Egyáltalán nem idióta, akibe villám csap, és nem is érdemli meg
Több mint tíz évvel ezelőtt a Balatonnál nyaraltam az egyik barátnőmmel, aki egyébként kiváló és gyakorlott úszó.
A barátnőm elment úszni, én inkább a parton maradtam olvasni. A barátnőm jó sokáig távol volt, és mivel közben feltámadt a szél, én már aggódva figyeltem a partról, hogy hol lehet, és miért maradt távol ilyen sokáig.
Egyszer csak feltűnt, kimerülten, halálra vált arccal. Elmondta, hogy amikor hirtelen feltámadt a szél, egyre nagyobbak lettek a hullámok, és őt egyre beljebb sodorták, pedig éppen kifelé úszott, a part felé. Egy szörfös sietett a segítségére, nem hagyta magára, így sikerült kijutnia a vízből.
Nem hülyézte le, nem oktatta ki a Balatonról, nem ordibált vele, mekkora idióta, nem kezdte el női mivoltában sértegetni, hogy inkább a formás hátsóit kellett volna napoztatnia a parton úszás helyett, nem szólt be neki szőke nős viccet, csak mellette maradt, amíg biztonságosan ki tudott úszni.
Néhány évvel ezelőtt egy baráti társasággal nyaraltunk a déli parton. Mivel gyermekkorom óta szinte minden nyarat a Balatonnál töltöttem, tisztában voltam vele, milyen szélsebesen változhat meg az idő, és megtanultam az évek során, hogy a Balaton nem játék. Pont úgy, ahogyan a medve sem.
Akkor, azon a néhány évvel ezelőtti nyaraláson váratlanul csapott le egy vihar, de mi már az első erős széllökésre őrültek módjára kapkodtuk össze a holminkat és kezdtünk el szaladni a strandról a kocsi felé. És még így is az utolsó pillanatban értünk oda, mert már asztalokat hajigált a szél, és olyan erősen, sebesen fújt, hogy alig kaptunk levegőt. Pedig, mondom, az első gyanús jelre már pakoltunk is össze.
Ezekkel az élményekkel a hátam mögött szomorúan olvasom a gyenesdiási strandon történtekről a hozzászólásokat a közösség oldalakon. Ha még emlékeztek rá, vihar tört ki, és villámcsapás miatt többen megsérültek, összesen négy embert kellett kórházba szállítani.
A kommentelők jó része nemes egyszerűséggel gyakorlatilag lehülyézte az áldozatokat, sőt, olyan is akadt, aki azt írta, hogy megérdemelték.
Anélkül, hogy ezek a kommentelők ott lettek volna, átélték volna, saját szemükkel látták volna mi történt. Anélkül, hogy ismernék az adott strandot.
Akik az áldozatokat hibáztatják, tudni vélik, hogy:
- nem kellett volna a fa alá állniuk, mert lett volna más lehetőségük
- mindenkit megfelelően tájékoztattak a viharról
- megfelelő volt a riasztás, csak ház ezek a butuskák nem figyeltek rá
- mind idióta, azért álltak a fa alá
- mindannyian megérdemelték, mert így jár, aki viharban fa alá áll.
Hiába írták le többen is, hogy a semmiből csapott le a vihar, és a strandon hirtelen nem találtak megfelelő menedéket az emberek. De talán mindegy is, mert ha valaki egy balesetben vagy bűnügyben rögtön az áldozatot kezdi hibáztatni, annak szinte mindegy lett volna, mit csinálnak az áldozatok, akkor is ők az ostobák, hogy miért PONT AZT csinálták.
Én úgy gondolom, az egyik legsúlyosabb deficit egy ember és egy társadalom életében az empátia és a szolidaritás teljes hiánya.
Az, ha a körülmények alapos ismerete vagy saját tapasztalat nélkül kezdünk el ítélkezni mások felett, és a földbe döngöljük őket olyasmi miatt, ami nem az ő hibájukból történt. Vagy ha hibáznak, segítségnyújtás nélkül kioktatjuk őket, mintha mi sokkal különbek lennénk náluk. Ha ahelyett, hogy figyelmeztetnénk embereket a veszélyre, és biztosítanánk őket arról, hogy azért mi mellettük leszünk, ha ne adj' Isten megtörténne a baj, utólag okoskodunk, hogy tudhatták volna, az ő hibájuk, hát másszanak ki belőle egyedül.
Azt meg végképp nem tartom emberségesnek, hogy valaki szerint egy másik ember megérdemli, hogy baleset történjen vele, villám csapjon belé és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedjen el.
Számomra a minta az a szörfös, aki lekezelő kioktatás helyett segített a barátnőmnek biztonságosan kijutni a Balatonból.