Gyurcsány most sem kertelt: cudar év vár ránk, pocsék lesz a világ
Pocsék lesz az a világ, amit Donald Trump befolyása fog jellemezni, mondta szerdai évadnyitó sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, majd hozzátette: az új amerikai elnök beiktatása után az önzés, erőszakoskodás, fenyegetés politikája jön. „Jó időszaka lesz ez a hatalmasoknak, kiváltságosoknak, akik fel akarnak rúgni minden korábbi egyezséget, és nehéz időszak vár azokra, akik nyugodt, hétköznapi, gyarapodó életet akarnak” – fogalmazott a politikus, aki az USA új, erős oligarcháját, Elon Muskot a rossz megtestesítőjének tartja, és világ rosszabb lesz szerinte „a techfasisztáktól”, akik azt gondolják, hogy bármibe beavatkozhatnak.
Gyurcsány szerint Orbán Viktor közelebb viszi a konfliktusokhoz az országot azzal, hogy a világszerte erőszakos politikát folytató amerikai, török, kínai, orosz elnökkel barátkozik. A magyar miniszterelnök a DK vezetője szerint arra törekszik, hogy még nagyobb konfliktus legyen Magyarország és Ukrajna között – ez viszont nem Magyarország érdekét szolgálja.
Gyurcsány a belpolitika aktuális kérdéseivel kapcsolatban is markáns véleményt fogalmazott meg.
„Cudar év vár ránk, nem pedig fantasztikusan jó év, mint azt a kormányfő állítja. Ha csak a kudarcot nem tekintjük fantasztikusan nagynak.
– mondta Gyurcsány.
A DK intenzív politikai évre készül: továbbra is szembe kívánnak menni mindazokkal, akik szerint az erősebb kutya elve kell, hogy rendezze el a vitákat. Mostantól Tarjányi Péter Gyurcsány biztonságpolitikai tanácsadójaként, Varga Ferenc ex-jobbikos országgyűlési képviselő pedig a DK politikai igazgatójaként dolgozik.
A DK elnöke egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy kétszer hallgatta meg eddig Majka új számát: először a fodrásza, majd a kabinetfőnöke javaslatára.
A sajtótájékoztató előtt nem sokkal jelentették be, hogy 97 százalékos többséggel újra Gyurcsány Ferencet választották a Demokratikus Koalíció elnökévé. A párt alelnökeiről, elnökségi tagjairól és egyéb tisztségviselőiről a február 2-i tisztújító kongresszuson döntenek. A kongresszuson Gyurcsány is beszédet tart majd, majd február 22-én, a parlament tavaszi ülésszaka előtt lesz a szokásos évértékelő beszéde – írta meg a Telex.