Gulyás Gergely: A Tisza alkotmánymódosítása felszámolja a szigorú migrációs politikát
A Fidesz frakcióvezetője élesen bírálta a Tisza Párt első Alaptörvény-módosítását, amely törölné a Szuverenitásvédelmi Hivatal alapját adó bekezdést. A volt miniszter szerint ezzel a legfőbb céljuk, hogy elfogadják az uniós migrációs paktumot.
Gulyás Gergely a Facebook-oldalán bírálta a Tisza Párt alkotmánymódosítását, amely szerinte az eddigi szigorú migrációs politika felszámolását célozza. Azt írja, „bár a Tisza Párt a kampányban döntően gazdasági és jóléti ígéreteket tett, ezek teljesítéséből eddig semmit sem kezdett meg.” Szerinte a benyújtott javaslatcsomag „több kérdést vet fel, mint amennyit rendez”.
A volt miniszter a legaggasztóbbnak az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdésének teljes törlését nevezte.
„Ezzel ugyanis az új kormánytöbbség nemcsak a Szuverenitásvédelmi Hivatalt szünteti meg, amelyet kétségtelenül megígért, hanem azt az alkotmányos alapot is felszámolja, amely a migrációs paktum elutasítását és az illegális bevándorlás elleni hatékony alkotmányos védelmet alapozza meg.”
Ebből Gulyás azt a következtetést vonja le, hogy a Tisza-kormány el akarja fogadni a migrációs paktumot. Úgy véli, ez ellentétes az ország érdekeivel és a Tisza Párt kampányban tett ígéreteivel is, amely arról szólt, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok által érvényesített szigorú migrációs politikában nem lesz változás.
„Aki elutasítja a migrációt, az ebben a formában nem szavazhatja meg az alkotmánymódosítást”
– jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.
Ahogy megírtuk, szerdán a Tisza-frakció két képviselője nyújtotta be az Alaptörvény-módosításra vonatkozó javaslatot. A tervezet nyolc évben maximálná a miniszterelnöki megbízatás idejét, rendezné a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok ügyét, és törölné az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdését, amely a Szuverenitásvédelmi Hivatal működésének alapját adja.
Gulyás Gergely a Facebook-oldalán bírálta a Tisza Párt alkotmánymódosítását, amely szerinte az eddigi szigorú migrációs politika felszámolását célozza. Azt írja, „bár a Tisza Párt a kampányban döntően gazdasági és jóléti ígéreteket tett, ezek teljesítéséből eddig semmit sem kezdett meg.” Szerinte a benyújtott javaslatcsomag „több kérdést vet fel, mint amennyit rendez”.
A volt miniszter a legaggasztóbbnak az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdésének teljes törlését nevezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter átadná a vizsgálóbizottság vezetését Toroczkai Lászlónaknak egy feltétellel
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben felajánlotta Toroczkai Lászlónak a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottság vezetését. A kormányfő cserébe azt kérte, hogy a Mi Hazánk függessze fel az együttműködését a Fidesz–KDNP-vel.
Váratlan ajánlattal állt elő az Országgyűlés hétfői ülésén Magyar Péter miniszterelnök: feltételesen átadná a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elnöki székét Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetőjének. A kormányfő a gesztusért cserébe azt kérte, hogy a Mi Hazánk a vizsgálat idejére függessze fel alakuló együttműködését a Fidesszel és a KDNP-vel.
Az ajánlat egy éles parlamenti vitában hangzott el, miután Toroczkai a „végrehajtó maffia” ügyét firtatva felvetette Magyar Péter családjának lehetséges érintettségét. A Mi Hazánk elnöke arra utalt, hogy a Völner–Schadl-ügyben Völner Pál államtitkár felettese Varga Judit volt, aki akkoriban Magyar Péter házastársa volt.
A miniszterelnök ezt a feltételezést visszautasította, és kijelentette, volt felesége semmilyen szinten nem volt érintett az ügyben.
A kormányfő ezután széles hatáskört ígért a felálló testületnek – írta a Telex. Bátorította a Mi Hazánk politikusát, hogy a bizottság elé bárkit megidézhetnek, és utalt arra, hogy a valódi felelősöket kell megtalálni, a bizottságnak Völner igazi főnökét kellene felkutatnia. Elismerte, hogy a Mi Hazánk sokat foglalkozott a témával, de bírálta is Toroczkai vádjait.
A felajánlás tétje, hogy valóban létrejöhet-e egy olyan parlamenti testület, amely képes feltárni a végrehajtói rendszer körüli visszaéléseket. A miniszterelnök szavai alapján a bizottságnak lehetősége lenne tanúkat beidézni és iratokba betekinteni, hogy feltérképezze a kinevezési gyakorlatokat és a pénzmozgásokat.
A Mi Hazánk elnöke a felszólalásában a „végrehajtó maffia” kifejezést használta a rendszer visszásságaira utalva.
A következő hetekben dől el, hogy a Mi Hazánk elfogadja-e a feltételeket, és milyen házszabályi lépésekkel, milyen összetételben állhat fel a testület.
A mostani ajánlatot több hónapos politikai vita előzte meg. A Mi Hazánk már április 17-én jelezte, hogy parlamenti vizsgálóbizottságokat kezdeményezne a végrehajtó maffia feltárására.
VIDEÓ: Magyar Toroczkainak: Ön fogja vezetni a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottságot
Váratlan ajánlattal állt elő az Országgyűlés hétfői ülésén Magyar Péter miniszterelnök: feltételesen átadná a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elnöki székét Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetőjének. A kormányfő a gesztusért cserébe azt kérte, hogy a Mi Hazánk a vizsgálat idejére függessze fel alakuló együttműködését a Fidesszel és a KDNP-vel.
Az ajánlat egy éles parlamenti vitában hangzott el, miután Toroczkai a „végrehajtó maffia” ügyét firtatva felvetette Magyar Péter családjának lehetséges érintettségét. A Mi Hazánk elnöke arra utalt, hogy a Völner–Schadl-ügyben Völner Pál államtitkár felettese Varga Judit volt, aki akkoriban Magyar Péter házastársa volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter visszaszólt Gulyás Gergelynek: Elfelejtette, hogy én nem szoktam feladni dolgokat
A miniszterelnök szerint a Fidesz frakcióvezetőjével jól ismerik egymást: „Frakcióvezető úr! Ismerjük mi egymást jól. Szoktam én feladni dolgokat? Ön komolyan felteszi ezt a kérdést?” Majd elmondta azt is, hogy mi lehet a gyermekvédelmi törvény sorsa.
Magyar Péter a közösségi oldalán osztott meg egy videót arról, hogy mit válaszolt a Parlamentben Gulyás Gergely felvetéseire, aki azt tudakolta, hogy az uniós forrásokért cserébe milyen ígéreteket tettek.
A miniszterelnök azt írta hozzá: "Gulyás Gergely elfelejtette, hogy én nem szoktam feladni dolgokat. Főleg nem a nemzeti érdeket".
A videóban pedig arról beszélt, hogy a Fidesz frakcióvezetője arról kérdezte, hogy "mit adtunk fel"? Ehhez pedig migrációról, gyermekvédelmi törvényről, adó- és nyugdíjrendszerről kérdezett.
Magyar ezzel folytatta:
"Frakcióvezető úr! Ismerjük mi egymást jól. Szoktam én feladni dolgokat? Ön komolyan felteszi ezt a kérdést?"
Majd meg is válaszolt, hogy szerinte pont az volt vele a gond, hogy nem adta fel és ragaszkodott a polgári Magyarországhoz. "Ragaszkodtam volna ahhoz, hogy a tolvajokat és maffiózokat ez a politikai közösség vesse ki magából" - mondta. Ezzel pedig többmillió ember is így volt.
Nem adtunk fel semmit, ismételte meg. A gyermekvédelmi törvényről elmondta, hogy szóba került, és ő azt mondta erről, hogy "tanulmányozzuk az ítéletet". Ami pedig a gyermekek védelmére vonatkozik, azt megtartják, a "többi sallangot, azt meg kidobjuk" - közölte, hozzátéve: "oda dobjuk, ahová való, a történelem szemétdombjára".
Magyar Péter a közösségi oldalán osztott meg egy videót arról, hogy mit válaszolt a Parlamentben Gulyás Gergely felvetéseire, aki azt tudakolta, hogy az uniós forrásokért cserébe milyen ígéreteket tettek.
A miniszterelnök azt írta hozzá: "Gulyás Gergely elfelejtette, hogy én nem szoktam feladni dolgokat. Főleg nem a nemzeti érdeket".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tarr Zoltán a 400 milliós botrány után: az érintett fideszes képviselők hozzák nyilvánosságra, mire költötték a támogatásokat a hozzájuk köthető szervezetek
A kultúráért felelős miniszter felszólította a 24.hu cikkében említett fideszes politikusokat, hogy számoljanak el a hozzájuk köthető szervezeteknek juttatott NKA-támogatásokkal. A minisztérium megyei bontásban bekérte az összes pályázati dokumentumot, miután kiderült, hogy csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe legalább 400 millió forint jutott.
„Az embereknek joguk van tudni, mire ment el az adófizetők pénze” – közölte Tarr Zoltán a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatban. A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felszólította a 24.hu cikkében szereplő fideszes képviselőket, hogy hozzák nyilvánosságra, a hozzájuk köthető szervezetek mire költötték az elnyert támogatásokat.
A volt kultuszminiszter, Hankó Balázs idején legalább 400 millió forintot juttattak egyetlen megyébe, Szabolcs-Szatmár-Beregbe olyan egyesületeknek, amelyek erősen kötődtek a Fidesz–KDNP-hez – írta a 24.hu.
"Van olyan egyesület, amelynek önkormányzati fideszes képviselő a vezetője, de olyan alapítvány is kapott milliókat, amely DPK-s rendezvényeket szervezett a kampány alatt".
Azt is bejelentette: "Megyés bontásban kikértük a vonatkozó dokumentumokat, minden pályázatot és döntést az NKA-hoz kötődően".
Majd azt üzente:
„A sajtóértesülésben szereplő fideszes képviselők hozzák nyilvánosságra, mire költötték a támogatásokat a hozzájuk köthető szervezetek. Az embereknek joguk van tudni, mire ment el az adófizetők pénze.”
- írta az új miniszter.
Az NKA tavasszal 17 milliárd forintot osztott szét, ennek nyomán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított.
„Az embereknek joguk van tudni, mire ment el az adófizetők pénze” – közölte Tarr Zoltán a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatban. A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felszólította a 24.hu cikkében szereplő fideszes képviselőket, hogy hozzák nyilvánosságra, a hozzájuk köthető szervezetek mire költötték az elnyert támogatásokat.
A volt kultuszminiszter, Hankó Balázs idején legalább 400 millió forintot juttattak egyetlen megyébe, Szabolcs-Szatmár-Beregbe olyan egyesületeknek, amelyek erősen kötődtek a Fidesz–KDNP-hez – írta a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bárándy Péter: Kötelesség leváltani Sulyokot, de nem a jelenlegi Alaptörvény alapján
Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter szerint az új kormánynak kötelessége leváltani Sulyok Tamás államfőt és más közjogi méltóságokat. A jogász szerint a jogi keretet nem a jelenlegi Alaptörvény betűjéhez, hanem az alkotmányosság elveihez kell igazítani.
Miután vasárnap lejárt a miniszterelnök által szabott határidő a lemondására, Sulyok Tamás köztársasági elnök a hivatalában maradt. Az államfő pénteken a Velencei Bizottsághoz fordult állásfoglalásért, miután jelezte, nem tesz eleget a felszólításnak. Erre a helyzetre reagálva fejtette ki véleményét Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter.
Bárándy szerint az új kormánynak egyenesen kötelessége, hogy leváltsa Sulyok Tamást és a többi, politikai alapon kinevezett közjogi méltóságot. A jogász a 24.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy ezek a vezetők a korábbi hatalomhoz való hűségük, nem pedig szakértelmük alapján kerültek pozícióba, így velük a jogállam helyreállítása elképzelhetetlen.
„A miniszterelnök kinyilvánít valamilyen akaratot, de az akarat megfogalmazója és elfogadója, vagy elutasítója az nyilvánvalóan a törvényhozás kell, hogy legyen” – mondta Bárándy, hangsúlyozva a hatalmi ágak szétválasztását a folyamatban.
A volt miniszter szerint a megoldás egy generális, mindenkire alkalmazható szabály megalkotása lehet, amely egységesen rendezi az érintett tisztségviselők helyzetét. Ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen általános szabály „nem biztos, hogy teljesen igazságos lesz”, utalva arra, hogy egyes személyek, például Varga Zs. András, a Kúria elnöke esetében már a kinevezés is alkotmányellenes volt.
A jogi zsinórmértéket szerinte nem a jelenlegi alaptörvény szűk szövegértelmezése, hanem a tágabb alkotmányossági elvek jelentik.
„Nem a szedett-vedett alaptörvényünk szavainak megfelelően, hanem az alkotmányosság betartásával” kell eljárni – fogalmazott a jogász.
Az ügy nemzetközi vonatkozásáról, vagyis hogy Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult, Bárándy úgy látja, a testület csupán véleményt mondhat. Szerinte ők is látni fogják a helyzet tarthatatlanságát, ugyanakkor figyelmeztetnek majd a korlátok fontosságára. „De nem lehet kinyitni teljesen politikai változás esetén a személyi változások korlátlansága fele sem a kaput” – jelentette ki.
A jogász szerint a jövőre nézve egy új alkotmánynak kell meggátolnia a „mindent elsöprő” kétharmados pozíció kialakulását.