HÍREK
A Rovatból

Gulyás: Ha lesz vakcina a koronavírus ellen, a magyar kormány az elsők között fog vásárolni belőle

A miniszter azt is elmondta a kormányinfón, hogy az őszi szünet után sem rendelik el a digitális oktatást az iskolákban.

Link másolása

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón ismertette a kormány álláspontját a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetével kapcsolatban, és beszámolt a szerdai kormányülésen hozott döntésekről is.

Azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy elmondta, Európában mindenhol egyre inkább romló tendenciát mutat a járványhelyzet.

"A helyzet mindenhol romlik és Magyarország sem kivétel. A fertőzések száma és az elhunytak száma is nő"

- mondta.

A miniszter szerint azonban a kormány tavasszal sikeresen felkészítette az egészségügyet, amely most, az őszi hullám során is bírja még a terhelést. Elmondása szerint

a kórházi ágyak 47 százaléka ma is üres, egyelőre műtéteket nem kell elhalasztani, és továbbra is a lehető legmagasabb szinten biztosított azok ellátása, akik koronavírus miatt kórházba kerülnek.

Gulyás szerint az egészségügyben dolgozóknak jár az erkölcsi és anyagi megbecsülés ebben a helyzetben. Emlékeztetett, hogy novembertől 20 százalékkal nő az ápolók bére, amit januártól egy 50 százalékos emelés követ, az orvosok béremeléséről pedig továbbra is tárgyalnak az Orvosi Kamarával és a háziorvosokkal. Szerinte rendeletben megnyugtatóan lehet szabályozni a részleteket.

A koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban azt mondta:

"a vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina".

Elmondta, hogy az Európai Unió legutóbb az AstraZeneca nevű gyógyszercéggel írt alá együttműködést, így

ha a vállalat vakcinája már elérhető lesz, Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz jut, ezért az állam 13 milliárd forintot fizet majd. Gulyás szerint a kormány célja az, hogy amint lesz vakcina, és az valóban hatásos a koronavírus ellen, az elsők között vásároljon belőle a magyar lakosság számára.

Az influenza elleni védőoltásról szólva azt mondta, továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy oltassa be magát. Emlékeztetett, hogy ugyan ez az oltóanyag nem jelent védettséget a koronavírus ellen, de az ellen igen, hogy a két betegség egyszerre jelentkezzen. Hozzátette, hogy a koronavírus mindig akkor veszélyes, ha más, főleg krónikus betegséggel is együtt jár.

Mint mondta,

1,3 millió adag oltóanyag áll rendelkezésre, és ha kétszer annyian kérnék az oltást, mint tavaly, akkor is van elég. Ha esetleg mégis kellene még, tudnak beszerezni.

Bejelentette, hogy a kormány döntött arról, hogy az idei évre hozott SZÉP-kártya-kedvezményeket meghosszabbítja. Ezzel az a céljuk, hogy a belföldi vendéglátást és turizmust élénkítsék. A külföldi utazásokat, különösen a külföldi síelést nem ajánlják, mert az első gócpontok is síközpontokban alakultak ki Ausztriában. Azt is hozzátette, hogy a magyarországi sípályákon is korlátozásokat vezethetnek be.

Kérdésre válaszolva Gulyás azt mondta,

nem tervezi a kormány, hogy az őszi szünet után az iskolák átálljanak a digitális vagy a hibrid oktatásra, mert elkötelezettek amellett, hogy a normális rend szerint tanuljanak a gyerekek.

Amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem helyzetéről kérdezték, csak annyit mondott:

"A kormány nem tárgyalófél ebben az ügyben, úgyhogy a tárgyalófeleknek csak sok sikert tudunk kívánni."

Egy újságírói kérdés arra vonatkozott Varga Judit igazságügyi miniszter koronavírus-fertőzése kapcsán, hogy milyen szigorúan ellenőrzik a kormány tagjainak egészségét a kormányülések előtt. Gulyás azt mondta, hogy megmérik a testhőmérsékletüket, és aki 48 órán belül találkozott igazolt fertőzöttel, az kontaktnak számít. A miniszter egy külön kérdésre válaszolva elmondta, hogy utoljára akkor tesztelték őt, amikor Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója koronavírusos lett, ő pedig karanténba került emiatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bajnai Gordonból a világ egyik legsikeresebb magyar menedzsere lett Londonban
Hatalmas pénzekről dönt, és a világ legnagyobb infrastrukturális cégeivel dolgozik együtt a volt magyar miniszterelnök. Arról is beszélt, szeretne-e visszatérni a magyar politikai életbe.

Link másolása

Bajnai Gordon „ismeretlen” londoni menedzserkarrierjét mutatja be a Forbes Magazin. Azt írják, a volt magyar miniszterelnök egy 12 ezer milliárd dolláros piac meghatározó arca.

Az életéről szólva megjegyzik, hogy hétfő és péntek között London egyik legpatinásabb negyedébe jár dolgozni, a Magyarországon csak kevesek által ismert Campbell Lutyensbe, egyébként pedig Magyarországon van, a családjával.

Arra kérdésre, hogy cégének kik a legfontosabb ügyfelei, úgy felelt: „Mondjuk inkább azt, hogy vállalatfelvásárlási alapok”. Kifejtette: olyan területet fednek le, ahol nyugdíjalapok, biztosítók, családi alapítványok keresik a tőke helyét, körülbelül 12 ezer milliárd dollár (4,4 trillió) forint értékben.

Bajnai Gordon a cég egyik partnere és egyben résztulajdonos vezetője is, az egyik üzletágat ő viszi. eddig legalább 250 milliárd dollár tőkét közvetítettek zárt körben. Ügyfeleik olyan befektetésekben érdekeltek, mint például a londoni Gatwick vagy a New York-i La Guardia repülőtér, illetve vasutak Franciaországban vagy Olaszországban, tengeri kikötőkben.

„A legnagyobb alap, amin most dolgozom, huszonötmilliárd dollár (9,2 ezer milliárd forint) lesz, amikor majd meglesz. Név nélkül annyit mondhatok róla, hogy a világ vezető infrastruktúraalap-kezelőjének adunk tanácsot” – adott némi betekintést jelenlegi munkájába Bajnai Gordon.

Volt kollégája, egykori kabinetfőnöke, Schmidt-Hegedüs Dóra szerint Bajnai remek tárgyalópartner, és nagyon felkészült. „Mindig többet tud, mint aki az asztal túloldalán ül, és olyan a tárgyalástechnikája, hogy a végén a másik fél is elégedetten áll fel, és nem azért, mert kompromisszumot kötöttek, hanem mert úgy tárgyal” – fogalmazott egykori munkatársa.

Természetesen nem tehették meg, hogy ne térjenek ki arra a kérdésre, hogy a 2014-ben a magyar politika színpadán újra feltűnő volt miniszterelnök tervez-e ismét hazai politikai karriert. Bajnai válasza erre meglehetősen egyértelmű volt: „Felnőtt ember tudja, hogy tetteinek, döntéseinek következményei vannak, én is tisztában voltam vele, hogy mi lesz annak a trade offja, hogy elvállalom a miniszterelnökséget (…) Na jó, mindent azért nem láttam, de nem voltak jó érzéseim”. Azt is mondta, szívesen gondol vissza azokra az időkre, amikor egy csődközeli helyzetből hozták ki Magyarországot.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Érettségi 2024: A kereszténység elterjedése és az erdélyi fejedelemség a töritémák között
Három, illetve négy órájuk van a diákoknak a feladatok teljesítésére.

Link másolása

Középszinten három, emelt szinten pedig négy órájuk van a diákoknak a szerdai történelem érettségire, írja az eduline.hu. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázik reggel 9 óra óta.

A portál szerint a középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak. Ezen kívül a diákoknak Hunyadi Mátyással, az I. világháborúval, a Horthy-korszakkal kapcsolatos kérdésekre is kell válaszolniuk. A feladatlap első részében szerepel még a Rákóczi-szabadságharc és Magyarország reformkori gazdasága is.

A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Középszinten a négy esszéfeladat közül kettőt választhatnak az érettségizők: egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, és egy magyar történelemmel foglalkozó hosszút. A választás során arra is figyelniük kell, hogy az egyik esszé az ókortól 1849-ig tartó időszakhoz kapcsolódjon, a másik pedig 1849 utánihoz.

Emelt szinten a hat esszéfeladat közül hármat kell kifejtenie a diákoknak: a középszinthez hasonlóan egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, egy a magyar történelemmel kapcsolatos hosszút, és egy komplexet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nem támogatja a Fidesz a fideszes módosítót a gyermekvédelmi törvényhez – a gyónási titokkal lett volna kapcsolatos
Szerintük a gyónási titokra vonatkozó rész eddig is kellően szigorú volt a törvényben, nincs szükség további szigorításra e téren.

Link másolása

A Fidesz-frakció a gyermekvédelmi törvényhez kizárólag olyan módosítást támogat, amely szigorítást tartalmaz – közölte a párt az MTI-hez eljuttatott közleményében

Dunai Mónika képviselőtársunk tegnapi javaslata szigorít, a fegyelmi felelősségre vonást és a büntetőjogi következményeket is kiterjeszti a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamennyi tagjára, ha azok elmulasztják jelzési kötelezettségüket egy gyermek veszélyeztetettségének észlelése esetén.

Kivételek ez alól nem lehetnek sem egyházi, sem alapítványi, sem egyéb fenntartású intézményekben. Ezt támogatjuk.

A gyónási titokra vonatkozó részt azonban nem, mert annak jelenlegi szabályozása elegendő, módosítása szükségtelen.

A Dunai Mónika által beterjesztett javaslatban külön nevesítik, hogy a gyermekjóléti szolgáltató munkatársát vagy a gyámhatósági ügyintézőjét büntetőjogi felelősségre lehet vonni, ha legkésőbb három munkanapon belül nem kezdi meg a kiemelt veszélyeztetésre vonatkozó jelzés kivizsgálását. A kiemelt veszélyeztető okra utaló körülmény lehet többek között a gyerek szexuális bántalmazására, fizikai bántalmazására vagy elhanyagolására utaló körülmény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Beszakadt a magyar ipar, az NGM szerint a húsvét és a németek a felelősek
A KSH tájékoztatójában az a legpozitívabb, hogy az élelmiszeripar kevésbé csökkent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés idén márciusban az egy évvel korábbihoz képest, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából. A munkanaphatástól megtisztított zsugorodás is 2,8 százalékos volt a KSH szerda reggeli beszámolója alapján.

A statisztikai hivatal szerint az ipari termelés az év első három hónapjában 4,1 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában.

A feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában jelentős visszaesés következett be, míg az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kevésbé csökkent.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már ki is adott egy kommentárt a KSH tájékoztatójával kapcsolatban. A minisztérium szerint az ipar teljesítményét jelentősen befolyásolta az ünnepek miatti leállás, valamint a továbbra is meghatározó a gyenge európai külpiacok, elsősorban a német gazdaság gyengélkedése. Ennek hatására az exportaktivitás jelentősen csökkent.

A közleményben azt is írják, hogy a kormány 2024-ben újraindítja, 2025-ben pedig tovább emeli a gazdasági növekedés ütemét, ennek elérése érdekében elengedhetetlen az ipar teljesítményének további bővítése. A hazai ipar teljesítményének tartós helyreállását egyfelől az élénkülő belső kereslet, a reálbérek érdemi növekedési pályára állása, a visszaeső infláció miatt a háztartások óvatosságának fokozatos oldása, így a fogyasztás növekedése támogatja, másfelől pedig a kormány beruházásokat támogató intézkedései segítik, mint például a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program, az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program és az önkéntes kamatplafon. Az ipari termelés volumenének növekedéshez mindezek mellett a júniusban induló otthonfelújítási program hozzájárul.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint a most bejelentett adatok alapján „lényegében le is nullázódott a februári felpattanás”. Az ING közleményéből kiderül, hogy „a legpozitívabb mondat, hogy az élelmiszeripar kevésbé csökkent. Emellett pedig a legnagyobb súlyú alágak, a jármű- és villamos berendezés gyártása mélyrepülésben van. Aligha lepődünk meg ezen, látva a globális gazdasági ciklust, az ipari termékek iránti kereslet hiányát a rekordmagas készletek következtében és a 20 százalék körüli rendelésállomány-visszaesést”.

Az Erste kommentárja szerint „a hazai ipar kibocsátása lényegében 2022 közepe óta stagnál. A termelési kilátások rövid távon továbbra is meglehetősen zavarosak”.

Link másolása
KÖVESS MINKET: