HÍREK
A Rovatból

Gulyás: 1,3 millió ember lenne életveszélyben, ha az ellenzéki pártokra hallgatunk a keleti vakcinák kapcsán

A miniszter szerint évek óta nem volt annál látványosabb pofára esés, mint amit az ellenzék elszenvedett a keleti vakcinák elutasítása miatt.

Link másolása

Ismét szóba került az ellenzék "oltásellenessége" a kormányinfón. Gulyás Gergely a csütörtöki tájékoztatón azt mondta, konkrét bizonyíték van arra, hogy az egyik párttag emiatt vesztette életét, ugyanis visszautasította a kínai vakcinát, másfél hónapra rá pedig elkapta a koronavírust és elhunyt.

"Ma Magyarországon 2,6 millió ember élvez védettséget az első oltás beadása folytán. Legalább 2,6 millió ember fele, tehát 1,3 millió ember lenne veszélyeztetett és életveszélyben, ha az ellenzéki pártokra hallgatunk és keletről nem szerzünk be vakcinákat. Ez felelőtlenség, erre többször felhívtuk a figyelmet. Mi örülünk annak, ha az ellenzék a saját felelőtlenségével szembesül. Most ez a felelőtlenség csekély számban így is emberéleteket követelt, hiszen akik hittek abban, hogy ezek a vakcinák nem biztonságosak, azok közül sokan elkapták a betegséget és vannak, akik életüket is vesztették"

- mondta, hozzátéve, hogy "de hál' istennek, az ellenzéki pártok nem kormányon vannak, ezért a felelőtlenség hatásának a mértéke lényegesen kisebb, mintha kormányon lennének", utóbbi esetben ugyanis úgy állnánk az oltásban, mint az Európai Unió többi állama.

Mint mondta, örülnek annak, hogy Magyarországon már ilyen sok embert sikerült beoltani, és annak is, ha azok az ellenzéki pártok, amelyek az oltás ellen kampányoltak és oltásellenesek voltak, esetleg változtatnak a korábbi álláspontjukon. Ehhez szerinte például arra lenne szükség, hogy a Demokratikus Koalíció leállítsa azt a petíciót, amit a kínai és a keleti oltások ellen indított.

A miniszter beszámolt róla, hogy Bajorország most kötött előzetes megállapodást Oroszországgal 2,5 millió Szputnyik-vakcina vásárlásról. Szerinte ez is igazolja azt, hogy az ellenzék tévesen ítélte meg a keleti oltóanyagokat.

"Ennél látványosabb politikai bűn és pofára esés az elmúlt években nem nagyon volt, mint amit az ellenzék volt kénytelen elszenvedni azért, mert az emberek biztonságánál, élet- és egészségvédelménél a saját politikai szempontjait előbbre helyezte"

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET: