HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány Ferenc lehazaárulózta Orbán Viktort a Parlamentben, Kövér László megvonta tőle a szót, ő pedig erre kiviharzott az ülésteremből

Ha valaki eddig nem értesült volna róla: elkezdődött a Parlament őszi ülésszaka...


Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Tisztelt Házban beindult a parlamenti ülésszak, aminek rögtön az elején provokatívnak és a halál kultúrája melletti kiállásnak nevezte Kövér László az ellenzéki oldal egy perces néma gyászát Karsai Dánielre emlékezve.

Az őszi ülésszak aztán Orbán Viktor felszólalásával és az ellenzék reakcióival indult be igazán. A hétfői ülésen Gyurcsány Ferenc és Kövér László házelnök között alakult ki a legkeményebb konfliktus.

Gyurcsány Júdás árulását hozta fel elsőként, majd rátért arra, hogy szerinte Orbán Viktor hogyan árulta el Magyarországot. A DK elnöke azt állította, hogy a miniszterelnök egy 2009-es, mindössze 15 perces találkozó után vált át az oroszellenes politikából oroszbaráttá, és feltételezése szerint Vlagyimir Putyin valamivel zsarolhatja őt.

Kövér László erre reagálva kioktatta a DK elnökét, aki nem hagyta annyiban, és egy kisebb szóváltás alakult ki közöttük, aminek a végén a házelnök megvonta a szót a DK elnökétől.

A Demokratikus Koalíció erre közleményben reagált, miszerint Kövér alkotmányellenesen vonta meg a szót Gyurcsánytól, ezért a párt nem vesz részt a további parlamenti munkában a nap hátralévő részében. A DK szerint Kövér döntése sérti a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát, ezért közzétették Gyurcsány teljes beszédét, sőt, a párt elnöke egy videót is megosztott a történtekről.

Gyurcsány a felszólalásában Orbán korábbi, 2009 előtti megnyilvánulásait hasonlította össze a jelenlegi politikájával, és égbekiáltó különbségeket lát. Felidézte, hogy Orbán 2008-ban még keményen bírálta a Gyurcsány-kormányt, amiért 10 évre hosszabbította meg a gázszerződést Oroszországgal. Ezzel szemben Orbán 2021-ben titokban újította meg a szerződést, amelynek számos részlete azóta is homályban maradt.

Gyurcsány azt is felhozta, hogy amikor Oroszország 2008-ban megtámadta Grúziát, Orbán élesen elítélte az orosz agressziót, és arról beszélt, hogy Magyarországnak, 1956 örököseiként, erkölcsi kötelessége a megtámadott országok védelme. Ehhez képest – folytatta Gyurcsány – a jelenlegi kormány Ukrajnát hibáztatja a háborúért, és akadályozza az európai szankciókat Oroszország ellen, valamint Ukrajna megsegítését.

A volt miniszterelnök szerint Orbán az elmúlt 15 évben végérvényesen Oroszország oldalára állt. Szerinte Orbán Balázs is elismerte, hogy ha Oroszország nekünk támadna, a kormány nem védené meg Magyarországot. Gyurcsány szerint egy ilyen kormányt nem lehet máshogy nevezni, mint árulónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump felhívta Orbánt, és megkérdezte, hogy miért blokkolja Ukrajna EU-csatlakozását
A Bloomberg szerint az amerikai elnök európai vezetők kérésére kereste a magyar kormányfőt. A hívás során Magyarország jelezte, érdekli a lehetőség, hogy Putyin és Zelenszkij tárgyalásának helyszíne legyen.


Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon beszélt Orbán Viktorral, miután egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel is. A Bloomberg értesülései szerint

a hívás fő témája az volt, miért akadályozza a magyar miniszterelnök Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.

A telefonhívás egy olyan megbeszélés nyomán történt, amelyet Trump a Fehér Házban tartott európai vezetőkkel az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról. A találkozón a politikusok arra kérték az amerikai elnököt, hogy használja fel befolyását, és próbálja rávenni Orbán Viktort, hogy változtasson álláspontján.

Az ukrán csatlakozás a hírek szerint egy biztonsági garanciacsomag része lenne, amely célja, hogy megakadályozza Oroszország további területszerzését egy esetleges tűzszünet után.

A beszélgetés során Magyarország érdeklődést mutatott afelől is, hogy házigazdája lehessen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij következő tárgyalási fordulójának. Trump hétfőn arról is beszélt, hogy vezetői szintű csúcstalálkozót szeretne létrehozni Oroszország és Ukrajna között, amelyet egy háromoldalú egyeztetés követne, ahol ő maga is részt venne. Ennek pontos helyszíne és időpontja még nem ismert.

A Bloomberg cikke kiemelte, hogy Orbánt Trump szoros szövetségeseként tartják számon, akit sokan a MAGA-mozgalom és a világ jobboldali populistáinak példaképeként emlegetnek. Magyarország rendszeresen akadályozza az EU döntéseit, és diplomáciai védelmet biztosít Oroszországnak a szankciókkal szemben, miközben lassítja az Ukrajnának nyújtott segítség folyamatát is.

A telefonhívás idején Trump, Zelenszkij és több európai vezető órákig egyeztetett Washingtonban a békefolyamat közös megközelítéséről. Minderre alig néhány nappal azután került sor, hogy Trump Alaszkában találkozott Putyinnal.

Trump két hívást is intézett: az egyiket Putyinnak, a másikat Orbán Viktornak. Ez utóbbi egy újabb, előzetesen nem tervezett egyeztetés után történt az Ovális Irodában.

Orbán hivatalosan nem erősítette meg a hívást, és Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője sem kívánt nyilatkozni arról, hogy Budapest felmerülhet-e a Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozó helyszíneként. A szervezők több lehetőséget is mérlegelnek.

A magyar miniszterelnök kedden a Facebookon jelezte, hogy bár megkapta a kérést, nem változtat a véleményén.

„Ukrajna európai uniós tagsága nem nyújt semmilyen biztonsági garanciát. Ezért a tagság összekapcsolása a biztonsági garanciákkal szükségtelen és veszélyes”

– írta.

Orbán posztja azóta már nem elérhető a közösségi oldalán.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Az utastérben láttam egy kést is” - Hadházy Ákos újabb részleteket osztott meg a hatvanpusztai balesetéről
A politikus szerint szándékosan hajtottak neki. Épp arrafelé történt az incidens, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Még kedden délután számolt be arról Hadházy Ákos, hogy baleset történt közte és a feltételezett hatvanpusztai őrség autója között. A független országgyűlési képviselő szerint szándékosan ütköztek neki, pont ott, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit. Most újabb részleteket osztott meg a kedden történtekről, többek között azt, hogy a másik autóban egy kést is látott.

Korábban a Facebook-oldalán közzétett videóban mondta el, hogy egy mellékúton haladt, amikor az őrség kocsija megelőzte, majd szerinte ráhúzta az autójára és nekiütközött. A másik jármű felborult, de személyi sérülés nem történt.

Később arról írt, hogy szerinte nem egyértelmű, a sofőr önállóan döntött-e így, vagy valaki utasította. Hozzátette, hogy belépett a nyitott kapun, és a tulajdonost kereste, mert meg akarta tudni, hogyan lehet meglátogatni a műemléket. Gulyás Gergely miniszter nemrég ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a hatvanpusztai majorság „a műemlékvédelem gyönyörű példája”.

„Ugyan itt már szinte mindent földig romboltak, szinte semmi nincs már Habsburg József nádor majorságából, de ha ez egy műemlék, akkor annak láthatóságáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Ennek módjáról szerettem volna érdeklődni” – írta az újabb bejegyzésben. Azt is hozzátette, hogy a kertész közölte vele, Orbánék nincsenek ott, majd arra kérte, távozzon.

„Majd miután visszasétáltam Édesapám autójához (azzal jöttem, mert a múltkór kiszúrták a kerekemet…), észrevettük, hogy a távolból mindkét irányból nagy sebességgel érkezik két autó. A szemből jövő először szemből nekem akart jönni, majd miután ez nem sikerült, utánam jött és le akart szorítani. Nem sikerült neki, az út egyenetlensége miatt fel is borult. Az esetről videót is készített utastársam.

Az autót vezető biztonsági őr maga szállt ki (segítettem neki) és ő maga borította vissza a kocsiját. Úgy tűnik, nem sérült meg. Az utastérben láttam egy kést is, nem csodálkoznék, ha beleillene a kerekeimen keletkezett szúrásokba”

– folytatta.

A bejegyzését azzal zárta, hogy szerinte legközelebb nem egyedül kell majd odamenni.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politico: Budapest lehet Trump, Putyin és Zelenszkij találkozójának helyszíne
Az amerikai titkosszolgálat több várost is vizsgált, de a lap szerint Budapest a legesélyesebb. Putyin Moszkvát, Macron Genfet támogatta volna, Svájc pedig jelezte: kész helyet adni a csúcstalálkozónak.


A Politico értesülései szerint Budapest lehet a helyszíne annak a háromoldalú találkozónak, amelyen Donald Trump amerikai, Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök ülne egy asztalhoz. A lap azt írja,

a választásban szerepet játszhatott Trump személyes kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az amerikai titkosszolgálat több várost is megvizsgált lehetséges helyszínként, de két forrás alapján Budapest tűnik a legesélyesebbnek. Putyin inkább Moszkvában látná szívesen a tárgyalást, Emmanuel Macron francia elnök pedig Genfet javasolta. Svájc közben jelezte: készek otthont adni az egyeztetésnek, és nem tartóztatnák le Putyint, noha tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely körözést adott ki ellene.

Ukrajna számára Budapest fájdalmas emlékeket idézhet fel, hiszen itt írták alá 1994-ben a budapesti memorandumot. Ez a dokumentum garantálta volna az ország függetlenségét és területi épségét az Egyesült Államok, Oroszország és az Egyesült Királyság részéről cserébe azért, hogy Ukrajna lemondott atomfegyvereiről. Oroszország azonban 2014-ben megszegte a megállapodást: megtámadta Ukrajnát, és annektálta a Krímet.

A Politico szerint Volodimir Zelenszkij valószínűleg a magyar kormány Ukrajna-ellenes kampánya miatt sem tartaná ideálisnak Budapestet a találkozó helyszínének.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Augusztus 20.: itt lesznek forgalomkorlátozások és lezárások Budapesten
A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.


Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint továbbra is korlátozva van a Lánchíd, az alsó rakpartok, a budai Vár, a Várkert rakpart és a Műegyetem rakpart forgalma, emellett szerdán a reggeli órákban a Légiparádé miatt lezárják a Duna-part közvetlen környezetét, délután pedig a Szent Jobb-körmenet miatt a József Attila utca és a Bazilika környékén kell korlátozásokra számítani.

A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat.

A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.

A BKK azt kéri az utasoktól, hogy kísérjék figyelemmel a tűzijátékhoz kapcsolódó változásokról szóló tájékoztatásokat: az aktuális, valós idejű közlekedési rendről a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon lehet tájékozódni.

Kiemelték, hogy a tűzijáték szerdán 21 órakor kezdődik és várhatóan 21.35-kor ér véget. A tervek szerint 16 órától korlátozhatják a közúti és a felszíni közösségi közlekedést

a Margit híd-Szent István körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért rakpart-Krisztina körút-Vérmező út-Margit körút által határolt területen. Az érintett járatok módosított közlekedési rend szerint járnak.

A tűzijáték után, 21.35-től a Lánchidat azonnal megnyitják a gyalogos forgalom előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: