HÍREK
A Rovatból

Hadházy elárulta, mit csinál ma a Ferenciek terénél, ahol a rendőrség nem engedélyezte a tüntetését

A független képviselő azért megy ki a Ferenciek terére, mert „ma 17 órakor kezdődött volna ott a hatalom által politikai okból betiltott békés tüntetés.


Mint azt mi is megírtuk: Hadházy Ákos ismét tüntetést szeretett volna szervezni az Erzsébet hídra kedd délutánra, de a rendőrség, majd a korábban többször is engedélyt adó Kúria is elutasította a kérvényét. Ettől függetlenül közölte, hogy kimegy a Ferenciek terére.

Kedd reggeli posztjában a független országgyűlési képviselő arról ír, hogy azért megy ki a Ferenciek terére, mert „ma 17 órakor kezdődött volna ott a hatalom által politikai okból betiltott békés tüntetés, amit éppen azért hirdettünk meg, mert a gyáva hatalom lehetővé tette a tüntetők ellen a kínai arcfelismerő rendszerek használatát. Ez újabb, mérföldes lépés a teljes diktatúrába vezető úton”.

Hozzátette, hogy a jelenlétével két dologra akarja felhívni a figyelmet. Egyrészt meg szeretné üzenni, hogy megüzenni, hogy nem hagyják abba és május 1-jén egy békés nagygyűlést tartanak ugyanott. Másrészt pedig azért megy ki a Ferenciek terére kedden, mert erre a napra pontosan olyan tüntetéseket jelentettek be, mint az előző négy alkalommal, most azonban ugyanazt az eseményt tiltották be, amit egy hete még törvényesnek mondott a rendőrség és a Kúria is.

„Az ürügyek zagyvák és nevetségesek (volt képük beleírni pl. azt is, hogy az a baj, hogy túl kevesen voltunk). Nem csoda a zagyvaság, hiszen a valódi okot nem írhatták le: Orbán ezt parancsolta nekik)” - fogalmazott.

Arról is írt, hogy mit fog csinálni ma délután.

„Semmi különöset nem fogok tenni, azaz csak nézelődni fogok, békésen ácsorogni, szelfizni, egy élő videóban elmondani nagyjából az előző pont tartalmát, esetleg sétálni egyet a hídon. Feltéve ha a Fidesz provokatőrei ezt hagyják. Ha esetleg valakinek az jutna eszébe, hogy ő is pont akkor sétál arra, annak sem javaslok ettől más programot”

- fogalmazott Hadházy.

Azt is megjegyezte, hogy nem szeretne pártzászlókat és balhét sem.

„Nem szeretnék rendőrökkel nyomakodó, vagy kormánypárti provokatőrökkel vitatkozó néhány tucat embert, különösen nem pártpolitikusokat. A hatalom nem fél a balhétól, hanem kifejezetten keresi azt, mert tudja, hogy az elriaszthatja a békés tüntetők tömegeit. Pedig ez az egyetlen - a békésen, de nagyon elszántan tüntető magyarok tömege - amitől a Fidesz fél. Lehet, hogy eljött a polgári engedetlenség ideje, sőt, valószínű, hogy már rég szükség lett volna rá. Ez azonban csak egyetlen esetben lehet hatásos: ha az békés, és ha sokan vesznek benne részt” - írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van, van-e más kérdés?
Kifütyülték a sajtó munkatársait Lázár János fórumán. A váci Lázárinfón az újságírók azzal próbálták szembesíteni a minisztert, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, miszerint az ellene tiltakozó romákról közzétett személyes adatok egy igazoltatásból származnának.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



A váci Lázárinfó utolsó perceiben a sajtó munkatársai tehettek fel kérdéseket a miniszternek, de amikor kényes téma került szóba, a megjelent közönség hangosan fejezte ki nemtetszését, kifütyülték az újságírókat, valaki pedig azt kiabálta be az RTL riporterének: "Te hülye vagy".

Az újságírók szembesíteni próbálták Lázár Jánost azzal, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, ami szerint igazoltatták a Gyöngyösön ellene tiltakozó romákat, és innen derültek ki a bűnügyi adataik.

Lázár János kezdetben kitért a válasz elől, és azt ismételgette, Gulyás Gergely már mindent elmondott a Kormányinfón, ennél többet ő sem tud mondani. Végül a sokadik kérdésre belement a részletekbe.

„Volt rendőri intézkedés, ezt elmondta Gulyás miniszter úr, hiszen beazonosították őket. Ha egy védett személy, mint egy miniszter, kormánytag, állami vezető, egy kiemelt közszereplő lakossági fórumot tart, akkor a hatályos törvények szerint védelemre jogosult. És ahhoz is jogom van, hogy megkérdezzem a miniszter urat, mint ahogy meg is tettem, hogy szerinte mi történt a lakossági fórumon. Nekem ehhez mind jogom van, így szólnak a hatályos törvények. Mint ahogy furcsa volna, hogyha valakit megvernek, az nem tudhatja meg, hogy ki verte meg. Van-e más?”

Ugyanakkor arról is beszélt, az RTL állította, hogy igazoltatások történtek, így a rendőrség szerinte az RTL-t cáfolta. Ehhez Lázár annak ellenére is ragaszkodott, hogy valójában az RTL csak idézte az általa elmondottakat.

Lázár János a Telex kérdéseire is azonnal visszatámadt.

„Miért fontos a Telexnek a bűnözők joga ennyire? Miért nem ezek mellé az emberek mellé állnak önök? ”

Ugyanezzel vádolta az RTL-t is, amikor a híradó riportere a kikerült bűnügyi adatokról kérdezte.

„Nem érdekel bűnözők személyiségi joga. Sajnálom, hogy az RTL a bűnözők oldalára áll a tisztes polgárokkal szemben” - fogalmazott.

Később ugyanakkor Lázár János finomított az álláspontján.

„Én azt mondtam, hogy azok a bűnözők, akik a fórumomat megzavarták és fenyegették a választópolgárokat, azok nem érdemelnek ilyen típusú védelmet. Ez az én álláspontom.”

Amikor az RTL arról kérdezte, mit gondol azokról, akik azt állítják, semmilyen bűncselekményt nem követtek el, és az erkölcsi bizonyítványukat is közzétették, a miniszter azt válaszolta, „nincs ilyen”. Hogy ezt honnan tudhatja, arra a kérdésre úgy reagált: „Nem jelentkezett nálam.”

A teljes sajtótájékoztató

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Több biztonsági őr is rámugrott és elvette tőlem” – WC-kefés Lázár-fejet vitt egy résztvevő ajándékba a Lázárinfóra
Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át, mondta a 18 éves fiú a váratlan ajándékról a váci Lázárinfón. A miniszter meglepően reagált.


Váratlan kérdésre adott váratlan választ Lázár János a csütörtök esti váci Lázárinfón. A miniszternek egy 18 éves, saját állítása szerint roma fiatal arról beszélt, hogy

több biztonsági őr is ráugrott, és elvették tőle azt a WC-kefés Lázár-fejet, amit ajándékba hozott a fideszes politikusnak.

„Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át ezt” – fejezte be a fiatalember.

Lázár János úgy reagált: nem tudja, kik vették el tőle az ajándékot, de úgy gondolja, azok az emberek nem hozzá köthetők, hanem valószínűleg helyi biztonsági őrök. Végül azt mondta: arra kéri a fiatalembert hogy várja meg a fórum végén, és szívesen átveszi tőle WC-kefés Lázár-fejet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A bíróság után az ügyvédi kamara is szót emelt a szolidaritási hozzájárulás ügyében hozott rendelet miatt
A Fővárosi Törvényszék nem állítja le a főváros szolidaritási hozzájárulás miatti perét. A bíróság alkotmányossági normakontrollt kezdeményez, és március 16-ra új tárgyalási napot tűzött ki.


A kormány február 3-án rendelettel tiltotta meg, hogy az önkormányzatok pert indíthassanak a tőlük beszedett szolidaritási hozzájárulás miatt, de a lépés a jogászszakma és a bíróságok heves ellenállásába ütközött. A rendelet kimondja, hogy a hozzájárulás megállapítása és beszedése nem minősül hatósági aktusnak, így nem lehet ellene közigazgatási pert indítani. A jogszabály szerint annak rendelkezéseit „a folyamatban lévő bírósági eljárásokban is alkalmazni kell”, ami a most zajló perek leállítását jelentené.

A Magyar Ügyvédi Kamara csütörtöki közleményében úgy fogalmazott, a rendelet „sérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét, a jogbiztonság elvét, a joghoz való hozzáférés elvét, a jogorvoslathoz való jogot, a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát”

írta a Telex. A kamara szerint a rendelet közvetlen beavatkozás „a bíróságok független ítélkezési tevékenységébe, hiszen folyamatban lévő ügyek érdemi elbírálására vonatkozó direkt utasítást tartalmaz.”

A rendelet kihirdetése után több bíróság is jelezte, hogy nem állítja le a folyamatban lévő eljárásokat.

Egy Szigetszentmiklóst érintő perben a bíró a tárgyalás elhalasztásáról döntött, és március 19-re tűzött ki új időpontot. Csütörtökön a Főváros és a magyar állam perében eljáró Fővárosi Törvényszék is kiadott egy végzést, amelyben alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg. A bíróság szerint „a rendelet sérti a jogbiztonság elvét, a jogállamiság elvét, a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát, így egyedi normakontroll eljárást fog kezdeményezni”. A törvényszék egyúttal jelezte, hogy a következő, március 16-i tárgyalást megtartják.

Az ügyben a Kúria is megszólalt a 24.hu megkeresésére. A legfelsőbb bírói fórum azt írta:

„A kérdésben érintett szolidaritási hozzájárulás ügyében indult perek alsóbb fokú bíróságok előtt jelenleg is folyamatban vannak.

E folyamatban lévő perekben az elbírálásukra kijelölt bíráknak kell döntést hozniuk.” Hozzátették, hogy „az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szerint Magyarországon a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak.”

A mostani kormányrendelet előzménye, hogy a Kúria tavaly novemberben a fővárosnak adott igazat egy szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos felülvizsgálati perben, ami mozgásteret nyitott más önkormányzatok számára is a perindításhoz.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány ezzel kimondta, hogy bármilyen bírósági ügyet rendelettel eldönthet a saját javára.

A főpolgármester bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz fordul. Ezzel szemben a kormány álláspontja szerint a rendeletre az Alkotmánybíróság korábbi döntései miatt volt szükség a fizetési kötelezettségek következetes érvényesítése érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Ha az amerikaik és az oroszok jó viszonyban vannak egymással, akkor mi biztonságban vagyunk
A külügyminiszter szerint Európa a háborút akarja, miközben Trump békét hozna. Egy friss fogolycsere és egy katonai megállapodás is az amerikaiak érdeme, állítja.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy csütörtöki Facebook-posztban fejtette ki a véleményét az ukrajnai háborúval és a nagyhatalmi egyeztetésekkel kapcsolatban. A bejegyzést azzal a kijelentéssel kezdi, hogy

ha csak Donald Trumpon és az amerikai kormányon múlna, akkor már béke lenne Ukrajnában.

Állítása szerint „sajnos Brüsszel és a nyugat-európaiak ássák alá a béketörekvéseket”.

A miniszter szerint azonban történt két jó dolog is a nap folyamán. Az egyikről azt mondta:

„Amerikai közvetítésével és amerikai segítséggel egy orosz-ukrán megállapodás született a hadifogyok cseréjéről. Több száz ember térhet haza újra a családjaihoz, a szeretteihez. Ez jó hír.”

Másik pozitív fejleményként azt emelte ki, hogy az Egyesült Államok és Oroszország a magas szintű katonai párbeszéd helyreállításáról döntött.

„Mi itt Közép-Európában pontosan tudjuk, hogyha az amerikaik és az oroszok jó viszonyban vannak egymással, akkor mi biztonságban vagyunk.”

És hogyha az amerikaik és az oroszok újraindítják a katonai párbeszédet, akkor az azt jelenti, hogy a világ biztonsága is jobb helyzetbe került, mint volt az, Megelőzően. Ez mindenképpen egy remek lépés az oroszok és az amerikaiak részéről. Mi ezt üdvözöljük, és ebből is világosan látszik, hogy ha csak az amerikaiakon múlt volna, akkor már béke lenne Ukrajnában, még pontosabban, ha csak Donald Trumpon és az ő amerikai kormányán múlt volna, akkor már béke lenne Ukrajnában. Felszólítjuk az európaiakat, felszólítjuk Brüsszelt, hogy ne akadályozzák a béke törekvéseket, és semmilyen módon ne ássák alá az orosz-amerikai katonai párbeszéd helyreállítását"

– zárta gondolatait Szijjártó Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET: