Hadházy Ákos újabb beruházásnak nézett utána. A politikus a közösségi oldalán osztotta meg, hogy mit tapasztalt Balatonfüreden. A kutatóközpont-projekt helyén egy társasházat talált, erről pedig fotókat is megosztott.
Mint írja:
"Ez kérem itt – a látszat ellenére – egy „kutatóközpont” Balatonfüred legelegánsabb részén, néhány méterre a Jókai villától. Elvileg infarktuson átesett betegek rehabilitációjának kutatására(!) kapott három ÉPÍTŐIPARI CÉG(!) 820 millió(!) forintot. Ezt az átlagember számára felfoghatatlanul sok pénzt úgy sikerült elkutatniuk, hogy építettek egy 16 lakásos társasházat, aminek földszintjén levő „kutatóintézetben” elvileg 12 hónapig kutattak".
Beszámolója szerint a cég honlapján lévő hirdetésben az szerepel, hogy 16 lakást már eladtak. Az épületben pedig egy magánklinika található, és kutatóintézetről nem is hallottak.
"Kevés ennél szemtelenebbül és aljasabbul elcsalt EU-s projektet láttam, pedig erős a mezőny. Az EU-s támogatások hivatalos oldalán található projekleírásról is messziről lerí, hogy senki nem gondolta komolyan, hogy bármit is kutatnának az infarktus utáni rehabilitáció területén. Furcsa is lenne annak tudatában, hogy néhány utcával odébb ott a sok évtizede Balatonfüreden működő szívszanatórium."
Megjegyzi, hogy "a projektleírás két legdurvább mondata még így is meglepő:
1) „A projekt megvalósításának 24 hónapjából az épület építése 12 hónapot vesz igénybe.” Értik ezt?
2) A „kutatáshoz” szükséges orvosi eszközök leírásánál pedig még arra sem vették a fáradtságot, hogy kivegyék ezt a mondatot, ami SZÓ SZERINT ÍGY SZÓL: „A pályázat keretében megvalósítani tervezett és a további kutatások során is használt eszközök, gépek, berendezések beszerzése és kialakítása. (itt Zoli döntése szükséges arról, hogy a Rextra ajánlatában szereplő „alap” berendezéssel, vagy a „mobil műtő” változattal szerepeljenek az eszközök, és a döntés szerinti részt kell beemelni ide)".
Hadházy Ákos újabb beruházásnak nézett utána. A politikus a közösségi oldalán osztotta meg, hogy mit tapasztalt Balatonfüreden. A kutatóközpont-projekt helyén egy társasházat talált, erről pedig fotókat is megosztott.
Mint írja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, mik voltak az indiai repülőszerencsétlenség pilótájának utolsó szavai
A baleset egyetlen túlélőjének rokonai pedig azt mesélték el, hogyan értesültek arról, hogy a férfi gépe lezuhant. A gép egyik fekete dobozát már megtalálták.
Ahogy arról korábban írtunk, megszólalt a sajtónak az indiai tragikus légiszerencsétlenség egyetlen túlélője, aki elmondta: nem hitte, hogy túléli a katasztrófát. A gép 13:38-kor szállt fel az ahmedabadi repülőtérről, és a célja London volt. Néhány perccel később azonban becsapódott a BJ Orvosi Főiskola kollégiumába. A repülőn 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. Az Air India közleménye szerint „a 242 fedélzeten tartózkodóból 241 halálát megerősítették”. Az áldozatok között 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt. „A túlélő egy indiai származású brit állampolgár” – közölték.
A túlélő férfi testvére, Nayan Kumar Ramesh így idézte fel a történteket a Sky News-nak: „Videóhívásban beszélt apámmal, miközben történt a baleset, és azt mondta: Ó, lezuhant a gép. Nem tudom, hol van a testvérem. Nem látok más utast. Nem tudom, hogyan éltem túl, nem tudom, hogyan kerültem ki a repülőből.”
A család Leicesterben él. Egyik rokona elmondta: „Sokkot kaptunk, amikor meghallottuk. Tegnap reggel beszéltem vele utoljára. Egyszerűen teljesen össze vagyunk törve.”
A Hindustan Times értesülései szerint a repülő egyik feketedobozát már megtalálták. Ez a berendezés rögzíti a pilótafülkében elhangzottakat és a repülési adatokat, ami segíthet a vizsgálatban.
A baleset perceiben a pilóták vészjelzést adtak le. A London Evening Standard szerint Sumeet Sabharwal kapitány és társa, Clive Kundar „mayday”-t kiáltott, és Sabharwal jelezte, hogy „nincs tolóerő”, és „nem tudja megemelni a gépet”, miközben még csupán 200 méter magasan repültek.
A járatot egy Boeing 787 Dreamliner teljesítette, és a Flight Radar adatai szerint a kapcsolat szinte azonnal megszakadt a felszállás után.
Ahogy arról korábban írtunk, megszólalt a sajtónak az indiai tragikus légiszerencsétlenség egyetlen túlélője, aki elmondta: nem hitte, hogy túléli a katasztrófát. A gép 13:38-kor szállt fel az ahmedabadi repülőtérről, és a célja London volt. Néhány perccel később azonban becsapódott a BJ Orvosi Főiskola kollégiumába. A repülőn 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. Az Air India közleménye szerint „a 242 fedélzeten tartózkodóból 241 halálát megerősítették”. Az áldozatok között 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt. „A túlélő egy indiai származású brit állampolgár” – közölték.
Vitézy Dávid: Ha főpolgármester-helyettesnek jelölne a budapesti főispán, azonnal lemondanék
Arról is beszélt, hogy továbbra is meg van benne az elégedetlenség, ami miatt 2024-ben elindult a főpolgármesteri posztért, de ezt jelenleg nem tartja aktuális kérdésnek.
A MÁV működéséről, Budapest helyzetéről és a főpolgármesteri ambíciókról is kérdezte a NépszavaVitézy Dávidot.
A fővárosi Podmaniczky Mozgalom képviselője hosszan beszélt a kormány és a főváros közötti elhúzódó vitáról, már-már nyílt harcról. Vitézy szerint kérdés, hogy „meddig érdemes arra várni, hogy tárgyalásos úton elérhető a megállapodás.” Szerinte napokon belül hozzá kell majd nyúlni a B tervhez, amiről azt mondta: ilyet még nem látott, mert „a bizottsági üléstől számítva 15 napja van ezek elkészítésére a városvezetésnek, illetve a cégeknek”.
A volt főpolgármester-jelölt arról is beszélt, hogy a BKV működése a főpolgármester személyes döntéshozatalának eredménye. Mint fogalmazott: „a régi baloldali üzleti köröknek továbbra is bejárása van a cégbe”.
Arról is beszélt, hogy azért szavaz sokszor együtt a Tisza Párttal, mert „ellenzéki szavazók küldtek minket a közgyűlésbe, de közben velünk váltották le a régi MSZP-DK-s világot. Ebből származnak erős konfliktusok a főpolgármesterrel, aki még mindig őket képviseli.”
Szóba került az is, hogy Sára Botond bíróság vitte a főpolgármester-helyettes hiányának az ügyét. A kérdésre, hogy a budapesti főispán felkérésére vállalná-e a posztot, Vitézy azt válaszolta:
„Nem fogadnám el. Ha mégis kineveznének, akkor azonnal lemondanék. Tavaly több szavazattal vesztettem el a főpolgármester-választást, mint amennyivel Tarlós István annak idején megnyerte. Ezt a legitimációt nem áldozom fel egy kormánypárttól jött kinevezés oltárán.”
Beszélt arról is, hogy egy újabb főpolgármester választáson indulna-e. Úgy fogalmazott: „Ma nem látom, miért lenne. A 2029-es önkormányzati választás az új kormány harmadik évében lesz, olyan politikai környezetben, amit ma megbecsülni sem tudunk. Az változatlan és látható, hogy van bennem ambíció Budapest fejlesztésére. Az a fajta elégedetlenség, ami tavaly arra sarkallt, hogy elinduljak a választáson, ma is megvan bennem. De ez most nem aktuális kérdés.”
A MÁV működéséről, Budapest helyzetéről és a főpolgármesteri ambíciókról is kérdezte a NépszavaVitézy Dávidot.
A fővárosi Podmaniczky Mozgalom képviselője hosszan beszélt a kormány és a főváros közötti elhúzódó vitáról, már-már nyílt harcról. Vitézy szerint kérdés, hogy „meddig érdemes arra várni, hogy tárgyalásos úton elérhető a megállapodás.” Szerinte napokon belül hozzá kell majd nyúlni a B tervhez, amiről azt mondta: ilyet még nem látott, mert „a bizottsági üléstől számítva 15 napja van ezek elkészítésére a városvezetésnek, illetve a cégeknek”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy rakétacsapás érte Tel-Aviv központját, egy lakóház is megrongálódott
A támadásról készült felvételen több elfogórakéta indul az égbe, de egy rakétabecsapódás hatalmas robbanást okozott. A környéken található az izraeli hadsereg főhadiszállása és a Védelmi Minisztérium is. Az IDF nem kommentálta az eseményt.
Több elfogórakéta emelkedett az égbe Tel-Aviv egyik épületének közeléből, miközben Irán péntekről szombatra virradó éjjel légicsapásokat mért Izraelre – írja a CNN. Egy szemtanú felvételén az is látható, ahogy egy rakéta becsapódik, nagy erejű robbanást okozva. A robbanás helyszínéről sűrű füst szállt fel.
A Reuters hírügynökség egy másik videót is megosztott, amelyen egy rakéta látható, ahogy a föld felé száguld, majd hajnali 1:35 körül becsapódik Tel-Avivban. A környékről több robbanást is jelentettek. Az egyik felvétel alapján egy lakóépület is súlyosan megrongálódott.
A rakétabecsapódás Kirya térségében történt, ahol az izraeli hadsereg főhadiszállása és a Védelmi Minisztérium is található.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) több hullámban próbálták visszaverni az iráni légicsapásokat péntek estétől szombat reggelig. Az izraeli hadsereg eddig nem árult el részleteket.
Több elfogórakéta emelkedett az égbe Tel-Aviv egyik épületének közeléből, miközben Irán péntekről szombatra virradó éjjel légicsapásokat mért Izraelre – írja a CNN. Egy szemtanú felvételén az is látható, ahogy egy rakéta becsapódik, nagy erejű robbanást okozva. A robbanás helyszínéről sűrű füst szállt fel.
A Reuters hírügynökség egy másik videót is megosztott, amelyen egy rakéta látható, ahogy a föld felé száguld, majd hajnali 1:35 körül becsapódik Tel-Avivban. A környékről több robbanást is jelentettek. Az egyik felvétel alapján egy lakóépület is súlyosan megrongálódott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videóra vették, ahogyan az izraeli légierő lelő egy iráni drónt
Az izraeli hadsereg megelőző csapásként jellemezte az akciót, amit péntek hajnalban hajtottak végre. Azóta Irán is válaszcsapásokat hajtott végre, amiben már hárman életüket vesztették.
Ahogyan lapunk korábban beszámolt róla, az izraeli hadsereg közlése szerint Izrael péntek hajnalban széles körű támadást indított Irán nyugati részén található légvédelmi létesítmények ellen. A légicsapásokban több magas rangú iráni katonai vezető is meghalt. Az áldozatok között van Mohammad Bagheri, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka és Ghulam Ali Rasid, az iráni Hatem al-Anbija parancsnoka.
A támadások után Israel Katz izraeli védelmi miniszter rendkívüli állapotot hirdetett az ország teljes területére, és Izrael teljesen lezárta a légterét.
Mindezidő alatt az izraeli hadsereg videót tett közzé arról, ahogy lelőnek egy Iránból érkező drónt, amely Izraelt támadta: