Magyar Péter: Miért nem azok ellen hirdet megtorlást Orbán Viktor, akik fiatalok ellen rémtetteket követtek el?
A TISZA Párt elnöke kemény szavakkal osztotta ki a miniszterelnököt. Szerinte Orbán Viktor nem vállalja a felelősséget a botrányos kinevezésért a gyermekvédelemben.
Magyar Péter a Facebookon reagált a miniszterelnök Harcosok órájában adott interjújára, amelyben Orbán Viktor többek között azt mondta, a Szőlő utcai gyermekotthonnal kapcsolatos pedofil vádak miatt „lesznek súlyos jogkövetkezmények és azért nem lesz kegyelem, mert nem csak csúnyákat mondtak, hanem a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádoltak két kormánytagot”.
A TISZA Párt elnöke a posztban azt írja, „Orbán Viktor a Szőlő utcai otthon kapcsán megtorlásról és jogkövetkezményekről beszél. Csak épp nem a fiatalok ellen rémtetteket elkövetők ellen akarja alkalmazni ezeket.”
Magyar szerint „egy emberséges és működő országban a miniszterelnök vállalná a politikai és morális felelősséget azért, hogy a minisztériumának vezetői - a szakemberek figyelmeztetése ellenére - egy bűnözőt neveztek ki az intézmény élére”.
Hozzátette: egy kormányfő ilyen helyzetben „bocsánatot kérne az áldozatoktól, hogy nem védték meg őket, hanem inkább 10 éven keresztül pozícióban tartottak és kitüntettek egy rémet.”
A politikus azzal az üzenettel zárja a posztját, hogy „a magyar nép legkésőbb 2026 áprilisában meghozza az ítéletét Orbán Viktor felett”.
Az ügy előzménye Kuslits Gábor egykori gyermekvédelmi intézményvezető interjúja volt, amelyben - név nélkül - azt állította, a Juhász Péter Pál által vezetett Szőlő utcai gyermekotthonból hordtak ki fiúkat és lányokat, hogy vezető politikusoknak nyújtsanak szexuális szolgáltatást. Később ellenzéki képviselők a parlamentben is firtatták a témát, az ügyben hallomások alapján felmerült „Zsolti bácsi” személye után érdeklődve.
A felvetésre Semjén Zsolt hevesen reagált, vérvádnak nevezve a magára vett kérdést. Erről Török Gábor politológus azt mondta, átgondolatlan lépés volt, amire a kormányoldal „azt a megoldást választotta, hogy ha már nem tudja letekerni, akkor megpróbálja áttematizálni az ügyet.”
Magyar Péter a Facebookon reagált a miniszterelnök Harcosok órájában adott interjújára, amelyben Orbán Viktor többek között azt mondta, a Szőlő utcai gyermekotthonnal kapcsolatos pedofil vádak miatt „lesznek súlyos jogkövetkezmények és azért nem lesz kegyelem, mert nem csak csúnyákat mondtak, hanem a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádoltak két kormánytagot”.
A TISZA Párt elnöke a posztban azt írja, „Orbán Viktor a Szőlő utcai otthon kapcsán megtorlásról és jogkövetkezményekről beszél. Csak épp nem a fiatalok ellen rémtetteket elkövetők ellen akarja alkalmazni ezeket.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Bilincsben, rabszállítóval bevittek vizeletet venni, mert magas volt a pulzusom” – a belvárosi klubban szórakozó Alexa úgy érzi, megalázták
Lancsák Alexát a születésnapjáról vitték el, majd megalázó módon, nyitott ajtónál kellett mintát adnia. A Drogriporter szerint az ilyen razziák jogsértőek.
Péntek éjszaka csaptak le a rendőrök egy belvárosi szórakozóhelyre, a Zrínyi utcai Dojo klubba, ahol a bent szórakozókat igazoltatták és átvizsgálták – számolt be az esetről az RTL Híradó. A környéket ellepték a rendőrautók, az épületet kordonnal vették körbe, az utcán pedig már többen bilincsben várakoztak.
Lancsák Alexa éppen a születésnapját ünnepelte a barátaival, amikor a razzia elkezdődött. A fiatal nő elmondása szerint a helyszínen senki nem használhatta a mosdót, és a telefonokat is el kellett tenni. „Megalázó volt az egész, megszégyenítő ezt így átélni” – mondta Alexa. Egy másik, közösségi oldalon megjelent beszámoló szerint „mindenkit átvizsgáltak, táskát teljesen átnézték, végigmotoztak mindenhol.”
Az igazoltatás után a rendőrök minden vendég pulzusát megmérték.
Akinek magas értéket mértek, azt kábítószer-fogyasztás gyanújával előállították. Mivel Alexa pulzusa is magas volt, több rendőr kíséretében egy rabszállítóhoz vezették.
„A mellettem álló rendőr azt mondta, sajnos bilincset is rám kell tennie. Visszakérdeztem, hogy ez tényleg komoly? És igen, bilincsben, rabszállítóval vittek be vizeletet adni, csak azért, mert magas volt a pulzusom” – idézte fel a történteket a megalázott nő.
Alexát több sorstársával együtt a II. kerületbe szállították vizeletvizsgálatra.
„Amikor rám került a sor, egy rendőrnő bekísért a mosdóba. Nyitva kellett hagynom az ajtót, és végignézte, ahogy egy pohárba vizeltem”
– tette hozzá.
Az akcióval kapcsolatban Horváth László drogügyi kormánybiztos a Facebook-oldalán közölte, hogy a szórakozóhelyen 211 embert igazoltattak. Közülük 49 főt állítottak elő „klinikai tünetek” alapján mintavételre, végül 16 embernél mutatott ki a teszt kábítószer-fogyasztást, ellenük büntetőeljárás indult.
A Drogriporter szerkesztője szerint azonban az ilyen, mindenkit érintő diszkórazziák nemcsak a dílerek elfogására alkalmatlanok, de jogsértőek is.
„Ez az eredményeihez képest is aránytalanul nagy sérelmet okoz a fiataloknak – azoknak is, akiket csak átvizsgáltak, és azoknak is, akiket előállít a rendőrség. Ezért ez a gyakorlat jogsértő és törvénytelen”
– nyilatkozta Sárosi Péter. A jogvédő egy 2007-es ombudsmani állásfoglalásra hivatkozott, amely szerint az ilyen, megalapozott gyanú nélküli, ránézéses alapon történő kényszerített vizeletvizsgálat alkotmányellenes, és sérti a megalázó bánásmód tilalmát.
A rendőrség az RTL Híradó megkeresésére hétfőre ígért tájékoztatást az ügyben.
Péntek éjszaka csaptak le a rendőrök egy belvárosi szórakozóhelyre, a Zrínyi utcai Dojo klubba, ahol a bent szórakozókat igazoltatták és átvizsgálták – számolt be az esetről az RTL Híradó. A környéket ellepték a rendőrautók, az épületet kordonnal vették körbe, az utcán pedig már többen bilincsben várakoztak.
Lancsák Alexa éppen a születésnapját ünnepelte a barátaival, amikor a razzia elkezdődött. A fiatal nő elmondása szerint a helyszínen senki nem használhatta a mosdót, és a telefonokat is el kellett tenni. „Megalázó volt az egész, megszégyenítő ezt így átélni” – mondta Alexa. Egy másik, közösségi oldalon megjelent beszámoló szerint „mindenkit átvizsgáltak, táskát teljesen átnézték, végigmotoztak mindenhol.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Még az idősebb ovisokra is pelenkát adtak a Heim Pál kórházban: annyi ételmérgezéses gyereket vittek be egyszerre, hogy nem volt szabad WC
A csütörtöki ebéd után kezdődtek a tömeges rosszullétek, a kiszáradás veszélye miatt sok gyereket infúzióra kötöttek. A hatóságok azonnal bezáratták a felelősnek tartott konyhát.
Több mint 600, zömében óvodás és iskolás gyereket érintő ételmérgezés-gyanús esetről tudnak a hatóságok Budapest 13. kerületében. A Heim Pál kórházba annyi beteg gyereket vittek, hogy még a nagyobb ovisokra is pelenkát kellett adni, mert nem volt elég szabad vécé – számolt be róla az RTL Híradó.
A tömeges rosszullétek csütörtök délután, ebéd után kezdődtek, miután a gyerekek tojáslevest és zöldborsós tokányt ettek. Egy 13. kerületben élő édesanya, Csomai Barbara is a kórházban töltötte az éjszakát 3 éves kislányával.
„Hasi görcsökre panaszkodott, levert lett. Gyorsan megmértük a testhőmérsékletét, kiderült, hogy hőemelkedése is van. Utána rohamos gyorsasággal jöttek a hányások, nagyjából 15 percenként”
– mesélte az anyuka, aki szerint egész éjjel folyamatosan érkeztek az újabb betegek.
A kórházi körülmények drámaiak voltak. „A legtöbbeknél hasmenés is jelentkezett, nálunk szerencsére nem.”
„Több, már nagyobb korú gyerekre is pelenkát kellett adni, hiszen egy WC volt, és nem mindig volt szabad, vagy épp nem ért ki időben a gyermek”
– idézte fel Csomai Barbara.
A Heim Pál Gyermekkórház orvosigazgatója, Fekete Ferenc azt közölte, összesen 70 gyerek jelentkezett náluk, közülük 50-et vettek fel osztályos kezelésre. Súlyos esettel nem találkoztak, a legtöbb gyerek a kiszáradás veszélye miatt kapott infúziót.
Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársa elmondta: „Ez bölcsődés, óvodás és iskolás gyerekeket érint. Nem érkeztek más kerületből jelzések, csak a 13. kerület érintett a megbetegedések vonatkozásában.”
A közétkeztetést a kerületben a Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. biztosítja. A cég ügyvezetője a HVG.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy
„a történtek őket is megviselték, a legfontosabb, hogy a gyerekek meggyógyuljanak”.
A népegészségügyi hatóság azonnal felfüggesztette az érintett főzőkonyha működését, és fertőtlenítő nagytakarítást rendelt el. Mintát vettek az ott készült ételekből és a kórházban kezelt gyerekek székletmintáiból is. A vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra, valamint a higiéniai körülményekre is. Az eredményekre jövő hét elejéig kell várni, akkor derülhet ki, hogy pontosan milyen baktérium okozta a tömeges megbetegedést. A vizsgálat idejére a 13. kerületi önkormányzat más szolgáltatótól rendeli meg az ételt az intézmények számára.
Több mint 600, zömében óvodás és iskolás gyereket érintő ételmérgezés-gyanús esetről tudnak a hatóságok Budapest 13. kerületében. A Heim Pál kórházba annyi beteg gyereket vittek, hogy még a nagyobb ovisokra is pelenkát kellett adni, mert nem volt elég szabad vécé – számolt be róla az RTL Híradó.
A tömeges rosszullétek csütörtök délután, ebéd után kezdődtek, miután a gyerekek tojáslevest és zöldborsós tokányt ettek. Egy 13. kerületben élő édesanya, Csomai Barbara is a kórházban töltötte az éjszakát 3 éves kislányával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Pesti Srácok munkatársa elismerte, hogy napokkal korábban tudott a Tisza Világ-felhasználók adatterképéről
Ambróczy Áron egy Facebook-kommentben ismerte be az információit, miközben Rácz Andrást próbálta kioktatni. A botrányos ügyben már a hatóságok is vizsgálódnak.
Személyeskedő kommentben ismerte el Ambrózy Áron, a Pesti Srácok munkatársa, hogy napokkal azelőtt tudott a Tisza Párt szimpatizánsainak kiszivárgott adataiból készült térképről, hogy arról az első cikkek megjelentek volna.
A fideszes publicista Rácz András Oroszország-szakértő posztja alatt reagált, ahol a szakértőnek az szúrt szemet, hogy Ambrózy már november 4-én, három nappal az első híradások előtt közzétett egy bejegyzést, miszerint: „Haverom rádobta a térinformatikát a kiszivárgott bütyökbázisra”. (Bütyökként Magyar Pétert emlegetik politikai ellenfelei). Ambrózy a kommentjében nemcsak megerősítette, hogy tudott a térképről, de technikai részleteket is megosztott. „Az egyéni választókerületeket maga az applikáció tartotta nyilván, a megállapításokhoz pedig, hogy bizonyos evk-ben felül-, más evk-ben pedig alulreprezentáltak az applikációsok, elég volt ezt az egy oszlopot megvizsgálni. Az pedig nem törvénytelen, cserébe legalább nem több, mint kettő perc megcsinálni. Iratkozz be egy excel-tanfolyamra!” – írta, amire Rácz András úgy reagált:
„Nos, immár magától Ambrózytól tudjuk, hogy az egyéni választókerületek alapján vizsgálta az adatbázist vagy ő, vagy »a haverja«”.
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is vizsgálatot indított, miután pénteken ismeretlenek egy interaktív térképet hoztak létre, amelyen a Tisza Világ alkalmazásból kiszivárgott adatbázis alapján listázták a párt szimpatizánsait nevekkel, telefonszámokkal és egyéb adatokkal. A NAIH közleményében leszögezte: a kiszivárgott személyes és különleges adatok tárolása és nyilvánosságra hozatala jogellenes, és a körülményektől függően bűncselekménynek is minősülhet. A hatóság jelezte, hogy lépéseket tett a honlap eltávolításáért, és felhívta a médiaszolgáltatók figyelmét, hogy nem közölhetnek olyan linket, amely a jogsértő adatbázishoz vezet.
A térképről először az Index számolt be, majd a Magyar Nemzet és az Origo is cikket közölt róla, de a NAIH állásfoglalása után a kormánypárti médiumok eltávolították a jogsértő oldalra mutató hivatkozásokat. Az Index szerint a térképen nevek, címek, e-mail-címek és telefonszámok mellett földrajzi koordináták is böngészhetők voltak, ami különösen veszélyessé teszi az adatbázist, mivel összekapcsolja a politikai hovatartozást a pontos lakcímmel.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az esetet „politikailag motivált bűncselekménynek” nevezte, amelynek célja a megfélemlítés. A politikus a belügyminiszterhez fordult, azt kérdezve, hol maradnak a kihallgatások és a házkutatások, és bejelentette, hogy jogi lépéseket tesznek azon médiumok ellen, amelyek a térképet népszerűsítették. A párt a botrány következtében a jelöltállítási szavazást nem a Tisza Világ applikáción, hanem egy másik, nemzethangja.hu nevű oldalon bonyolítja le.
Az adatbázisban érintett állampolgároknak a Magyar Helsinki Bizottság tett közzé feljelentésmintát.
Személyeskedő kommentben ismerte el Ambrózy Áron, a Pesti Srácok munkatársa, hogy napokkal azelőtt tudott a Tisza Párt szimpatizánsainak kiszivárgott adataiból készült térképről, hogy arról az első cikkek megjelentek volna.
A fideszes publicista Rácz András Oroszország-szakértő posztja alatt reagált, ahol a szakértőnek az szúrt szemet, hogy Ambrózy már november 4-én, három nappal az első híradások előtt közzétett egy bejegyzést, miszerint: „Haverom rádobta a térinformatikát a kiszivárgott bütyökbázisra”. (Bütyökként Magyar Pétert emlegetik politikai ellenfelei). Ambrózy a kommentjében nemcsak megerősítette, hogy tudott a térképről, de technikai részleteket is megosztott. „Az egyéni választókerületeket maga az applikáció tartotta nyilván, a megállapításokhoz pedig, hogy bizonyos evk-ben felül-, más evk-ben pedig alulreprezentáltak az applikációsok, elég volt ezt az egy oszlopot megvizsgálni. Az pedig nem törvénytelen, cserébe legalább nem több, mint kettő perc megcsinálni. Iratkozz be egy excel-tanfolyamra!” – írta, amire Rácz András úgy reagált:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a washingtoni megállapodásról: Körülbelül ezer forintos benzinártól menekültünk most meg
A miniszterelnök a Washingtonból hazafelé tartó repülőgépen beszélt a megállapodás részleteiről. Szerinte a sikerrel elkerültük a brutális rezsiemelést is.
Orbán Viktor a Washingtonból hazafelé tartó repülőgép fedélzetén tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Donald Trumppal kötött megállapodás nélkül a benzin ára akár ezer forintig is felkúszhatott volna - írta a Blikk.
„Körülbelül ezer forintos benzinártól és a rezsi két és fél, háromszoros emelkedésétől menekültünk most meg”
– jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő szerint van még egy küzdelem, amit meg kell vívni: „Van még egy energiacsata, ami érinti a magyar háztartásokat és vállalkozásokat, ez pedig a brüsszeli szankció kérdése.” A miniszterelnök kitért a pénzügyi forrásokra is, mondván, ha nincs brüsszeli pénz, akkor van amerikai, mert a mostani tárgyalássorozat azt eredményezte, hogy a magyar gazdaságnak nem lesznek pénzügyi problémái. Hosszú távon az energiafüggetlenség kulcsának az atomenergiát, a naperőműveket és a hőerőműveket nevezte.
A mentesség azért bír kiemelt jelentőséggel, mert Magyarország energiaellátása jelentős mértékben függ az orosz forrásoktól: 2024-es adatok szerint a felhasznált földgáz 74 százaléka, míg a kőolaj 86 százaléka Oroszországból érkezett. A mostani amerikai felmentés kifejezetten a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat gázvezetéken érkező energiahordozókra vonatkozik.
Donald Trump még október végén arról beszélt, Orbán Viktor kért mentességet, de „nem adtuk meg”. Ehhez képest a november 7-i, zárt ajtók mögött lezajlott tárgyalás után a magyar miniszterelnök már a sikeres megállapodást jelentette be, bár annak időtartamáról eltérően kommunikál a két fél.
Orbán szerint Magyarország teljes és időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókat sújtó amerikai szankciók alól, ám a Fehér Házközlése szerint a felmentés csupán egy évre szól. A washingtoni megállapodásnak komoly ellentételezése is van: a csomag részeként Magyarország mintegy 600 millió dollár értékben vásárol amerikai cseppfolyósított gázt (LNG). A megállapodás további részeként a kormány mintegy 100-114 millió dollár értékben vásárol nukleáris fűtőanyagot a Westinghouse-tól, valamint körülbelül 700 millió dollár értékű amerikai védelmi beszerzésekről is szó esett.
Az Európai Unió korábban már biztosított mentességet Magyarországnak, Szlovákiának és Csehországnak a csővezetéken érkező orosz kőolajra, ez azonban nem védett az új, amerikai másodlagos szankcióktól. A mostani alku ezt a problémát hidalja át, legalábbis ideiglenesen.