobra verni ezeket" – írta Hadházy, aki szerint az alvállalkozók nem, vagy nem teljesen végezték el a munkát, ellenben számláztak, vagyis munka nélkül kaptak pénzt az adófizetők kárára. A képviselő szerint az ügy szálai igen magasra érnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint Magyar Péter miatt bukott egymilliárd eurót a MÁV, pedig a döntés még meg sem született
A bank szerint jelenleg is tart a projekt értékelése. A döntés az igazgatótanács egyik idei ülésén várható.


Lázár János közlekedési miniszter nemrég azt írta: a Tisza Párt akadályozta meg, hogy az Európai Beruházási Bank (EBB) egymilliárd eurós hitelt adjon a MÁV-nak.

A miniszter szerint „Magyar Péter személyesen járt közben, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást”.

A Tisza Párt elnöke erre úgy reagált: Lázár „végleg meghibbant”.

A hvg.hu ezután megkereste az Európai Beruházási Bankot, hogy megtudja, valóban történt-e beavatkozás.

A bank válasza szerint még nem született döntés a kérdéses pályázatról.

Közölték, hogy jelenleg is zajlik a MÁV vasúti infrastruktúra modernizációs programjának értékelése.

Az EBB azt írta, hogy az értékelés a bank „szigorú, átlátható és pénzügyileg objektív kritériumai szerint halad”, és ez a standard értékelési és jóváhagyási folyamat része. Hozzátették, hogy a döntés várhatóan az igazgatótanács idei rendes üléseinek egyikén születik meg.

A bank igazgatótanácsában mind a 27 uniós tagállam, valamint az Európai Bizottság képviselői is helyet kapnak.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Igaz, hogy pedofil vagy?” – Lázár János durván beszólt Szabó Bálintnak
A volt képviselő teljesen kiborult, és már a feljelentést is megtette. Azt mondja, ilyen vádat még soha senki nem hozott vele kapcsolatban.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 01.



Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”

A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,

semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.

„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.

A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.

Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”

A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szentképekkel felszerelkezett ellentüntetők várták Hadházyékat a Ferenciek terén
A független képviselő közölte: megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni.


Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.

Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy

szerintük a múlt héten „súlyos bűncselekmény” történt, amire békés kiállással szerettek volna reagálni.

A fiatal férfi azt mondta: „Általános jelleggel is fontosnak tartjuk azt, hogy bárki, akik úgy gondolja, hogy templomokra támad, papokra támad – mint ahogy sajnos a történelem során számos alkalommal megtörtént Magyarországon is –, akkor mi ott leszünk, és megvédjük a templomainkat.” Hozzátette, hogy jelenlétük békés, és adott esetben imádságra is sor kerülhet.

Hadházy Ákos a tüntetésen arról beszélt, hogy hitre törekvő embernek tartja magát, és majdnem minden nap imádkozik.

Kiemelte, hogy mélyen érinti, amikor „bizonyos futballszerető emberek ki vannak vezényelve”, hogy megvédjék tőle a templomot.

A demonstráción arra kérte azokat a résztvevőket, akik magukat szintén hitre törekvő embereknek tartják, hogy mondják el vele a Miatyánkot.

A mostani tüntetést megelőzően Hadházy Ákos és Reisz Péter Pál ferences szerzetes múlt héten szóváltásba keveredett a téren, miután a templom harangja körülbelül húsz percen keresztül szólt a demonstráció ideje alatt.

Az esetre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. A Facebook-oldalán azt írta: „Magyarországon mindenki ott tüntet, ahol akar. Össze lehet jönni, lehet tiltakozni. De egy szerzetest szidalmazni a templom kapujában, amiért az harangozni merészel, az nem tüntetés. Az inkább szégyen. Aki ilyet tesz, aki másokat erre biztat, az pedig nem a falu bolondja, szimplán gonosz ember. Lelke rajta.”

A keddi tüntetésen Hadházy közölte, hogy megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni. Azt mondta, hogy a Ferenciek tere másik oldalán, „Orbán török barátjának szállodája előtt, a buszmegállóban” tartják majd a megmozdulást. A politikus aljas hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint „aki a kormányt bírálja, az egyházat támadja”.

A ferences templom harangja kedden, a tüntetés ideje alatt nem szólalt meg.

A demonstráció végén a résztvevők a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonultak, ahol este hétkor megemlékezést tartottak. Három évvel ezelőtt ezen a napon bocsátottak el több olyan pedagógust, akik részt vettek a tanártüntetésekben és a polgári engedetlenségi akciókban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötigenes szavazásra buzdít Magyar Péter, szerdán indul a Nemzet Hangja második szakasza
A Tisza Párt elnöke szerint három hét alatt bejárják az országot, október 23-án pedig a fővárosban zárnák a kampányt egy közös menettel.


Magyar Péter szerdán indítja el a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű szavazásának második szakaszát. A szavazáson öt kérdésre lehet voksolni, elsőként a Tisza Világ nevű applikációban, de a pártelnök azt ígéri, önkénteseik három héten belül Magyarország minden településére eljutnak.

„A Tisza több tízezer önkéntese mind a 3155 magyar településre eljut október 23-ig”

mondta Magyar Péter a Facebook-oldalán. A politikus szerint a nemzeti ünnepen Budapesten is találkoznak majd támogatóikkal a Nemzeti Meneten.

A Tisza Párt vezetője arra kéri a választókat, hogy töltsék le az applikációjukat, és vegyenek részt a szavazásban. Jelezte, hogy az aktivisták is lehetőséget biztosítanak majd a részvételre.

Magyar Péter bejegyzésében azt is írta, hogy Orbán Viktor elutasítja a Tisza Párt több javaslatát is. Ezek között említi a személyi jövedelemadó csökkentését, a nyugdíjemelést, a legfeljebb 200 ezer forintos pluszjuttatást több mint kétmillió idős ember számára,

a milliárdosokat érintő vagyonadót, a családi kedvezmények és támogatások emelését, valamint a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények nyilvános kivizsgálását.

„Üzenjünk közösen a bukott és korrupt orbáni maffiának! Küldjünk öt hangos igent!” – fogalmazott Magyar Péter.

A Tisza Párt a Nemzet Hangja szavazás második szakaszát azután hirdette meg, hogy a kormány nemzeti konzultációt kezdeményezett a közteherviselésről.

A pártelnök szerint ez valójában egy lejárató kampány, amely a Tisza ellen irányul, és egy többször megcáfolt adóemelésre épül.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET: