HÍREK
A Rovatból

Ha az Amazonas további 20%-a eltűnik, olyan folyamat indulhat el, ami a megmaradt területeket is elpusztítja

A brazil kormány közben bejelentette, 44 ezer katonát és katonai repülőgépeket vet be a tomboló erdőtüzek megfékezése érdekében, miután Bolsonaro pénteken felhatalmazást adott a hadsereg bevetésére.


Több száz újabb helyen észleltek erdőtüzeket szombaton az Amazonas vidékének mintegy három hete lángoló dzsungelében a hivatalos adatok szerint.

Január óta 78.383 erdőtüzet jegyeztek fel szerte az országban, ami önmagában is többéves rekord, és a szakértők szerint elsősorban az erdőirtásra és a nagy szárazságra vezethető vissza.

A brazil kormány közben bejelentette, 44 ezer katonát és katonai repülőgépeket vet be a tomboló erdőtüzek megfékezése érdekében, miután Bolsonaro pénteken felhatalmazást adott a hadsereg bevetésére.

A jobboldali elnök azért áll a kritikák kereszttüzében, mert korábban kijelentette, hogy az esőerdő védelmében tett lépéseket a gazdasági növekedés gátjának tekinti.

A Business Insider arról ír, mi a tüzek oka, és milyen hatással lesznek a most zajló események a bolygónkra. A portál kiemeli: a tüzek többségét a mezőgazdasági termelők és fakitermelők indították annak érdekében, hogy "földterületeket tisztítsanak meg".

"Az Amazonas környékén felbukkanó tüzek körülbelül 99%-át emberek okozzák - akár szándékosan, akár véletlenül" - mondta Alberto Setzer, a brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) vezető tudósa a CNN-nek.

Ahogyan a CNN meteorológusa, Haley Brink elmagyarázta jelentésében, "[a gazdák] várnak a száraz évszakra, és elkezdenek égetni és megtisztítani a területeket, hogy a szarvasmarháik legelhessenek."

A helyieknek más indítékai is vannak a tüzek okozására. Legalább 400 bennszülött törzs él az esőerdőben, a helyi gazdákat az ő jelenlétük is zavarja.

Brazíliában az idei tűzvész mérete 83%-kal nagyobb az előző évi adatokhoz képest - jelentette a brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet. Brazíliában 40.000 tűz volt 2018-ban, ami az idei jelenlegi 76-000-nek körülbelül fele.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Az Amazonas területe így 1345 négyzetkilométerrel csökkent, ami több mint kétszerese Tokió területének.

A szakértők és a környezetvédők szerint ez a magas erdőirtási arány összekapcsolható Brazília elnöke, Jair Bolsonaro politikájával és retorikájával.

Lapozz a továbbiakért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péternek üzent Orbán Balázs: Eddig minden nyilvános megszólalásodban gátlástalanul, penetráns módon hazudoztál az MCC-ről, akkor ezt egyszer és mindenkorra be lehet fejezni
A miniszterelnök politikai igazgatója azt nehezményezte, hogy Magyar Péter a Mathias Corvinus Collegiumról korábban „gátlástalanul, penetráns módon hazudozott”. Ezt írta kommentben.


A Tisza Párt politikusa egy olyan képet tett ki a Facebook-oldalára hétfőn, amin MCC-s diákokkal látható a budapesti reptéren.

Erre reagált Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki azt nehezményezte, hogy Magyar Péter a Mathias Corvinus Collegiumról korábban „gátlástalanul, penetráns módon hazudozott”.

„Két dolog miatt örülök ennek a képnek:

1. Eddig minden nyilvános megszólalásodban gátlástalanul, penetráns módon hazudoztál az MCC-ről. Akkor ezt egyszer és mindenkorra be lehet fejezni. Eddig ugyanis “janicsároztad” őket, most meg máshogy akarod a politikai céljaidra felhasználni a diákokat!

2. Szép történet lesz, amikor majd együtt végignézzük, ahogy ugyanezzel a forradalmi lendülettel belemasírozol a Néppárt háború-, migráció- és genderpárti vonalába. Brüsszeli tanulmányút a javából!”

- írta a kép alatt Orbán Balázs kommentben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rugdostak és fojtogattak az osztálytársai egy elsős kislányt egy szombathelyi iskolában
Az amúgy is visszahúzódó, félénk gyereket nagyon megviselték a történtek, pszichológushoz jár, hogy fel tudja dolgozni a traumát.


Rendszeresen rugdostak és fojtogattak az osztálytársai egy elsős kislányt egy szombathelyi iskolában - írja a Nyugat.hu. A lapnak az egyik szülő azt írta, hogy aggódnak a szülők a gyermekeikért.

Az esetek sora egy szemüvegkarcolással kezdődött, aztán

csúfolták, lökdösték, és elvették a kislány ennivalóját. Volt, hogy gyomorszájon vágták a mosdóban, megrugdosták, legutóbb pedig egyikük fojtogatta.

A fojtogatás után kórházba is került, de a rugdosás után is jártak vele a szülők a szombathelyi kórház sürgősségi osztályán, mert bordazúzódása lett. A bántalmazott kislány édesanyja nem akarat beszélni az ügyről, de a levélben leírtakat megerősítette a lapnak.

A helyzetet nehezítette, hogy a kislány legtöbbször nem merte elmondani szüleinek, hogy mit tettek vele. Az amúgy is visszahúzódó, félénk gyereket nagyon megviselték a történtek. A rendszeres bántalmazások miatt félt iskolába menni, szorongott, ez pedig később testi tünetekben is jelentkezett: gyomorfájás, hányás, hasmenés formájában. A gyerek jelenleg is pszichológushoz jár, hogy fel tudja dolgozni a traumát, de az egész családot nagyon megviselték a történtek.

A szülők többször is beszéltek a bántalmazó gyerekek szüleivel, akik között volt, aki nagyon, míg más kevésbé volt együttműködő. Az osztályfőnöknek és az igazgatónak is szóltak, ők kérték a Család- és Gyermekjóléti Központ segítségét, akik bekapcsolódtak az ügybe.

A lap megkereste az illetékes tankerületi központot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy minden szükséges segítséget megadnak az iskola részére, és „amennyiben indokolt, külső szakemberek bevonásával teremti meg a kiegyensúlyozott nevelési, oktatási feladatok ellátásának feltételeit”.

Miután a Nyugat.hu megkereste az érintett iskolát, tartottak egy rendkívüli szülői értekezletet, ahol szerintük minden tisztázódott. Ezért a gyerekek érdekeire hivatkozva azt kérték a laptól, hogy ne közöljék a cikket.

A Nyugat.hu szerkesztősége azonban később kapott egy újabb levelet, amelyet az osztály szülői közössége nevében írtak alá. Ebben azt írták, hogy a rendkívüli szülői értekezleten nem született megnyugtató megoldás sem az iskola, sem az osztályfőnök részéről.

„Az iskolának az igazgatónővel az élen csak az számít, hogy a suli jó híre ne sérüljön”

- írták, hozzátéve, hogy felmerült a bántalmazások eltussolása is az iskola és néhány szülő részéről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Magam részéről állok elébe” - Vitézy Dávid is a Kúriához fordul a választás megismétlése miatt
Ha megismételt választás kell két kerületben vagy egész Budapesten tartani, azt minél gyorsabban le kell bonyolítani, hisz a választók végre azt szeretnék, hogy az őket képviselők a városukkal foglalkozzanak. Ne a választásokkal.


Vitézy Dávid is csatlakozik Karácsony Gergelyhez a főpolgármester-választás eredményének megtámadásában, a IV. és a VII. kerületben nyújt be jogorvoslati kérelmet.

A 2024-es választáson induló főpolgármester-jelölt, Vitézy a friss Facebook-posztjában azt írta, amennyiben a Kúria ennek az indítványnak nem ad helyt, újraválasztott főpolgármesterként a lemondásával az új választást „bármikor maga is el tudja érni”.

„Magam részéről állok elébe, bármelyik úton is éri el végül az új választás kiírását.”

- tette hozzá Vitézy Dávid.

A politikus a bejegyzésben arról is írt, bízik abban, hogy a jogorvoslati eljárások gyors lezárásával végre pontot lehet tenni a június 9-i választás eredményére.

„Ha pedig a Kúria szerint is megismételt választás kell két kerületben vagy egész Budapesten, azt minél gyorsabban le kell bonyolítani, hisz a választók végre azt szeretnék, hogy az őket képviselők a városukkal foglalkozzanak, ne a választásokkal.”

- írta Vitézy a közösségi oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újraszámolták a szavazatokat Győrben, így is Pintér Bence nyert
Hét választókörben volt újraszámlálás. A lokálpatrióta egyesület színeiben indult, de az LMP és a Momentum által is támogatott Pintér Bence így öt szavazattal többel nyert.


Hétfőn újraszámolták a június 9-én leadott polgármesteri szavazatokat Győrben, a vármegyeházán.

Az újraszámolás eredményeként Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZV), az LMP-Zöldek és a Momentum jelöltje 440 helyett 445 szavazattal nyert

– írja az MTI.

A szavazatokat a 13-as, 16-os, 18-as, 30-as, 32-es, 53-as és 54-es választókörben számolták újra, miután a területi választási bizottság pénteken helyt adott Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester jogorvoslati kérelmének. Az újraszámolás reggel 9 órakor kezdődött, és nyilvánosan zajlott.

Mester László, a területi választási bizottság elnöke elmondta, hogy

a szavazókörök lényegében jól számoltak június 9-én.

Az újraszámolás után Kovács László (Civilek Győrért) szavazatai eggyel csökkentek, Pintér Bencéé eggyel nőttek, míg Dézsi Csaba Andrásé néggyel csökkentek.

A végleges eredmények szerint Pintér Bence 18 298 voksot kapott, Dézsi Csaba András 17 853-at. Borkai Zsolt (Borkaival Közösen a Jövőnkért) 15 871-et, Glázer Tímea (DK-Jobbik) 2 026-ot, Koródi István (Mi Hazánk) 1 767-et, Kovács László (Civilek Győrért) 1 668-at, Balla Jenő (Összefogás Győrért Egyesület) 1 258-at.

Összefoglalva: Pintér Bence maradt az élen, öttel több szavazatot kapott, míg Dézsi Csaba András néggyel kevesebbet.

Az eredmények nem hoztak nagy meglepetést, de a szavazatok újraszámolása megerősítette a választási bizottság munkáját.

Link másolása
KÖVESS MINKET: