HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány Orbánt elemzi: A mi Viktorunk olyan, mint Béla, aki belépve a kocsmába azt hiszi, hogy félnek tőle, azért húzódnak arrébb a többiek

A DK politikusa szerint a kormányfő „nem Európa erős embere, hanem a legkínosabb fickó a földrészen”, meg is indokolta, miért gondolja így.


Orbán, a szégyenember címmel hosszú bejegyzést tett közzé Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán.

A DK elnöke az unió és a magyar miniszterelnök viszonyát elemezte írásában. Azt írja:

"Emlékeznek, amikor szorítottak a megyei szavalóversenyen saját iskolájuk versenyzőjének? Nem biztos, hogy úgy egyébként kedvelték a lányt, talán valóban fura is volt egy kicsit, de ez a szavalóverseny egy másik helyzet volt. Ő egy kicsikét mi voltunk, mert minket képviselt, az iskolánkat. Pokoli volt, ha belesült a szavalatba, az ő kudarca a mi szégyenünk is volt, ha meg győzött, akkor felállva hujjogtunk, és vörösre tapsoltuk a tenyerünket" - kezdte a politikus. Majd rátért Orbán Viktorra:

"Orbán kudarca a mi kudarcunk. Szégyene akkor is a mi szégyenünk, ha nekünk, úgy konkrétan, semmi közünk hozzá"

- vélekedik. Majd egy példát is ír:

"El tudják képzelni a helyzetet, amikor a falusi kocsmába nem engedik be Bélát, mert nem odavaló, mert Béla kínos ember, akinek a jelenlétében mindenki pocsékul érzi magát. Ha meg mégis bemegy, akkor a többiek elhúzódnak, csendesebb lesz a beszélgetés, csak arra várnak, hogy menjen már el Béla. Még rosszabb, ha Béla nem veszi észre, hogy mindenki más szerint ő egy kínos pasas, és félreértve a helyzetet, azt hiszi, hogy azért nem áll vele senki szóba, mert félnek tőle. A mi Viktorunk olyan, mint Béla.

Nem veszi észre, hogy nem Európa erős embere, hanem a legkínosabb fickó a földrészen" - írja Gyurcsány.

Szerinte: "Az egyetlen miniszterelnök, aki olyan európai pártszövetségbe vitte be a pártját (Patriots for Europe), amely köré a többiek úgynevezett cordon sanitaire-t húztak. Ez az eredetileg a járványügyben használt francia kifejezés azt az egészségügyi karantént, zárlatot jelenti, amelyet azért állítanak fel, hogy a fertőző betegség ne jusson ki egy körülzárt helyről.

Európában pár évtizede ezt használják azokra a politikusokra, pártokra, frakciókra, akiket, amelyeket távol kell tartani az egészséges közélettől, akiktől félteni kell az európai életet, a hétköznapok még létező nyugalmát. Verheti a mellét Orbán, hogy elfoglalta Európát, ma a 720 fős parlamentben ez a csoport összesen 84 főt számlál. És igen, senki nem áll velük szóba.

Nem Orbán foglalta el Európát, hanem Európa szigetelte el Orbánt"

- állapítja meg. Majd hozzáteszi:

"Orbán, mint az EU elnökségét adó soros elnök a szokás szerint beszédet mondott volna az új Európai Parlament első ülésén, azaz a jövő héten. De a képviselők nem engedték meg neki, hogy akkor szóljon, amikor a többi miniszterelnök, elnök szokott, amikor fontos dolgokat tárgyalnak, amikor még tele van az ülésterem. A pénteki napra, az üres padsorok napjára száműzték Orbánt. Beszélhet, persze. Akkor, amikor se képviselő, se újságíró nem lesz jelen, azaz beszélhet a falnak.

Orbán, felismerve a megalázó helyzetet, inkább nem szólal fel. Csendben marad az Európát eredetileg meghódítani akaró szégyenember. Érzik, hogy nagyon kínos? Szeretnének Béla barátja lenni? És Orbáné?"

- zárja elemzését a DK-s politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyilvánosságra hozta a vagyonnyilatkozatát: 86 milliós megtakarítása és 4 ingatlana van
A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA Párt EP-képviselői mind nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozatukat.


„A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát” - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk: az Országgyűlés áprilisban fogadta el azt a törvényt, miszerint a magyar EP-képviselőknek is ugyanúgy kell vagyonnyilatkozatot tenniük, mint a magyar országgyűlési képviselőknek. A ciklus elején és végén, illetve minden év január 31-ig kell leadniuk az egységes formátumú dokumentumot. A képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak lesznek, de a családtagoké nem.

Az EP-képviselőknek eddig is kötelező volt vagyonnyilatkozatot készíteni, de idén már egy szigorúbb változatot is ki kell tölteniük. Fontos változás, hogy ha egy EP-képviselő hibás adatot közöl, nem adja le a vagyonnyilatkozatát, vagy felszólításra sem pótolja a hiányosságokat, akkor a Nemzeti Választási Bizottság akár meg is szüntetheti a mandátumát.

A TISZA Párt EP-képviselői már a törvényben előírt határidő előtt nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozataikat. „Utolsóként a hatóság is megkapja a hivatalos példányokat a holnap déli határidő előtt egy perccel” - jegyezte meg posztjában Magyar.

A TISZA honlapján tehát már elérhetőek Magyar Péter, Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga nyilatkozatai is.

A friss vagyonnyilatkozata szerint Magyar Péternek van egy XII. kerületi 216 négyzetméteres társasházi lakása, egy szintén hegyvidéki 49 négyzetméteres társasházi lakása, egy 25 négyzetméteres társasházi garázsa és egy 7926 négyzetméteres, művelés alól kivett beépítetlen telke Balatonhenyén.

Nagy értékű ingóságként feltüntetett egy 2018-ban vásárolt Volvo XC 60 Momentum D5 AWD típusú autót, egy Yamaha pianínót és 2 darab festményt.

A megtakarításairól is beszámolt. Eszerint 72,9 millió forintja van különböző értékpapírokban, befektetési jegyekben, kötvényekben, van egy 20 forint névértékű 4iG részvénye, 3 millió forintja készpénzben és 10,5 millió forint devizában és forintban a bankszámláján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Varga Mihály leellenőrizte, hogy megvan-e még az aranytartalék
Meg.


Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van – közölte az MNB csütörtökön a Facebook-oldalán.

A tájékoztatás szerint Varga Mihály jegybankelnök hivatalba lépését követően rendelte el az aranytartalék auditját, amely kiterjedt a készlet tömegének pontos ellenőrzésére is.

A vizsgálat megállapította, hogy a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék hiánytalan, kifogástalan állapotban van.

A magyar aranytartalék kisebb része, 15,5 tonna a Bank of England értéktárában van elhelyezve, Londonban.

Egy ország aranytartalékának jelentősége az értékállóságában rejlik: a pénzügyi rendszer stabilitásának őrzése mellett a befektetői bizalom erősítésében is kulcsszerepet játszik – olvasható az MNB közösségi oldalán.

A márciusban megjelent állami számvevőszéki jelentés szerint a Nemzeti Bank előző vezetése nagyon rosszul kezelte a rábízott vagyont, alapítványokon keresztül elsősorban a volt elnök, Matolcsy Györgyhöz köthető szereplők gazdagodtak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újra kiadták a figyelmeztetést: szinte az egész országban lehetnek zivatarok
A hőmérséklet viszont fokozatosan emelkedni kezd a hétvégére: pénteken még 26, szombaton 29, vasárnap pedig már 32 fok is lehet.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 11.



Pénteken az általában több órás napsütést gomolyfelhők zavarják, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar - írja a HungaroMet.

A zivatarok miatt ismét elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Nógrád vármegyén kívül az ország egész területére.

Az északnyugati szél délutánra az Észak-Dunántúlon is mérséklődik, gyengül, de zivatarban átmeneti szélerősödés előfordulhat.

A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között várható.

Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Este a gyengén, valamint erősebben felhős tájak, illetve időszakok egyaránt előfordulnak. A záporok, zivatarok számossága csökken, zömmel megszűnnek. Nagyrészt gyenge lesz a szél, sőt sokfelé szélcsend várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal.

Szombaton változóan felhős időre számíthatunk általában többórás napsütéssel, de délen naposabb idő valószínű. Főként északnyugaton, északon lehet helyenként zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet kevés helyen kísérik élénk széllökések. A hőmérséklet délután 23, 29 fok között várható.

Vasárnap változó felhőzetre számíthatunk a több-kevesebb napsütés mellett. Több helyen kialakulhat zápor, zivatar, de délen, délkeleten kisebb a csapadék valószínűsége. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 10, 17, délután 25, 32 fok valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült: Kapu Tiborék ekkor indulhatnak vissza a Földre
Az Axiom-4 legénysége, köztük Kapu Tibor több mint két hetet töltött a Nemzetközi Űrállomáson.


Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós - közölte a HUNOR - Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint

az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én befejezi küldetését, és magyar idő szerint 13:05-kor elhagyja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.

A Crew Dragon "Grace" űrhajó Kalifornia partjainál landol majd - tették hozzá.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: