HÍREK

Gulyás: A gázárak miatt gyengül a forint, aminek a kiváltó okai a háború és az európai szankciók

A miniszter szerint a magyar gazdaság fundamentumai kifejezettem stabilak és erősek.


A kormány 10 órás ülést tartott szerdán, a legfontosabb téma a magyar gazdaság és a költségvetés helyzete volt - fogalmazott Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

"A magyar gazdaság fundamentumai kifejezetten stabilak és erősek"

- fogalmazott a miniszter, aki hozzátette, hogy a legfrissebb ipari termelési adatok szerint a növekedés mértéke 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a teljes foglalkoztatottsághoz közeli szint is biztosított, közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, és a költségvetési bevételek jelentősen nőnek. A kormány pedig továbbra elkötelezett a költségvetési hiánycél tartása mellett.

Gulyás arra is kitért, hogy az árfolyamot a gázárak mozgatják, ezért gyengül a forint. Ennek a kiváltó oka pedig a háború, illetve az emiatt bevezetett európai szankciók.

A miniszter szerint Kína és Amerika emiatt erősödik, míg egész Európa szenved a szankciók hatásai miatt.

Később kérdésre válaszolva azt is mondta, azért romlik ilyen ütemben a forint árfolyama, mert a hazai energiaimport lényegesen magasabb, mint Európa legtöbb országában, ráadásul az államadóság mértéke is magas.

Szerinte azonban nem kell kapkodni, ahol tudja, ott enyhíti a háború hatásait a kormány.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megmutatta azt, aki nélkül az élete megállna
A politikus közös fotón szerepelt az asszisztensével. Nélküle megállna az élet.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. július 20.



A Tisza Párt alelnöke már hónapok óta a figyelem középpontjába került, a tavaszi országjárása után a június 9-i Európa Parlamenti és az önkormányzati választásokon is szép eredményeket ért el.

Most azonban megmutatta, hogy kinek a segítségével jutott el oda, ahol tart.

Magyar Péter egy közös fotóval szerepelt az asszisztensével.

"Ili, aki nélkül megállna az élet. A legjobb asszisztens a világon"

- írta a posztjához a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Honvédségi luxusgép vihette haza a Horvátországban nyaraló Orbán Viktort
A hírt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tette közzé a közösségi médiában.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő pénteken közölte a nyilvánossággal, hogy július 18-án – amikor Orbán Viktor dél-horvátországi nyaralásáról Angliába, Woodstockba utazott – a Magyar Honvédség 606-os lajstromjelű luxusgépe, egy Dassault Falcon 7X, hajnalban felszállt Ferihegyről és rövid idő múlva a spliti repülőtéren landolt. A képviselő légiforgalmi radarfelvételt is bemutatott ennek igazolására.

A Magyar Hang szombati cikke szerint Hadházy állításait megerősíti a flightaware légiforgalmi portál archívuma is. Ebből kiderül, hogy

a luxusgép nem sokkal később, még reggel 6 előtt továbbrepült az Egyesült Királyságba, és a Brize Norton repülőtéren szállt le, amely mindössze 23 percnyi autóútra van Woodstocktól.
Itt a magyar miniszterelnök aznap részt vett az EPC-csúcstalálkozón, amiről a magyar kormányfő Facebook-oldalán is beszámolt.

A horvátországi kitérő 55 perccel és 500 kilométerrel hosszabb utat jelentett, mintha a Falcon egyenesen Budapestről repült volna Angliába. Az aircraftcostcalculator.com adatai szerint a honvédségi luxusgép egy üzemórája 9470 dollárba, azaz 3,4 millió forintba kerül. Hardy Mihály repülési szakértő a lapnak nyilatkozva reálisnak nevezte ezt a becslést, és hozzátette, ha bérelnék a gépet, még drágább lenne. Az ár tartalmazza a karbantartás, a személyzet és az üzemanyag költségeit is – mondta Hardy.

Hardy szerint

szemfényvesztés honvédséginek nevezni a gépet, hiszen világszerte üzleti vagy magángépként használják ezt a típust, így nem meglepő, hogy Magyarországon főként kormánytagok utaznak vele.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke nem válaszolt a lap kérdésére, hogy esetleg valaki más utazott-e a kormányzati Falconon, illetve ha mégis Orbán Viktor volt az utas, vajon kifizette-e a pluszköltséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pócs János a kisfiút felrúgó karateedzőről: Volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek
A politikus szerint az edző múltjában „soha semmilyen probléma nem volt”, és kiemelte, hogy az edző nem véletlenül kapott megyei, városi és állami kitüntetéseket.


A fideszes Pócs János, Jászberény országgyűlési képviselője az ATV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a szolnoki kalandparkban kisfiút felrúgó karateedző tette „védhetetlen”, de szerinte „egy gyenge pillanat” volt csupán, ami bárkivel megeshet.

Pócs szerint az edző múltjában „soha semmilyen probléma nem volt”, és kiemelte, hogy az edző nem véletlenül kapott megyei, városi és állami kitüntetéseket.

Pócs az ATV videójában 1:43-tól hallható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A felrúgott kisfiú édesanyja reagált a bántalmazó karateedző állításaira
Szeretné, ha A. Tibor valóban személyesen kérne bocsánatot kisfiától, ugyanakkor ezután már nem szeretné ilyen ember közelébe engedni a gyerekét, akiben mély nyomott hagyott az eset – inkább pszichológus segítségét kérik.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. július 20.



Tóthné Nagy Judit, a szolnoki kalandparkban bántalmazott kisfiú édesanyja az RTL Híradónak reagált a gyerekét felrúgó karateedző szombati nyilatkozatára.

Mint arról korábban írtunk, az edző az ATV-nek nyilatkozott az esetről, és azt mondta, hogy mindenkitől szeretne bocsánatot kérni.

Az anya szeretné, ha A. Tibor személyesen kérne bocsánatot a kisfiútól, ahogy arra az edző ígéretet is tett.

„Engedni fogom, mert szeretném, hogy Rolinak mondja meg, hogy ő semmi rosszat nem csinált, és ezt nem érdemelte”

– mondta az édesanya.

Itt az interjú az édesanyával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk