HÍREK
A Rovatból

Gulyás Gergely tudott arról, hogy ki fog tálalni Magyar Péter, mert megírta neki korábban

A miniszter szerint Magyar megmondta neki jóval korábban, hogy ha megszűnnek az állami tisztségei, akkor ezt fogja csinálni. Gulyás Gergely szerint Rogán Antalnak és a NER-nek nem kell tartania Magyar Pétertől.
MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2024. február 16.



A Kormányinfón Gulyás Gergely több kérdést kapott Magyar Péterről. A miniszter azt válaszolta, hogy a vasárnapi Partizán-interjú óta nem beszélt vele. Beszélt viszont vele hónapokkal ezelőtt, és állítása szerint

Magyar korábban megírta neki, hogy ha állami megbízatásai megszűnnek, akkor a nyilvánosság elé fog állni.

Arra a kérdésre, hogy erre ő mit reagált, azt mondta, hogy nem akarta megállítani, mert „nem szeretem, ha fenyegetnek”.

Magyar Péter sms-üzenetéről azt állította, „modortalan volt”, de szerinte ez „a mély, magánjellegű kapcsolat sajátos formája”. Most is a rendelkezésére áll, de nem szeretné nyilvánosságra hozni.

Úgy gondolja, állami munkahelyein megelőlegezett bizalom volt Magyar Péter felé. „Bizonyára jól teljesített, ezt azok tudják megítélni, akik úgy döntöttek, hogy már nem alkalmazzák őt tovább” - fogalmazott.

Azt is kijelentette, nem hiszi, hogy a NER-nek vagy Rogán Antalnak tartania kellene Magyar Pétertől.

Gulyás később arról is beszélt, egykor valóban barátok voltak Magyar Péterrel, de utalt arra, hogy ez már nincs így. „Furcsának tartom, hogy valaki engem fenyeget, az nem fér bele a barátságba” - mondta ezzel kapcsolatban

Most a legnagyobb szomorúsággal nézi, hogy Magyar jelenleg épp azok ellen van, akikkel egykor együtt küzdött. Hogy áll-e valaki Magyar Péter mögött, azt nem tudja, de szerinte az biztos, hogy nincs belső konfliktus a Fideszben.

Varga Judit volt férje, aki Novák és Varga lemondása után egy rövid Facebook-poszttal hívta fel magára a figyelmet. Az ezt követő majd' kétórás Partizán-interjút 24 órán belül több, mint egymillióan nézték meg. Magyar, aki számos állami cégnél töltött be pozíciót, magát konzervatív, jobboldali embernek állítja be, véleménye szerint Novákék Rogán Antalnéknak álltak útjában, mert Orbán távozása után alkalmasak lehettek volna a párt vezetésére.

Az elhíresült interjúban elmondta, ahogy titkosszolgálati eszközökkel fenyegették meg, amikor különváltak feleségétől, illetve ugyanekkor, az általa vezetett Diákhitel Központnál is megjelentek a NAV ellenőrei, amit szerinte komoly figyelmeztetésnek szántak.

Gulyás Gergely erről most annyit mondott, az, hogy KEHI-vizsgálatot kapott a Diákhitel Központ, miközben Magyar Péter szétvált Varga Judittól, nem függ össze. Szerinte ez csak egy szokásos vizsgálat volt, semmilyen rendkívüli eredménnyel nem járt.

Arra az állításra, hogy a nemzetbiztonság emberei kiszálltak volna Magyar Péter munkahelyéhez, miután nem ment bele a Karmelitában felkínált lehetőségekbe,

Gulyás Gergely úgy reagált, elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyesmi történt volna, a biztonsági szolgálatoknak nincs közük ehhez.

Ugyanakkor Magyar Péter neki nem szólt erről az ügyről annak idején, de szerinte már közel sem volt olyan szoros a viszonyuk, mint 20 évvel ezelőtt.

Magyar Péter fontos tételmondata volt, hogy Rogánnak mennie kell, amit néhány történettel indokolt, melyekkel azt állítja, hogy mind a kormányzati intézmények kommunikációs stratégiáját, mind a kormánypárti sajtót a kancelláriaminiszter irányítja.

Állítása szerint azért küzd, hogy az ország ne legyen néhány család birtoka, ezzel nyíltan szembefordult a NER rendszerével, azonban Orbán Viktorra személy szerint semmi terhelőt nem mondott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: