HÍREK
A Rovatból

Hadházy: Agyrém az egész – a rákosrendezői Mini-Dubaj felhőkarcolói a légifolyosó útjába esnek

Szakértőkkel számolta ki, hogy a beruházás rekordmagas épületei útban lennének a nemzetközi repülőjáratoknak.


Az elmúlt napokban ismét felpörögtek az események a Rákosrendezőre tervezett Mini-Dubaj beruházás kapcsán. Karácsony Gergely új módot talált, hogy a főváros megakadályozza a projektet, de Lázár János láthatóan nem adja könnyen. Közben megmutatták azokat a látványterveket is, amiken jól látszik, mennyire kilógnának az új felhőkarcolók a budapesti épületek közül

De mint kiderült, nem ez az egyetlen baj velük. Hadházy Ákos egy újabb problémára hívta fel a figyelmet az arab befektetőkkel megvalósítandó projekt kapcsán. Mint Facebook-bejegyzésében írja:

„Nem kell pilótának lenni, csak rá kell nézni a térképre, hogy lássuk: a kormány arab barátai által megálmodott rákosdubaji felhőkarcolót pont a leszálló repülőgépek „légifolyósójának„ (ez az ún. final, műszeres megközelítéskor pedig ILS siklópályája) kellős közepére tervezik.”

Hozzátette: „A pilóták által használt térkép sem kellett volna hozzá, elég lett volna egy vonalzóval meghosszabbítani a 13R pálya középvonalát 12 kilométerrel, hogy észrevegyék, valami nagyon nincsen rendben.”

Ugyanakkor nem csak a saját számításai szerint lehet gond az ország legmagasabb épületeivel. Mint írja „több, általam megkérdezett szakértő jelezte, hogy gond lehet ezzel. 500 méteres épület egészen biztosan nem építhető oda a jelenlegi szabályok szerint. Egy hozzávetőleges számítás szerint a legmagasabb megengedett magasság a kérdéses helyen kb. 370 méter magas lehet (ez persze még így is otromba, túlméretezett épület lenne és még így sem szívesen ülnék egy alacsony felhőbe burkolt felhőkarcoló ablaka mellett, tudva, hogy pár méterrel feljebb óriásgépek igyekeznek a reptér felé).”

Ugyanakkor egy magán megfejtést is adott a helyzetre: „Persze lehet, hogy az arabok ránéztek a térképre és ezért íratták bele a szerződésbe, hogy az építkezésnek a légügyi szabályoknak sem kell megfelelniük... Agyrém ez az egész.”

A teljes bejegyzést ITT lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mráz Ágoston Sámuel szerint az Orbán poloskázós kijelentése miatti tiltakozás csak műbalhé
Orbán Viktor és Magyar Péter is nagy tömeget vonzott március 15-én, de a kormányfő szófordulatai uralták a közbeszédet. Az ATV által megkérdezett elemzők szerint Magyar nem tudott elég erőset mondani a versenyben.
F. O. - szmo.hu
2025. március 16.



Orbán Viktor és Magyar Péter is nagy tömeget vonzott március 15-én, de a közéleti viták középpontjába a miniszterelnök „poloskázós” kijelentése került. Az ünnepi beszédeket Mráz Ágoston Sámuel és Nagy Attila Tibor elemezték, eltérő szempontokat hangsúlyozva, írta az atv.hu.

A Nézőpont Intézet vezetője,

Mráz Ágoston Sámuel szerint Orbán Viktor beszéde több fontos politikai üzenetet is megfogalmazott, és a tematizációs versenyben sikerült előnyét megtartania.

A miniszterelnök a szuverenitásvédelem és a családbarát adózás összekapcsolásával, valamint az Ukrajna EU-tagságáról szóló kampány elindításával is megerősítette pozícióját. Ezzel szemben Magyar Péter elsősorban az Orbán-ellenes szavazókhoz szólt, de nem tudott olyan hatásos üzenetet megfogalmazni, amely versenyre kelhetett volna a kormányfő kijelentéseivel. Az aláírásgyűjtési akcióját is kritizálta az elemző, mondván, hogy „inkább adatbázis-építésnek tűnik, mintsem egy új téma napirendre vételének”.

Nagy Attila Tibor az Ultrahang műsorában azt mondta, hogy Orbán Viktor beszéde „nem kicsit volt jobb” Magyar Péterénél, és külön kiemelte a „poloskázás” szófordulatot, amely szerinte jobban megragadta a figyelmet. Úgy véli, hogy

Magyar Péter beszéde túl hosszú volt, és kevésbé volt lényegretörő,

mint a miniszterelnöké. Szerinte az ellenzéki politikus által bejelentett „Nemzet hangja” kérdőív nem hozott érdemi újdonságot.

A „poloskázás” kijelentés nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában is. Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Facebookon azt írta, hogy Orbán Viktor beszéde „fertelmes” volt, és „minden morális szempont félresöprése” történt. Mráz Ágoston Sámuel szerint azonban a felháborodás „műbalhé”, és hozzátette, hogy „a magyar politika nyelvezete kemény”. Kiemelte, hogy

„a poloska szó akkor jelent meg a magyar közbeszédben, amikor Magyar Péterről kiderült, hogy titokban és illegálisan felvételt készített”.

A március 15-i beszédek után az is kérdés, hogy a Fidesz vagy a Tisza Párt tudja jobban mozgósítani támogatóit. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a Tisza népszerűsége az év eleje óta csökken, és Mráz Ágoston Sámuel szerint Magyar Péter nem tudott új lendületet venni. A kormányzat témái – például a „húsvéti nagytakarítás” és a külföldi befolyás elleni intézkedések – várhatóan továbbra is napirenden maradnak.

Nagy Attila Tibor úgy látja, hogy bár a Tisza Párt továbbra is veszélyes ellenfél, a mostani beszédek nem változtatták meg jelentősen a politikai verseny állását. Hozzátette, hogy „a gyűlölködés, az egymásra fenekedés nem jó”, és március 15. sem hozta közelebb a politikai oldalak közötti közös pontokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Reagáltak a bírók a poloskázásra: Orbán Viktornak sem megengedhető, hogy kártevőkhöz hasonlítsa a bírókat
A bírók nem korruptak és nem kártevők – üzeni a miniszterelnöknek a Magyar Bírói Egyesület, visszautasítva Orbán Viktor március 15-i beszédének állításait és tiszteletet követelve.


A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) határozottan visszautasította Orbán Viktor március 15-i beszédének azon kijelentéseit, amelyekben a miniszterelnök a bírókat korruptnak nevezte és kártevőkhöz hasonlította, vette észre a 24.hu. Az egyesület a Facebookon közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy

senki – még a kormányfő sem – teheti meg, hogy ilyen jelzőkkel illesse a bírákat.

A MABIE szerint „minden tényszerű alapot nélkülöz” az a kijelentés, hogy külföldi pénzekkel vásárolnák meg a bírákat, és határozottan elutasítják, hogy őket kártevő rovarokhoz vagy állatokhoz hasonlítsák.

Az egyesület kiemelte, hogy az igazságszolgáltatás a három hatalmi ág egyike, és tiszteletben tartja a másik kettőt – a törvényhozást és a végrehajtó hatalmat –, ezért ugyanezt a tiszteletet várják el a politikai szereplőktől is.

A MABIE emlékeztette Orbánt az Alaptörvény emberi méltóságra vonatkozó rendelkezéseire, valamint arra, hogy a bírók esküjük szerint minden ügyet részrehajlás nélkül, kizárólag a törvények alapján döntenek el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor új feladatot bízott Deutsch Tamásra
A politikus eddig Erzsébetvárosban politizált, most pedig a 6-os számú választókerület vezetését vette át. Hadházy Ákos szerint ez azt is jelentheti, hogy ő lesz a Fidesz jelöltje Zuglóban.


Deutsch Tamás vezeti a jövőben a Fidesz zuglói választókerületét. A politikus a múlt héten vette át kinevezését Orbán Viktortól, amit most meg is erősített a 24.hu kérdésére.

Március 15-én Deutsch ünnepi beszédet mondott a Fidesz zuglói szervezetének eseményén, amire Hadházy Ákos, a választókerület jelenlegi ellenzéki országgyűlési képviselője is felfigyelt. Hadházy Facebook-oldalán azt írta, hogy a hírek szerint Deutsch lett a Fidesz új, 6-os fővárosi választókerületének elnöke, és „minden bizonnyal ő lesz a képviselőjelölt is Zuglóban”.

Hadházy vasárnap este még egy bejegyzésben visszatért Deutsch kinevezésére, és azt írta:

„Öröm és megtiszteltetés lesz őt elverni. Úgy tudom, nem volt más, aki elvállalta volna, ezért kellett egy Jolly Joker.”

Deutsch Tamás közösségi oldalán is közzétette kinevezését. Bejegyzésében úgy fogalmazott: „A választókerületi elnöki meló folytatódik. … Hajrá, Erzsébetváros, hajrá, Zugló, hajrá, Fidesz!”.

Deutsch korábban Erzsébetvárosban politizált, ahol családi kötődései is vannak. A kerület képviselőtestületének is tagja volt, és 2023-ban a Fidesz erzsébetvárosi szervezetének elnökévé választották. A helyi alapszervezetet 2022 végén oszlatták fel, miután a párt az időközben elhunyt Bajkai István vezetése alatt jelentős választási vereséget szenvedett.

Az új választókerületi felosztás értelmében Erzsébetváros külső része és Zugló nagyobb területe egyetlen választókerületet alkot. Az eddigi erzsébetvárosi választókerület megszűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Donald Trump már csak viccnek tekinti a megválasztása előtti 24 órás békeígéretét
Az amerikai elnök elismerte, hogy csak szarkasztikus volt, amikor arról beszélt, hogy egy nap alatt véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Ennek ellenére továbbra is biztos benne, hogy sikerrel járhat.


Donald Trump pénteken egy interjúban arról beszélt, hogy „kicsit szarkasztikus volt”, amikor korábban azt mondta, hogy 24 órán belül véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Az amerikai elnök a Full Measure című tévéműsornak adott interjút, amelyben szóba került, hogy korábbi ígérete ellenére közel két hónappal hivatalba lépése után sem sikerült még békét teremtenie.

Trump az interjúban így reagált:

„Nos, egy kicsit szarkasztikus voltam, amikor ezt mondtam.”

Ugyanakkor hozzátette, hogy komolyan gondolja a konfliktus lezárását, és bízik benne, hogy sikerrel jár.

Az AP hírügynökség felidézte, hogy Trump korábban többször is kijelentette, hogy 24 órán belül rendezni tudja a háborút. Az interjúban arról is kérdezték Trumpot, mi történik, ha Vlagyimir Putyin nem járul hozzá a tűzszünethez. Trump erre azt válaszolta: „Rossz hír a világnak, mert nagyon sok ember hal meg.” Ugyanakkor hozzátette: „De azt hiszem, bele fog egyezni. Tényleg. Azt hiszem, elég jól ismerem őt, és úgy gondolom, hogy bele fog egyezni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: