SZEMPONT
A Rovatból

Hadházy Ákos: Itt most nem Magyar Péterre van szükség, hanem arra az 50-100 ezer emberre, akik kiállnak a saját jogaikért

Az estére tüntetést hirdető független képviselő szerint párhuzamosan is lehet csinálni, amit ő csinál, és amit Magyar Péter. De úgy látja, szükség van az utcai kiállásra, különben a hatalom meglépi a következő lépést a diktatúrába vezető úton.


Délutánra Hadházy Ákos tüntetést hirdetett meg a gyülekezési törvény korlátozása miatt. Bár hétfőn arról posztolt, hogy ezt nem engedélyezték, később kiderült, a rendőrség a közlekedés aránytalan sérelmére hivatkozva csak azt nem engedte, hogy az Erzsébet téren tartsák a demonstrációt, ami emiatt a Ferenciek terén lesz.

A Pride betiltását lehetővé tevő jogszabálymódosítás ellen a független képviselő mellett a Momentum is fellép, a TISZA azonban nem állt bele az utcai politizálásba, bár Magyar Péter jelezte, ha hatalomra kerülnek, senkinek a gyülekezési jogát nem korlátozzák majd. Hadházy Ákossal arról beszélgettünk, mit gondol a legnagyobb ellenzéki erő hozzáállásáról, és miért kell szerinte az utcára vinni az emebereket ebben a helyzetben.

– Tisztázzuk, nem tiltották be a tüntetést, csak nem engedélyezték az Erzsébet hídon, ezért nem ott, hanem a Ferenciek terén lesz, de ott teljesen legális demonstrációt tartanak.

– Igen, ez egy fontos információ, igen.

– Hány embert vár?

– Ezt nem tudom megmondani.

Legutóbb 2000 ember jött el a Parlament elé körülbelül. Remélem, hogy többen leszünk.

Az, hogy ez mennyire lesz sikeres és mennyi értelme van, ez csak attól függ, hogy hányan jönnek el.

– A tüntetés a gyülekezési szabadság korlátozása ellen tiltakozik. Mit gondol, egy ilyen ügy Magyarországon hány embert tud megszólítani?

– Nem tudom. Azt tudom, hogy hány embert kellene tudni megszólítani: nagyon sokat. Ez rajtunk, politikusokon is múlik, hogy el tudjuk-e magyarázni azt, hogy miért fontos tiltakozni. Ez most „csak” egy melegellenes, hergelő törvény, és csak néhány elemét nehezíti a gyülekezési törvénynek. Azonban nyilvánvalóan ez egy pontosan, jó előre kiszámított intézkedéscsomagnak a része, és valamikor most már el kell kezdeni megálljt parancsolni a hatalomnak.

– Ön szerint milyen számítások vannak emögött?

– Ez az orosz mintát követi, amit aztán több országban pontról-pontra átvettek. Fehéroroszországban, Szerbiában, Törökországban, amiket most csinálnak, mind az Oroszországban már végigvitt minták alapján tették, minden jel erre mutat.

– Török Gábor a poloskázós beszéd és a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabálymódosítás elfogadása után azt írta, a Fidesz azt próbálja megakadályozni, hogy Magyar Péter megszólítsa a törzsszavazóit. Ezért az ellenzéket hisztériába kergető témákkal áll elő, és minél ellenállóbb lesz a Tisza, annál messzebb megy. A nekünk nyilatkozó Somogyi Zoltán is úgy gondolja, ha Magyar Péter nyerni akar, nem szabad belemennie az Orbán Viktor által kínált csapdákba. Ha most beleállna ebbe a történetbe, azonnal rá lehetne fogni, hogy az LMBTQ+ lobbi érdekeit védi, veszélyezteti a gyermekek jogait, és erről szólna a közbeszéd, nem pedig a nem működő államról, a korrupcióról, az összeomló gazdaságról.

– Ez számomra teljesen érthetetlen, hiszen bőven van hely a megmaradt sajtóban mind a két témának. És amiatt sem értem, mert

ha valaki attól fél, hogy majd a propaganda ezt kihasználva ellene hangolja az embereket, az nem élt itt 15 évet, és nem tudja, hogy a propagandát nem érdekli az, hogy ki mit mond, ki mit csinál.

Magyar Péter bármit csinál, akkor is brüsszelita, háborúpárti lesz. Tehát én ezt nem látom ilyen szempontból relevánsnak. Ha ez ellen tenni akarunk, akkor magát a propagandát kell megszüntetni. Ehhez egyébként úgy tűnik, egyre inkább megvan az eszköz, hiszen képviselő úrnak sok követője van, nagyon sok embert tud utcára vinni, tehát ebben ő is részt vehetne. Úgy tűnik, hogy ezt ő nem szeretné, de én nem vagyok abban a helyzetben, hogy utasítgassam, vagy tippeket adjak. Én csak azt tudom mondani, hogy ahogy a rák gyógykezelésében szerepet játszik a műtét is, és a kemoterápia is, ugyanúgy, amikor választást akarunk nyerni, akkor természetesen fontos, hogy legyen egy viszonylag hiteles és erős ellenzéki párt, de az is fontos, hogy egyáltalán legyenek választások.

– Azt gondolja, hogy addig is elmehet a kormánypárt, hogy maga a választás kerüljön veszélybe?

– A Fidesz mindenképpen emelni fogja a tétet, és

ha engedjük, akkor minden lépést meg fog csinálni, ami az orosz kottában meg van írva.

Ez teljesen független attól, hogy mit válaszol, vagy mit nem válaszol rá a Tisza, akkor is emelni fogja a tétet, és akkor is meg fogja csinálni. Ezek, ahogy mondtam, előre eltervezett lépések, és nem arról szólnak, hogy a Tisza mit mond, lép, vagy mit nem lép. Viszont ha csöndben maradunk, akkor ezeket a lépéseket végigcsinálják. Nem a Tiszát provokálják, ezek elhatározott lépések azért, hogy a civil embereket, magyar újságírókat, ellenzéki politikusokat lehetetlenítsenek el, vagy vegzáljanak. Erről van szó, és ez teljesen független Magyar Pétertől.

– De az ön szerint nem igaz, hogyha a Tisza Párt beleállna ezekbe az ügyekbe, azzal elriasztaná azokat a szavazókat, akik bizonytalanok, talán átjönnének a Fidesztől, de ezekre a dolgokra nem nyitottak még?

– A propaganda úgyis azt fogja mondani, amit akar, a normális, független sajtó pedig úgyis tényszerűen fog ezekről a kérdésekről beszélni. Ahogy már mondtam az előbb, lehet ezeket a dolgokat párhuzamosan csinálni, meg lehet ezeket osztani, ezeket a feladatokat, és különösen igaz ez azokra az emberekre, akikre szükség van ezeken a megmozdulásokon.

Itt most nem Magyar Péterre van szükség, hanem arra a 40-50-60-100 ezer emberre, akik kiállnak a saját jogaikért.

– Ön régóta azt mondja, hogy akkor változnak meg a dolgok, ha több százezer ember megy ki az utcára. Ez azt jelenti, hogy ön inkább forradalomban gondolkodik?

– Ez így butaság. Régen elmondtam, hogy egy hibrid rezsimben hibrid forradalom kell, de ez egy talán túl erős szó. Úgy fogalmaznék, hogy ki kell küzdeni a választások feltételeit, hogy valódi választások legyenek. Eddig sem azok voltak, de a mostani beígért „tavaszi nagytakarítás” és az alkotmánymódosítás egyértelműen azt mutatja, hogy

a rezsim meglépi a következő lépést a diktatúrába vezető úton, amikor már ellenzéki politikusok, illetve civil aktivisták és újságírók lesznek a hatalom célkeresztjében.

Ezt, ha valaki tétlenül nézi, akkor szerintem komoly hibát követ el, mint akkor is, ha azt gondolja, hogy a következő választások csupán egy eddiginél jobb kommunikációval, vagy jobb jelöltekkel simán abszolválhatóak lennének.

– Miért fél a forradalom szótól? Amiről beszél, az tulajdonképpen egy „színes forradalom”.

– Azért, mert a forradalom az erőszakos. De „hibrid forradalomról” valóban beszéltem, ami semmi más, mint a nyomásgyakorlás békés eszközeinek nagyon határozott és elszánt, konzekvens alkalmazása.

– Ehhez kell a százezres nagyságrendű tömeg.

– Vagy akár több tízezres. Nem az a lényeg, hogy mennyire nagy, hanem az, hogy a tiltakozás ne maradjon abba addig, amíg nincs eredmény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek” – Osvárt Andrea is megszólalt Őrsi Gergely ügyében
Osvárt Andrea színésznő egy hosszú, személyes posztban állt ki a letartóztatott Őrsi Gergely mellett. A II. kerület polgármesterét egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják.


„Nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk” – írta közösségi oldalán Osvárt Andrea a II. kerület polgármesterének ügyéről. A színésznő, aki a kerületben él, egy hosszú, személyes hangvételű bejegyzésben reagált, miután a bíróság múlt csütörtökön elrendelte Őrsi Gergely 30 napos letartóztatását. Péntek este a Mechwart ligetben szimpátiatüntetést is tartottak a polgármester mellett.

Őrsi Gergelyt és a kerület korábbi fideszes polgármesterét, Láng Zsoltot egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy 2011 és 2024 között működő, pártokon átívelő korrupciós hálózatról van szó.

Osvárt Andrea a bejegyzésében arról írt: "Ha forgatókönyvíró lennék sem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek, országnak, világnak a történetében, minthogy imádott Polgármesterünket egyik percről a másikra beviszik a rendőrök. A világ a feje tetejére állt, mi pedig itt maradtunk tátott szájjal, hitetlenkedve, magunkra hagyva - polgármester nélkül".

Elismerte, hogy nem tudja, pontosan mi történt, de úgy érzi, a helyi közösség is áldozata a helyzetnek. "Azt viszont tudom, hogy különbség van bűn, bűnöző és bűnhődés között. Azt is tisztán látom, hogy ebben a világban jelenleg nincs igazság. És nem is lesz" - vélte.

Bejegyzésében arról ír, hogy nemcsak a polgármester, hanem ők is bűnhődnek:

"Egy olyan embert, akit feddhetetetlenségéről, emberségéről és jótetteiről ismertünk csak, most börtönben ül. Meddig? Nem tudjuk. Jogosan? Nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk. Mi, II. kerületiek most hatalmas árat fizetünk. Elvették büszkeségünket, hitünket, reményünket abban, hogy - legalább mi - jó helyen vagyunk. A legjobb helyen".

Osvárt a jövőbeli veszteségek miatt is aggódik: „Kinek a számlájára írhatjuk majd, ha mostantól ennek a kerületnek, az itt élő 80.000 embernek, mókusnak, rókának, fűnek-fának rosszabb lesz?”

A színésznő egy személyes vallomást is tett: "6 éve ismerem személyesen Őrsi Gergelyt. Nem túl közelről, nem szorosan. De azt elmondhatom, hogy soha, egyetlen alkalommal sem - amikor volt szerencsém vele egy légtérben lenni - volt kételyem afelől, hogy nincs még egy ilyen ember. És nem is lesz".

A péntek esti, „Buda szolidáris – Kiállás a Polgármesterünkért, Őrsi Gergelyért” címmel tartott tüntetés szervezői a közösség összetartozását és szolidaritását kívánták megmutatni. A demonstráción többen is kifejezték támogatásukat a letartóztatott polgármester iránt.

Őrsi Gergely a letartóztatása után az ügyvédjén keresztül üzent, amelyben hangsúlyozta, hogy a II. kerületi önkormányzat működése zavartalan, minden feladatot ellátnak. A polgármester egyúttal bírálta az eljárást, mondván, „bedőltek a magyar igazságszolgáltatás szervei” sarokba szorított emberek vallomásainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk