Gyurkó Szilvia a javítóintézeti botrányról: A tavalyi átvilágításon a bicskei gyermekotthon igazgatója is átment volna
120 millió forint készpénzt találtak nála, évek óta tízmilliós kocsikkal járt, és a 444 szerint már évekkel ezelőtt érkezett ellene rendőrségi bejelentés, folyt ellene belső vizsgálat, mégis 14 éven át igazgathatta a Szőlő utcai javítóintézetet az a férfi, akit most emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak, vagyis azzal, hogy élettársával együtt lányokat kényszerített prostítúcióra. A férfit korábban a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól elbocsátották, majd az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottságtól is eltávolították etikai vétség miatt. Ennek ellenére mégis igazgató lett a Szőlő utcában. Az egyik korábbi főnöke elmondta, amikor a minisztériumból megkeresték, azt tanácsolta, ne nevezzék ki. Ennek ellenére megtették.
Hogyan működhetett ennyi éven át háborítatlanul ilyen feltűnően? És hogyan úszhatta meg a bicskei botrány után bevezetett életvitel-vizsgálatot? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítójával, Gyurkó Szilviával beszélgettünk.
– Tavaly a kegyelmi botrány után a kormány elhatározta, hogy átvilágítja az összes gyermekvédelemben dolgozót. Most egy újabb borzalmas visszaélésre derült fény. Hogyan lehetséges ez?
– Mi már akkor is jeleztük, amikor a kifogástalan életvitellel kapcsolatos kérdőív nyilvánossá vált, hogy
Miközben valóban nagyon fontos, hogy legyenek megfelelő szűrések, alkalmassági vizsgálatok és rendszeres utánkövetések annak érdekében, hogy azok, akik a gyerekek körül vannak, valóban biztonságot tudjanak nyújtani, és ne jelentsenek kockázatot a gyerekekre vagy a munkatársakra nézve. A kifogástalan életvitel-vizsgálaton legnagyobb eséllyel azok buknak meg, akik ellen korábban már volt eljárás, vagy vannak olyan látható, igazolható problémáik, amelyek korábbi vizsgálatokra utalnak. Most, a Szőlő utcai ügyben is, csakúgy, mint korábban a bicskei ügyben, alapvetően úgynevezett „puha" jelzésekről volt szó. Tehát amikor gyerekek, dolgozók vagy akár a vezetéssel, szakmai hozzáállással szemben kritikus észrevételek érkeznek.
Ez két nagyon fontos problémára is ráirányítja a figyelmet. Az egyik, amit a kezdetektől hangsúlyozunk, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat hamis illúziót kelt. Mintha a vizsgálatok lezárását követően azt mondhatnánk, hogy nincsenek problémás szakemberek a gyerekvédelemben, pedig vannak. A másik komoly probléma, hogy a jelenlegi intézményi szabályzatok nem tartalmaznak rögzített eljárásrendet arra az esetre, ha vezető beosztású személlyel szembeni jelzés érkezik. 2024-ben volt esély arra, hogy ezen javítsanak. Tavaly a Belügyminisztérium módosította a szakellátási intézményeken belüli jelzésekre vonatkozó valamennyi módszertani útmutatót. Most már mérlegelés nélkül kell jelezni a gyermekekkel szembeni visszaéléseket. Ez reménykeltő, mert ha a rendszernek megfelelő kapacitása van, és komolyan veszik ezeket a jelzéseket, sokkal több belső ügy derülhet ki. Viszont a statisztikai adatgyűjtés jelenlegi rendszere miatt a 2024-es adatokat csak nyár végén látjuk majd, jelenleg még csak a 2023-asak állnak rendelkezésre. Így most még nem tudjuk megmondani, hogy valóban érkezett-e több jelzés a módszertani útmutatók módosítása óta, vagy nem. Továbbra is probléma, hogy az ügyek kivizsgálására nincsenek olyan szakmai protokollok, melyek megfelelnének a nyugat-európai sztenderdeknek.
A harmadik probléma a transzparencia hiánya. Mióta a Belügyminisztériumhoz kerültek a gyermekvédelmi intézmények, ez látványosan fokozódott. Korábban sem voltak igazán nyitottak a gyermekvédelmi intézmények, sem a gyerekotthonok, lakásotthonok, sem a speciális és különleges intézmények, javítóintézetek, de amit az elmúlt években tapasztalunk, hogy milyen szinten nem jönnek ki információk, mennyire zárttá válik a rendszer, önmagában is növeli a bántalmazás kockázatát. Hiszen így sokkal kisebb az esélye annak, hogy valaki észrevegye, mi történt, beléphessen, információt hozzon ki a zárt kapuk mögül.
- A most lebukott igazgatóval kapcsolatban már a korábbi munkahelyén is voltak aggályos történetek, ráadásul teljesen nyilvánvalóan nem az ottani fizetésének megfelelő életszínvonalon élt. Ezek nem olyan dolgok, amiket egy alapos átvilágítás során fel kellene tárni, meg kellene találni?
- Ez egy nagyon fontos dolog lenne. Amikor azt említettem, hogy a nyugat-európai sztenderdek szerint kellene ezeket az ügyeket kezelni, akkor abba azt is beleértettem, hogy az ENSZ gyermekjogi bizottsága szerint és az Európai Uniós ajánlások szerint is minden ilyen ügyben általános átvilágításnak kell történnie, tehát nemcsak azt kell megnézni, hogy ki az a személy egyénileg, aki felelősségre vonható azért, ami történt, hanem meg kell nézni azt is, hogy
Ha voltak jelzések, azoknak miért nem volt következménye, ha volt vizsgálat, és annak volt valami eredménye, akkor annak miért nem volt konzekvenciája? Tehát a konkrét egyéni felelősség megállapításán túlmenően nagyon fontos, hogy azokat a tanulságokat is levonjuk, amik a rendszer további fejlesztéséhez szükségesek. Amikor azt mondtam, hogy nincs transzparencia, az erre is vonatkozik. Az elkövetők közvetlen környezetének, közvetlen munkatársaiknak nagyon sok esetben vannak információik arra vonatkozóan, hogy az adott szakember nem úgy viselkedik, ahogy kellene, vagy olyat tesz, ami egyébként bántalmazó lehet, vagy nem jó. Annak, hogy miért nem történik ezekben az ügyekben olyan lépés, ami szükséges lenne, ennek megint sokféle oka lehet az egészen cinikustól kezdve, mert annyira kevesen vannak a rendszerben, hogy egyszerűen nem kockáztatják meg, hogy valakit elküldjenek, akkor sem, ha az ő működése aggályos, odáig, hogy érdekelt abban, hogy ne emelje fel a szavát, mert meg akarja tartani a munkahelyét, vagy, hogy adott esetben megfenyegetik.
Sajnos a magyar gyerekvédelem egy része az elmúlt években kontraszelektálttá is vált, miközben ott vannak a rendszerben a vitathatatlan hősök, akik a vállukon tartják ezt a súlyosan alulfinanszírozott és elképesztő munkaerő- és forráshiánnyal küzdő rendszert. De mellettük ott vannak azok a kollégák is, akik konkrétan tesznek rá, hogy mi van a gyerekekkel, nem foglalkoznak velük, nem tekintik őket értéknek, nem tekintik őket ugyanolyan gyereknek, mint akár a saját gyerekeiket. Nem értik azt, hogy mit jelent egy traumatizált gyerek működésében az átszexualizáltság, képesek azzal elintézni, ha egy gyerek prostitúció, vagy emberkereskedelem áldozatává válik, hogy „ ezek ilyenek, nekik a vérükben van, egyébként is ez történne vele”, és különböző önfelmentő narratívák és mechanizmusok jelennek meg a rendszerben, amik például azokat a szakembereket, akik amúgy látják, hogy mi történik, megakadályozzák abban, hogy ezt egyrészt problémaként azonosítsák, másrészt a gyerek oldalára álljanak, harmadrészt annak lássák a gyereket, ami: áldozatnak egy visszaélésben. Ez is többek között amiatt van, mert
például az átszexualizált viselkedésben, kamaszkorban. Ezek a fajta tudás- és ismerethiányok, és egy rossz attitűd, összeadódva előidézhetik azt, hogy valakinek a szeme előtt zajlanak ilyen folyamatok, miközben ő azt gondolja, hogy nincs ezzel semmi baj.
– Azt mondta, önök jelezték, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője is átment volna egy ilyen vizsgálaton. Ezek szerint volt valamiféle párbeszéd a minisztériummal?
– A „párbeszéd” szó használata itt azért erős eufemizmus. Az, amit említettem, hogy „jeleztük, hogy átment volna” kétféle módon történt. Egyrészt a Gyermekjogi Civil Koalíción keresztül, amelyben sok szakmai szervezet részt vesz, akik gyermekjogi, gyermekvédelmi kérdésekkel foglalkoznak. A koalíciónak volt egy állásfoglalása a kifogástalan életvitellel, illetve a 2024-es szabályozási módosításokkal kapcsolatban. Ez volt az egyik csatorna. A másik a nyilvánosság, ahol szintén szóvá tettük ezeket az aggályokat. Valamiféle szakmai együttműködés valóban van a Belügyminisztériummal. Például a jelzőrendszer kapcsán fejlesztettünk egy alkalmazást, amely segít az embereknek megérteni és jól használni az új szabályokat. Ehhez kértünk állásfoglalást a Belügyminisztériumtól, amit meg is kaptunk. Részt veszünk az Igazságügyi Minisztérium gyermekjogi munkacsoportjában is, amelynek, ha minden igaz, néhány héten belül lesz is egy ülése, ahol ott tudunk lenni. Bár ezek jó alkalmak arra, hogy egyáltalán legyen mód a szakemberek közötti kommunikációra, azonban az a tapasztalatunk, hogy
A kifogástalan életvitel-vizsgálattal kapcsolatban is sokkal markánsabb vélemények is megfogalmazódtak arról, hogy ez jó irány-e vagy sem, de valódi meghallgatásra nem találtak ezek az észrevételek. Tehát ezek egyelőre inkább egymás mellett való elbeszélések.
– Hogyan lehetne a prevenciót megerősíteni?
– Egy kicsit messzebbről kezdem a választ. Látni kell, és ezt most az Állami Számvevőszék tavaly év végén közzétett jelentéséből idézem, amely a szakellátási rendszer átvilágítása után készült, valamint az elmúlt időszak jelzőrendszeri értekezletei is ezt erősítették meg, hogy a szakellátásból minden hetedik, az alapellátásból pedig minden tizedik szakember biztosan hiányzik, és ez mostanra kiegészült azzal a megdöbbentő adattal, hogy három munkavállalóból csak egy az, aki stabilan jelen van. A másik kettő folyamatosan cserélődik, azaz egy-két hónap, fél év után otthagyja a munkahelyét. Ez azt jelenti, hogy
Ebben a helyzetben szakmai közösségeket fejleszteni, építeni, megerősíteni elképesztően nehéz. És ezt a helyzetet tovább rontotta ez a bizonyos kifogástalan életvitel-vizsgálat. Ennek minősége, megközelítése és nyilvános kommunikációja sok kiváló szakembernek az utolsó csepp volt a pohárban. Tapasztalt dolgozók hagyták ott a pályát, és nem ritkán azt hallani, hogy azt veszik fel az intézményekbe, “aki éppen arra jár”. Azt mesélték kollégák, hogy
Az ilyen belépő munkatársakat, akik nem tekinthetők szakembereknek, mert nincs meg a képzettségük, a régi motorosok tudják érzékenyíteni, tanítani. Ők viszont sokan elmentek tavaly, két hullámban is: nyáron és év végén. Ez országos jelenség. Eddig azt mondtuk, hogy főleg azokon a megyékben súlyos a helyzet, ahol a munkaerőpiac szerkezete miatt van alternatíva (Pest megye, nyugati határszél), de mostanra országosan is megállapítható a rendkívül súlyos munkaerőhiány. Közben pedig folyamatos a gyerekek beáramlása a szakellátási rendszerbe. Az intézmények átlagosan egész évben 15–50%-os túltelítettséggel működnek. Vagyis a kevesebb, és kevésbé képzett szakember sokkal több, és problémásabb sorsú gyerekkel kénytelen foglalkozni. Ezekhez a problémákhoz hozzátartozik például a szerhasználat is: egy addiktológiai közalapítvány tavalyi kutatása szerint azok a gyerekek, akik úgy kerülnek be a szakellátási intézményekbe, hogy nem szerhasználók, ott komoly esély van rá, hogy azzá válnak. Ön a prevencióról kérdezett, és ezért kellett ilyen messziről kezdenem, mert
Ezt az óriási munkaerőhiányt és alacsony presztízst el kell mozdítani: legyen vonzó a pálya azoknak is, akik jól képzettek és magas státuszúak, és a pályakezdők is hivatásként, életpályaként tekinthessenek a gyermekvédelemre. Ehhez az is kell, hogy a gyermekvédelmi rendszer megfelelő szakmai támogatást biztosítson. Ha valaki nevelőként dolgozik egy gyermekotthonban, lakásotthonban vagy javítóintézetben, ne érezze magát magára hagyva, hanem kapjon folyamatos, szakmai segítséget. És nem is csak érzékenyítésről van szó, ez a szakmai alapok része kellene legyen. Tudni kellene, hogy mit jelent a traumatizált gyerek viselkedése, hogy mit jelent, ha kiemelték a családból, milyen jele lehet a kriminális devianciának, amely sokszor a bántalmazotti lét következménye. Tudni kell, hogyan válhat egy áldozat később elkövetővé, és hogy ez nem egyszerű „jellemhiba”, hanem egy érthető, és megelőzhető folyamat része. A Hintalovon Alapítványnál például el tudtunk indítani ingyenes, akkreditált képzéseket, kifejezetten a szakellátásban dolgozóknak, szexedukációs témában. Ez segít megérteni, hogy miért kezdik ezek a gyerekek korábban a szexuális életet, miért jellemző sok esetben a promiszkuitás, miért magasabb náluk az emberkereskedelem, prostitúció, pornográfiába vonódás kockázata. Meg kell érteni azt is, hogy a szexualitás hogyan válhat egyfajta hatalmi nyelvvé, például kortársak futtatnak kortársakat, hogy egy egykori áldozat hogyan válhat később maga is kihasználóvá.
Őszintén mondom: nem gondolom, hogy a minisztérium rossz szándékból nem foglalkozik ezzel. Feltételezem, hogy az ágazati irányítás is pontosan tudja, mire lenne valójában szükség. De az alapfeltételek, azaz a pénz, hiányzik. Tavaly például beígérték a bérrendezést, de a 2026-os költségvetés tervezetében nem szerepel, erről már a szakszervezet is beszél.
– Mekkora összegre lenne szükség egy bérrendezéshez ebben a szektorban?
– Nem tudom megmondani, pontosan mekkora összegre lenne szükség. Az viszont biztos, hogy a tavalyi évben nagyon sok intézményt összevontak, sokat be is zártak, és ez nem szakmai alapon történt. Az intézmények bezárásának és összevonásának legfőbb oka az volt, hogy nincs elég szakember, aki a gyerekekkel foglalkozhatna. Azonban minél több gyereket, köztük minél több problémás sorsút zárnak össze kis helyre, egyre kevesebb felnőtt felügyelete mellett, annál nagyobb az esélye annak, hogy ott nem jó dolgok történnek.
– Mekkora lehet a látencia? Tehát most megint valami a felszínre került, de körülbelül hány lehet az olyan eset, amiről nem tudunk?
– Én azt gondolom, hogy minden egyes esetre jut tíz másik. Tehát egyetlen, gyerekkel szemben elkövetett szexuális visszaélés vagy hasonló kizsákmányolás mögött tíz másik olyan eset van, ami rejtve marad. És ez egy nagyon konzervatív becslés.
