hirdetés

HÍREK

Gulyás: még bőven vannak kapacitások az egészségügyben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint minden rászoruló színvonalas ellátást kaphat.
MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2020. november 26.

hirdetés

A magyar egészségügy továbbra is képes ellátni a megnövekedett feladatát, bőven vannak még szabad ágykapacitások, így minden rászoruló színvonalas ellátást kaphat. A jövő hétig nem változnak a jelenlegi korlátozások - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online Kormányinfón a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban.

Gulyás Gergely közölte azt is:

az elmúlt héten mérséklődött az új esetszám, konstansan 3000 és 5000 között volt, a csütörtöki kiugró adat pedig a hivatásrendek tömeges tesztelésének tudható be. Utóbbiak eredményeit a kormány a jövő héten értékeli ki, addig csak a jelenlegi intézkedéseket tartja fenn.

A miniszter megerősítette: a magyar kormány több mint 12 millió adag koronavírus-vakcinát kötött le az amerikai és európai fejlesztésűek közül, és tárgyal orosz, izraeli és kínai fejlesztőkkel is.

hirdetés

A kormány célja továbbra is az, hogy mindenhonnan, ahonnan lehet, vakcinát kell szerezni - hangsúlyozta, hozzátéve: Magyarországon csak olyan készítményt lehet majd használni, amelyet a magyar hatóság előzetesen ellenőrzött, jóváhagyott és nyilvántartásba vett. Hozzátette: ez igaz az Európai Unióból érkező oltásra épp úgy, mint az Egyesült Államokban, Izraelben, Kínában vagy Oroszországban fejlesztett szerre.

Az oltás önkéntes és ingyenes lesz

- erősítette meg.

Kínában a legelőrehaladottabb az engedélyeztetés folyamata, míg a Pfizer azt közölte: bár előrehaladottak a tesztelések, de ha azok eredményesek lesznek, elsőként az Egyesült Államokba és nem Európába szállítanak. Ebben az esetben a lekötésnél kifizetett előleg felét visszaadják.

Gulyás Gergely szerint "ez is jól mutatja, hogy vakcinaügyben sem lehet szolidaritásra vagy kíméletre számítani", ahogyan tavasszal a lélegeztetőgép-vásárlás esetén is mindenki onnan szerzett, ahonnan tudott. A fejlesztő országok szerinte behozhatatlan előnyben vannak, és olyan helyzetbe hozzák a gyártókat, hogy először az adott ország kaphasson a vakcinából - mondta.

Úgy összegzett: azt remélik, ha még néhány hétig sikerül kitartani, akkor a fény látszani fog az alagút végén, ezt pedig az oltóanyag jelenti.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette azt is:

a magyar kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy politikai kritériumoktól teszik függővé a Magyarországnak járó uniós pénzek folyósítását.

Közölte: a magyar kormány olyan változtatáshoz nem tud hozzájárulni - akkor sem, ha ez az unió következő költségvetésének és az új nemzedék alapnak a megakadályozását jelenti -, hogy a magyar kormány fontos kérdésekben ezután szuverén módon ne dönthessen.

Elmondta, ma Magyarország az EU-ból évente nettó négymilliárd eurót kap, míg körülbelül hatmilliárd euró hasznot visznek ki Magyarországról az európai uniós cégek.

Hangsúlyozta: nem arról van szó - amit különösen az ellenzéki pártok megszólalásai sugallnak - , hogy az ország könyöradományt kap az EU-tól.

Közölte, az uniós tagállamok cégeiken keresztül jelentős hasznot visznek ki Magyarországról, bár kétségkívül hoznak is ide modern technológiát, munkakultúrát, ez egy kölcsönösen előnyös, nyertes szituáció.

Ahhoz, hogy ez így maradjon, a jelenlegi szabályokat kell fenntartani és a status quot kell megőrizni - mondta.

Úgy fogalmazott: "senkinek semmivel nem tartozunk azért, hogy az Európai Unióból is forrásokhoz juthatunk. Az a mi pénzünk, a nekünk járó pénz, minden feltételtől teljesen függetlenül".

Gulyás Gergely az uniós források folyósításának jogállamisági feltételekhez kötését ellentétesnek tartja a lisszaboni szerződéssel. Hozzátette: a lisszaboni szerződés tartalmazza a hetes cikkely szerinti eljárást, ha valóban felmerülnek jogállamisági kérdések, ennek az eljárásnak a keretében lehet tisztázni.

Szerinte a politikai motivációkat illető kétségeket Soros György e heti cikke eloszlatta.

Azt mondta, a politikai kritérium a bevándorlás elfogadása, amelyet Magyarország továbbra is elutasít.

Úgy folytatta: nem csupán a jelenlegi, hanem minden következő kormány jogáért küzdenek, hogy szabadon dönthessenek arról, kivel akarnak a magyarok az ország területén együtt élni.

Közölte, az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen mutatják, hogy Brüsszelben csak az lehet jogállam, amely nem védi meg határait, és beengedi a migránsokat.

Emlékeztetett arra, hogy a migrációról a magyar állampolgárok népszavazáson és országgyűlési választáson is egyértelműen, világosan döntöttek.

Gulyás Gergely közölte, a nyugati sajtószabadság helyzetét bizonyítja, hogy a Soros György cikkét közlő sajtóorgánum a magyar miniszterelnök válaszát már nem publikálta. Ez is jól mutatja, hogy érdemes lenne egyszer arról is elbeszélgetni, hogy a sokszínűség tekintetében a nyugati sajtó miért áll lényegesen rosszabb helyzetben, mint a közép-európai vagy a magyar sajtó - hangoztatta.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy csütörtökön Budapesten tárgyal Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Orbán Viktor miniszterelnökkel. A közös álláspontot valószínűleg írásban is rögzítik - jelezte.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Ilyen elnöki beiktatás még sosem volt: zászlócskák helyettesítették a tömeget

A koronavírus miatt most csak kis zászlók lengedeztek ott, ahol máshol százezrek nézték élőben az amerikai elnök eskütételét.
Címlapkép: MTI/AP/Julio Cortez - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés
Washington, 2021. január 20.

A Zászlók mezeje elnevezésű installáció közel 200 ezer zászlóból áll, amelyek azokat jelképezik, akik nem tudtak személyesen ott lenni az ünnepségen. Joe Biden korábban mindenkit arra kért, a járvány miatt inkább otthonról, a tévéken át kövessék az eseményeket.

MTI/EPA/Pool/Saul Loeb
MTI/AP/Julio Cortez fotója

Meghívott vendégek persze így is voltak, de őket is egymástól biztonságos távolságra ültették le, és maszkot kellett viselnük. Ahogy maszkot viselt Joe Biden is.

MTI/EPA/Pool/Patrick Semansky

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Letette hivatali esküjét Kamala Harris, ő az Egyesült Államok 49. alelnöke

Az ország első női, első afroamerikai és első indiai származású alelnökét iktatták be hivatalába.
Fotó: MTI/AP Pool/Patrick Semansky - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

Magyar idő szerint szerdán 17:45-kor beiktatták hivatalába Kamala Devi Harrist, az Egyesült Államok 46. alelnökét, aki egyben az első nő is ezen a poszton.

Egyben ő lesz az első afroamerikai és az első indiai származású alelnöke is az országnak.

Egyesek Joe Biden utódját is látják a jogi végzettségű volt szenátorban. Ha Biden valamiért nem töltené ki elnöki ciklusát, automatikusan ő kerülne az elnöki posztra is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Engedélyezte az orosz és az oxfordi vakcina alkalmazását Magyarország

Az Origo értesülése szerint hazánk lehet az első uniós ország, ahol ezzel a két anyaggal oltanak.
Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

A magyar hatóságok engedélyezték az Astra Zeneca és a Szputynik V oltását - tudta meg az Origo. Vagyis az Európai Unióban Magyarországon indulhat meg először az oltás a két vakcinával - írja forrás megjelölése nélkül a kormányközeli Origo.

Az oxfordinak is nevezett Astra Zeneca vakcinával Nagy-Britanniában már oltanak, az EU gyógyszerészeti hatóságai azonban csak a hónap végére tűzték ki az engedélyezést.

Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által kifejlesztett vakcina olcsóbb, és a szállítása is jóval egyszerűbb, mint például a Pfizer és a BioNTech termékének, amelyet mínusz 70 fokon kell tárolni szállítás közben. Ezt viszont egy egyszerű hűtőben is tudják tárolni.

Arról korábban mi is hírt adtunk, hogy az orosz vakcina, a Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték, a fokozatos szakvizsgálat folyamata februárban kezdődhet meg.

Az Astra Zeneca oltásból 2020 végéig 200 milliót gyártottak, a mennyiség azóta tovább nőtt. A tervek szerint az engedélyeztetés után akár további havi 200 milliót tudnának gyártani.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Orbán Viktor gratulált Joe Bidennek beiktatása alkamából

A miniszterelnök biztosította az új elnököt Magyarország elkötelezettségéről a magyar amerikai kapcsolatok és a NATO szövetségi rendszere iránt.
MTI / Fotó: Youtube (illusztráció) - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este. A kormányfő azt írta, az elmúlt négy év bebizonyította, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közötti barátságos és kölcsönösen előnyös együttműködés számos területen nagy lehetőségeket rejt magában. Orbán Viktor örömmel állapította meg, hogy ez az időszak új távlatokat nyitott a kétoldalú kapcsolatokban a biztonság, az energiapolitika és a gazdaság területén egyaránt.

A miniszterelnök biztosította Joe Bident arról, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar-amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján, „építve NATO-n belüli szövetségünkre, a terrorizmus elleni küzdelem iránti elkötelezettségünkre és Közép-Európa alternatív energiaforrásainak biztosítására irányuló közös törekvésünkre”.

„Sok sikert és jó egészséget kívánok felelősségteljes feladatainak ellátásához” - zárta az új amerikai elnöknek írt levelét Orbán Viktor.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: